Gyurkity Péter

Yahoo-szol­gál­ta­tá­sok a Motorola mobiljain

A Motorola megállapodott a keresőcéggel a webszolgáltatások mobil változatának felhasználásáról. A Yahoo Go for Mobile a Motorola mobiljain is elérhető lesz.

A Reuters jelentése szerint a két cég szerdán állapodott meg a webszolgáltatások felhasználásáról, ám a részletekről mélyen hallgattak. Az biztosnak tűnik, hogy a Nokia után a Motorola a második komoly gyártó, amely elérhetővé teszi saját készülékein a Yahoo Go for Mobile csomagot, ám azt nem tudni, hogy erre mikor kerülhet sor.

A Go For Mobile a személyi számítógépek esetében már természetesnek vett internetes szolgáltatásokat (e-mail, keresések, címjegyzék, stb.) teszi elérhetővé a mobiltelefonokon. "Meglehetősen széles tartományban gondolkozunk, már ami a készülékek számát és típusát illeti" - jelentette ki Bruce Stewart, a Connected Life üzletág fejlesztésekért felelős alelnöke. Bővebbet azonban nem árult el a cég terveiről, így nem tudni, hogy a szolgáltatások mely mobilokon lesznek elérhetők. A mostani megállapodás az eddigi együttműködés kiterjesztéseként is értelmezhető, hiszen a Motorola egyes telefonjain egy évvel ezelőtt már integrálta a Yahoo Mail funkciót.

A keresőcégek a jelek szerint a tervnek megfelelően terjesztik ki uralmukat a mobil készülékek területére. Ennek bekövetkeztét már tavaly megjósolták, ami nem volt túlzottan meglepő, hiszen a személyi számítógépek után ésszerű választásnak tűnt a mobilok meghódítása. A szolgáltatások helyben vannak, működnek, mindössze elérhetőségüket kell megoldani minél több telefonon, megállapodva azok gyártóival. Természetesen a nagy rivális Google sem pihen, és többek között a Google Local funkciót igyekszik népszerűsíteni a mobilosok körében.

A Yahoo a telefonok mellett a televíziókra is kiterjesztené csomagját. A béta változat már elérhető a cég honlapján, ám egyelőre csak az USA területén belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!