MTI

Világfórum Athénban az internet irányításáról

Az internetvilág legfőbb képviselői, valamint legalább 90 ország küldöttei vesznek részt hétfőtől Athénban az ENSZ égisze alatt megnyíló első Internetirányítási Fórumon.

Első ízben gyűlnek össze vitára az olyan nagy internet-operátorok, mint a Yahoo! és a Google, olyan emberi jogvédő szervezetek, mint az Amnesty International, olyan, az interneten publikáló ellenzékiek ellen a hatalom erejével fellépő államok, mint Kína, valamint kutatók, s az amerikai kormány képviselői is. "Élénk vitákra lehet számítani olyan részvevők között, akik általában nem szoktak egy asztalhoz ülni" - jósolta Martin Selmayr, az Európai Unió információs társadalomért és a médiáért felelős biztosa, Viviane Reding szóvivője. Az EU-biztos szintén ott lesz Athénban.

A négynapos fórum megrendezéséről 2005 novemberében az Információs Társadalom Csúcstalálkozója elnevezésű tuniszi ENSZ-tanácskozáson született elvi megállapodás. Washington akkoriban nem volt hajlandó egy jottányit sem engedni az internet közvetlen ellenőrzésének kérdésében - az Icann, amely a domain-nevek elosztásáért felelős, a washingtoni kormány fennhatósága alatt áll - de elfogadta kompromisszumos megoldásként a világfórum létrehozását. A túlságosan éles viták elkerülése végett a szervezők elsősorban olyan témákat tűztek napirendre, amelyekben nagyobb egyetértés várható, mint például az internetes bűnözés, a harc a levélszemét ellen, a személyes adatok védelme, az internethez való hozzáférés, és a véleménynyilvánítási szabadság.

Julien Pain, a Riporterek határok nélkül (RSF) szervezet tagja bejelentette: Athénban emlékeztetni akarnak arra, hogy az internet cenzúrázása az emberi jogok megsértését jelenti. Ugyanakkor, mint Markus Kummer, a tanácskozás előkészítésével megbízott ENSZ-munkacsoport koordinátora megállapította, a levélszeméttel kapcsolatban máris közös nevező, hogy mindenki ellenzi, legfeljebb az ellene folytatott harc eszközei különböznek. Kummer szerint a Fórum nagy gyengéje, hogy nincsen döntéshozói jogköre, csupán ajánlásokat tehet.

A tanácskozást hétfőn reggel Kosztasz Karamanlisz görög államfő nyitja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!