SG.hu·

Sci-fi-be illő technológia a reptereken

Bizonyára sokan emlékeznek még a 1990-ben készült, Emlékmás című film egyik híres jelenetére, amikor Arnold Schwarzenegger keresztülsuhan a testét teljesen átvilágító röntgen függöny mögött, anélkül, hogy zsebeit vagy táskáját kiürítené. Ami 16 éve még csupán fantázia volt, az nemsokára valósággá válhat.

Yotam Margalit, a General Electric belbiztonsági csoport marketing-vezetője egy múlthéten megtartott kétnapos repülésügyi konferencián olyan kezdeményezés részleteit ismertette, mely modernizálná a San Franciscó-i Nemzetközi Repülőtér biztonsági rendszerét - számolt be a CNet. Margalit elmondta, hogy cége immár egy éve működteti San Francisco repterénél kísérleti laboratóriumát, amelyet nemes egyszerűséggel "a jövő beléptető pontjának" hívnak.


Az új rendszer a szenzoros a hálózat mellett a röntgen képekből készítő 3D-s felvételeket készítő, úgynevezett számítógépesített tomográfiával kutat a csomagokba rejtett bombák után. Ezenkívül az írisz és ujjlenyomat elemző technika előnyeit is segítségül veszi az utasok azonosításához, valamint a robbanószerkezetek felismeréséhez, majd a begyűjtött információk alapján kiszámítja az adott egyén által jelentett potenciális veszélyt. Az új technika révén a laptopok a csomagban, a zoknik pedig a helyükön maradhatnak és a légiutazások kerékkötőinek számító biztonsági beléptető rendszerek már a múlté lehetnek.

"Olyan megoldást szeretnénk, amely magas százalékban talál, és kevés esetben hoz téves riasztást, illetve nem akadályozza a forgalmat, mivel az egész procedúra csupán 20-30 másodpercet rabolna el az utasok idejéből" - vázolta a helyzetet Margalit, aki a Washington Post oldalán látható az új szerkezettel. A GE laboratóriuma még csak most kezdi tesztelni - egyelőre önkéntes - utasokon az új rendszert, ám a vállalat reméli, hogy nemsokára állandó ellenőrzőpontot nyithat a San Franciscó-i Nemzetközi Repülőtéren.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mondnick2006. 09. 20.. 14:47||#20
Én úgy emlékszem hogy abban a frei dossziéban ami az izraeli terroristaelhárításról szólt, mutattak egy olyan reptéri biztonsági berendezést ami valahogy (nem emlékszem a tudományos alapra) az utas bõrének/ruhájának felszínérõl molekula-mintákat vagy izotópokat vagy miket vett és két hétre visszamenõleg kimutatta ha egyáltalán hozzáért robbanóanyaghoz.
© Cruzifix2006. 09. 20.. 12:48||#19
Fájdalmat mindenkinek! :D
© Ronny2006. 09. 20.. 00:06||#18
öö röntgen:P
© Ronny2006. 09. 20.. 00:06||#17
:DD
mutálódott a radaartól
© Aramir2006. 09. 19.. 22:12||#16
Nekem ez a jelenet maradt meg igazán :D
pic
© CeNTeR2006. 09. 19.. 20:41||#15
És nézd meg a sok röntgenes ellenõrzéstõl már õ is kopaszodik. LoL<#action>
© akyyy2006. 09. 19.. 19:33||#14
"Bizonyára sokan emlékeznek még a 1990-ben készült, Emlékmás címû film egyik híres jelenetére, amikor Arnold Schwarzenegger keresztülsuhan a testét teljesen átvilágító röntgen függöny mögött, anélkül, hogy zsebeit vagy táskáját kiürítené. Ami 16 éve még csupán fantázia volt, az nemsokára valósággá válhat.
"

valami youtubos linket plz, mert én például nem emléxek erre a részre..
© Fenjoy2006. 09. 19.. 19:14||#13
Ez jó, ha sokat ingázik az ember, értsd hetente legalább 1X, repülõvel utazik, az mekkor asugár dózist fog kapni?

ÉLjenek a KOpaszok!:)
© mikloss2006. 09. 19.. 17:55||#12
Hiába sugárból sosem elég! Sugárzást a népnek!!<#mf2>
© fourgee2006. 09. 19.. 17:07||#11
2 évig dolgoztam Ferihegyen, utasbiztonságon, szóval megnyugtathatlak, hogy a vibrátort eddig is ki lehetett szûrni a csomagból, eléggé jellegzetes képe van :)
Nem tudom, hogy mennyire lehet megbízható egy olyan rendszer, amelyik "kevés esetben hoz téves riasztást". Biztonsági szempontból egy gépre nem merném rábízni magamat, sokkal megbízhatóbb dolog a tapasztalat és a megérzés. Hogy érthetõbb legyen, nem véletlenül a legjobb biztonsági szolgálat az EL-AL szolgálata (izraeli légitársaság), õk leginkább az emberekkel való kommunikációra bízzák a veszélyes emberek kiszûrését, és úgy tudom, hogy ez 100%-ban mûködik (természetesen õk is használnak detektort, meg röntgent, de ez az újfajta gép vszinüleg a nyomukba sem érhet).

Vagy hogy egy példát hozzak egy másik területrõl: horgászni annyira tudok, hogy be tudom dobni a horgot, meg még a halat is meg tudom akasztani és kiszedni, de mégis, ha egy gyakorlott ismerõsömmel úgy versenyeznék, hogy õ az adott tavat/folyót úgy ismeri mint a tenyerét, nekem meg ott vannak a szakkönyvek, meg a most már elérhetõ programok, amik segítségével ki lehet számolni hogy hol vannak halak, meg van nálam halradar is, hiába ez a nagy automatizáció, valószínûleg õ a nagy tapasztalatával több halat fog fgoni...