Gyurkity Péter

Virtuális pénzügyminiszterek kezelhetik a francia költségvetést

Érdekes kezdeményezés indult egy francia kormányzati honlapon: aki nem elégedett a jelenlegi pénzügyminiszter munkájával, kipróbálhatja magát a szerepben, legalábbis egy internetes játékon keresztül.

A program csütörtökön indult útjára a www.performance-publique.gouv.fr honlapon. A cél, hogy az állampolgárok betekinthessenek a pénzügyminiszter mindennapjaiba, átérezzék az egyes döntések következményeit, tartozzanak azok a megszorítások, vagy akár a kiengedés, az enyhítések kategóriájába.

Kormányzati szakértők szerint az online játék segít az emberek tudtára adni, hogy mennyire nehéz és problematikus időszakban járnak, és hogy egyáltalán nem olyan egyszerű a felelősök helyzete, mint azt sokan igyekeznek kihangsúlyozni. Véleményük szerint a program megfelelő módon ábrázolja a jelenlegi kérdéseket, és valósághű következményekkel szembesít, ha a megszorító intézkedések, vagy akár a a közpénzek nagyobb ütemű elköltése mellett döntünk, hogy serkentsük a gazdaságot és az emberek vásárlói kedvét. A cél tehát az arany középút megtalálása, amely azonban az illetékeseknek sem nagyon akar sikerülni.

Az ötlet abból a keserű tényből indult ki, hogy Thierry Breton, a jelenlegi pénzügyminiszter kemény küzdelmet folytat az országtól elvárt mutatók teljesítése érdekében. A gazdasági növekedés az előrejelzések szerint az idén 2-2,5 százalék között várható, és súlyos gondokat okoz a költségvetési deficit mérséklése, amely az Európai Unió elvárásai szerint két egymást követő évben nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Összehasonlításképpen: a hazai hiány a legfrissebb adatok szerint eléri a 6,1 százalékot, amivel még az újonnan csatlakozott tagországok között is az utolsó helyen állunk.

Tudomásunk szerint ez az első ilyen jellegű „játék”, amely – még ha csak közvetett módon is - betekintést nyújt a kormányzati munkába. Azt nem közölték, hogy a program valós adatokkal dolgozik-e, ám még ennek hiányában is érdekes lépésről van szó, amely remélhetőleg a többi országban is követőkre talál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Karma #4
    Nem is lepődöm meg, hogy a miniszterek juttatásait nem lehet változtatni a játékban
  • halgatyó #3
    A magyar költségvetést is már évek óta virtuális izék kezeli... Ha a pénz eltűnik, akkor utána ők is eltűnnek
  • PetruZ #2
    Megtaláltam, ez az.
  • PetruZ #1
    Hasonló volt már itthon is, nem is olyan régen. Abban valós keretszámokkal lehetett bűvészkedni, flash-ben készült, és az adatokat el is lehetett menteni. Meg nem mondom, mi az url, de ha jól emlékszem, vmelyik kormányzati portálon volt. Valaki majd biztos beírja. :)