MTI

A HP amerikai programgyártót vesz 4,5 milliárd dollárért

Az amerikai Hewlett-Packard, a világ nagyságra második személyiszámítógép-gyártója 4,5 milliárd dollárért programgyártócéget vett: az ugyancsak amerikai Mercury Interactivot.

Az indoklás szerint a felvásárlás lehetővé teszi a HP számára hogy saját vállalatvezetési számítógépprogramot fejlesszen ki, és adatbázisát, valamint a saját számítógépes rendszerét is hatékonyabban kezelje.

A HP 52 dollárt fizet a Mercury egy részvényéért, ez 33 százalékos felár a cég 39 dolláros, bejelentés előtti záróára felett. A felvásárlás - amelyet a negyedik negyedben terveznek lezárni - a HP programforgalmát több mint 2 milliárd dollárra növeli, jövőre azonban a felvásárlás miatt kisebb lesz a profit, és 2008-tól nő majd az eredmény a Mercury megszerzése következtében.

A Mercury-részvényesek a maguk részéről örülhetnek, hogy ilyen jutányosan sikerült túladni a cégen, amelynek eredményessége az utóbbi időben kétségessé vált. Nemrég ugyanis a Mercury kénytelen volt több évre visszamenően módosítani eredmény-beszámolóit, miután kiderült, hogy a visszadátumoztak néhány részvényopciót, és a botrány több Mercury-vezetőnek az állásába került.

Az ügylet az új HP-főnök, Mark Hurd első nagyobb bevásárlása. Hurd tavaly márciusban vette át a céget Carly Fiorinától, aki 2002-ben levezényelte a HP egyesítését a Compaqkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #1
    Programgyártó :) Szerencsére van aki fejleszteni is tud.