SG.hu·

A terror elleni harc a szabadságjogokat fenyegeti

Peter Schaar német adatvédelmi biztos szerint öt évvel 2001. szeptember 11. után kijelenthető, hogy kiábrándító a terrorizmus elleni harc. A szakember úgy vélte, a tervekből gyakorlatilag csupán egyetlen dolog valósult meg, ez pedig az állampolgárok szinte teljes - elektronikus - megfigyelése.

Schaar a német szövetségi tartományok belügyminisztereinek tanácskozása előtt nyilatkozott a Netzeitung német híroldalnak. Az adatvédelmi biztos szerint kifejezetten aggasztó, hogy Németország egyre inkább egy teljesen ellenőrzött társadalommá válik. "Az egymás után hozott megfigyelési, adatgyűjtési törvényeket, jogszabályokat nem csak hogy nem tartom hatásosnak, de szerintem ezek a megoldások szinte alkotmánysértőek" - mondta a szakember. "Ugyan a nagyobb biztonság elérésére hivatkoznak a terrorizmus elleni harcban a politikusok, én azonban ehelyett azt látom, hogy a jogszabályok többnyire az ártatlan polgárokat érintik" - tette hozzá Peter Schaar.

Az adatvédelmi biztos úgy vélte, egyre többen felejtik el azt, hogy Németország jogállam, nem pedig egy totálisan ellenőrzött ország. A politikusoknak tisztában kellene lenniük azzal, hogy meddig mehetnek el és meg kellene védeniük az emberek szabadságjogait, de nem ezt teszik. "A jogállam pont attól jogállam, hogy nem ítél vagy cselekszik elsőre, hanem először megvizsgálja az adott esetet, és csak utána hoz döntést. Amennyiben ezt egy jogállam nem tartja be, akkor a terroristák kezére játszik. Minden túlreagált döntés egy elhibázott lépés" - mondta végül Schaar.

Mint ismeretes, a német Terrorizmus Elleni Harc Kiegészítő Törvény (TBEG) legújabb változata szerint nem csak a távközlési, de az internetszolgáltatóknak is teljes mértékben együtt kell működniük a német rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal. Ráadásul Wolfgang Schauble német belügyminiszter a Die Zeit című hetilapnak adott interjújában nemrég kijelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, miszerint a jövőben szigorúbban ellenőriznék Németországban az online tartalmakat. Ezek a kijelentések azonban élénk vitát váltottak ki és a német internetezők szinte össztüzet zúdítottak az ügyben megszólalt politikusokra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Chrispo2006. 09. 07.. 14:23||#26
Gyerekek! Errõl beszélek már hónapok óta!(nem itt) Már megvannak az emberekbe ültethetõ mikrochipek (RFID), amik által nyomonkövethetõ vagy bárhol a világban,egészségi állapotodról lehet informálódni,bankkártya helyettesitõ, személyi helyettesitõ stb..
Más: A T-com egy pár hete felhívta a 80 év körüli szomszég házaspárt, hogy ha igénylik kamerát helyeznek el a lakásban "vész esetére" és távsegítséget kaphatnak.
Nyilván elõször a szerencsétleneket, elesetteket próbálják be ilyenekkel.

Nagyon meleg a szitu az biztos!
© Dzson2006. 09. 06.. 11:04||#25
Fahreinheit 9/11 😊
© wanek2006. 09. 06.. 10:49||#24
Az elõzõ a #11-re ment.
© wanek2006. 09. 06.. 10:48||#23
Az érvelésed akkor lenne igaz, ha elfogadnánk azt, hogy amirõl írsz, ott demokrácia van. De épp azt mondom, hogy nincs ott sem demokrácia. A demokrácia nem attól demokrácia, hogy azt mondják rá.
© Lame2006. 09. 06.. 10:45||#22
Ugyan mar, ki hiszi meg el, hogy ez az egesz a terrorizmus ellen van.
Siman a totalis megfigyelesre jatszanak, radasul az egeszet a mi penzunkbol finanszirozzak.
© Spacsek2006. 09. 06.. 10:12||#21
Kicsit más megközelítésben: a terrorista szervezõdéseket nem szabad alábecsülni - lehet, hogy pontosan erre játszottak és ha így van, akkor bizony most õk állnak nyerésre.
© endale2006. 09. 06.. 10:00||#20
Még néhány ilyen nyilatkozat és kiderítik róla, hogy neonáci pedofil adócsaló aki a netrõl tölti az mp3-mat.
© junior1172006. 09. 05.. 22:57||#19
végre egy normálisan gondolkodo ember. Németek kezdenek a világháboru elötti idöket élni. "az idö nem csak az emberek ismétlik...." eleinte csak saját magukat figyelik meg aztán a szomszédaikat és amikor a paranoia terjed akkor vége a demokráciának.
© szivar2006. 09. 05.. 22:06||#18
Nem kötelezõ ezt az értelmiségi vs. paraszt összehasonlítást erõltetni. Az 'értelmiségiek' közöt van olyan ember, aki ha olyan messze lakna, mint amilyen hülye, az életben nem hallanánk róla. Az 'agrárok' közt is vannak értelmes emberek, akiknél az apuci (v. anyuci) nem tudta finasszírozni az ingyenes tanulási lehetõségeket, ezért traktorozik a tszben.

Mellesleg mit értesz értelmiségin? Azt aki rengeteg ismeretanyaggal rendelkezik -némi logikával együt- vagy azt aki fél disznóért vette pl. a technikusi céduláját? Mert az utóbbiból áll az 'értelmiség' tekintélyes része. Jó esetben van halványlila fogalma a szakterületérõl, de ez nem jellemzõ.

Amúgy megfigyeltem egy-két dolgot a világból:
-Kritizálni valamit mindig könnyebb, mint rendesen megcsinálni.
-Jogok azok kellenek. Kötelezettségek? Azok meg minek?
-Mindenki hazudik, de senki sem figyel rá.
-Az emberek 95%-a a szimpatikus (jóképû,stb) politikus szavára figyel. Logika off.
-Mindig lesz kisebbség (há' nem ám a etnikumra gondolok), akit valamely döntés kedvezõtlenül érint, de õ ez miatt lázong, nem törõdvén a többség jólétével.
stb,stb...
© Saskatlan2006. 09. 05.. 21:47||#17
Hát Kubában valami ilyesmi "ideális" rendszer van, demokrácia nélkül, és az emberek 100 évig élnek, csak azt se szabad elfelejteni, hogy ott fejadagok vannak és korlátozott az internet és... ezért nem hiszem, hogy ez a legjobb megoldás.