MTI

APEH - internetes licit az árverési visszaélések ellen

A lefoglalt ingóságok internetes licitjének kiterjesztését szorgalmazza az APEH az árverési visszaélések korlátozása érdekében - jelentette ki az APEH Heves megyei Igazgatóságának vezető-helyettese pénteken Egerben.

A vagyontárgyak ugyanis jelenleg a becsérték alig negyedéért, vagy még alacsonyabb áron kelnek el, mert az erre szakosodott személyek, a többi között megfélemlítéssel megakadályozzák a valódi árverezést - mondta sajtótájékoztatón Lukács György. Ugyanakkor a rendszer megváltoztatásához szükséges az adózás rendjéről, illetve a bírósági eljárásokról szóló jogszabályok módosítása is - tette hozzá.

Az igazgató-helyettes elmondta, hogy az elmúlt évben a licitre bocsátott, közel 68 millió forint becsértékű ingóság 20,6 millió forintért kelt el. Az idei év első 9 hónapjában pedig 57 millió forint becsértékű vagyontárgyat árvereztek el mindössze 25 millió forintért. Ennek az az oka, hogy egyesek, másokat meggátolnak a licitálásban, így az árverés vezetőjének egynegyedére, vagy az alá kell leszállítania az árat - magyarázta az igazgató helyettes.

Ebben a helyzetben jelenthetne megoldást az internetes licit, ami megakadályozza az érdeklődők kapcsolattartását, ily módon kizárja a megfélemlítés eszközét is; ez érdeke volna az államnak, a becsületes árverezőknek és adófizetőknek egyaránt - mondta Lukács György.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!