SG.hu·

Firefox 3.0 tervek

A Mozilla Alapítvány részéről máris közölték a fontosabb elképzeléseket, amelyek a nyílt forráskódú böngésző következő, nagyjából egy év múlva megjelenő verziójában ölthetnek majd testet.

Ezekről a tervekről Mike Schroepfer, a Mozilla főmérnöke beszélt a TechWebnek adott interjúban. A legfontosabb változás a kedvencek/könyvjelzők funkció teljes újragondolása lesz, mégpedig a "Places", vagy "Helyek" formájában, amely éppen a néhány nappal ezelőtt megjelent 2.0-ból maradt ki. A böngésző emellett új motort kap, ám szűkül a támogatott operációs rendszerek köre.

A Places keretében az eddigi könyvjelzők és a History, vagyis a korábban megtekintett weblapok listája egy közös adatbázisban egyesül, amelyen belül természetesen kereséseket indíthatunk. Erre elsősorban azért van nagy szükség, mert a funkció Schroepfer elmondása szerint évek óta semmit sem változott, és mára több jó elképzelés áll rendelkezésre a megújuláshoz. A legfontosabb változás emellett a teljesen új böngészőmotor, amely a Gecko 1.9 lesz, lecserélve a jelenleg használt 1.8-as verziót. A Gfx nevű grafikus infrastruktúra helyett érkezik a Cairo, amely többek között lehetővé teszi a grafikák konvertálását más formátumokba (például PNG és PDF), a fejlettebb 2D üzemmódot, valamint a 3D grafikus hardverek gyorsításának kihasználását.

Arról már mi is beszámoltunk, hogy a Mozilla megkezdte a fejlesztői ötletek összegyűjtését. A beérkezett több mint 1100 elképzelésből már el is készítették az első nagyobb összefoglaló dokumentumot, és természetesen folytatódik az adatgyűjtés. Az ötletek között szerepelnek a vállalatoknak szánt további funkciók, a böngésző frissítésének elhalasztása (emlékeztessen később), valamint JavaScript megszorítások, a nagyobb biztonság érdekében. Az már biztos, hogy tervezik a Vistában megjelenő rendszer, az alacsonyabb felhasználói jogosultságok átvételét és alkalmazását más operációs rendszereknél. Hasonló megoldás jelenhet meg a Mac és Linux platformon, de erről még túl korainak tartották nyilatkozni.

Ami a megjelenés időpontját illeti, a Mozilla vezetői 2007 évi dátumot képzelnek el, vagyis nagyjából egy év múlva várható a Firefox 3.0. Az már biztosra vehető, hogy az újításoknak hátulütője is lesz: el kell hagyniuk a Windows 95, 98 és Millennium támogatását, a böngésző csak az újabb Windowsokon fut majd el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© khiraly12006. 10. 29.. 13:38||#44
#29asdasdasd-nek:

Amire neked szukseged van, az a scapbook kiterjesztes:
http://amb.vis.ne.jp/mozilla/scrapbook/

Az aktualis oldalt, vagy az osszes tabot egyszerre lementheted,
es *minden* ugyanugy nez ki utana, mint amikor az oldalt nezted.
(tehat a linkelt css-eket is szepen lementi).
Jegyzetet irhatsz hozza, egyszoval baromi kenyelmes es
nelkulozhetetlen kiterjesztes (miutan egyszer kiprobaltad, vagy lattad valakit hasznalni).

Khiraly

(ezt a hozzaszolst mar tegnap megirtam, csak a reg miatt egy napot kellett varnom)
© Egerwin2006. 10. 28.. 19:53||#43
köszi szépen
© Sanyix2006. 10. 28.. 18:02||#42
Ezért kell tûzfal.
© pemga2006. 10. 28.. 15:25||#41
Alapból csak az angol van telepítve. Egy fórumdobozban jobbklikkelj, és ott tudsz válogatni a telepített nyelvek közül, illetve újakat telepíteni. De valamiért most a magyarból egy gyengébb verziót ér csak el (nem ugyanazt mint amit a thunderbird is használ). A hibáról már tudnak, valószínû egyszerûen javítható (mivel a szótárak hozzáférhetõek, csak nem azokat csomagolták FF2-höz). Mûködik, csak viszonylag kis szótárral dolgozik, emiatt gyakran hibázik.
© Egerwin2006. 10. 28.. 13:25||#40
A helyesírás ellenõrzõt külön kell telepíteni vagy, hol kell beállítani, hogy mûködjön?
Mert nekem alapból nem ellenõrzi a helyesírást...
© juzosch2006. 10. 28.. 13:22||#39
Csakhogy nem a vírusok és a spyware-ek jelentik a legtöbb gondot. És ha egy nyílt rés van a gépeden, akkor azt meg is találják. Mindegy milyen oprendszered van.
© BCs design2006. 10. 28.. 12:20||#38
elkezdék már a 4 et ? 😄
© turul162006. 10. 28.. 09:54||#37
cairo doc
Anyi "paraszt vakitas", hogy biz. funkciopkhoz mar regebbi firefox is tamaszkodott a cairo-ra.

SVG tetris
© pemga2006. 10. 28.. 00:39||#36
Kipróbáltam, mûködik. Egyedi problémáról lehet szó, próbáld meg felvenni a bugtraq-ba.
© SnowF2006. 10. 27.. 20:37||#35
Jah természetesen FF2.0-ról van szó, elõtte az 1.5.0.7 normálisan csinálta!