MenedzsmentFórum

Elektronikus barlangokban cseperedik a digitális generáció

Az NPD Group jelentése szerint a gyerekek egyre több elektronikus terméket használnak, legtöbbjüknek már hatéves korától saját számítógépe, videójátéka vagy tévéje van.

A gyártóknak egyre inkább az új, "digitális" generációnak kell készíteniük termékeiket. Ez "A Gyermekek és az elektronikai termékek" című tanulmány legfontosabb konzekvenciája. A felmérésből kiderült: a 4-14 év közötti gyerekek több mint 40 százalékának van saját videójátéka, közel 40 százalékának CD-lejátszója, 31 százalékának pedig televíziója. Ugyanakkor nem ezek a legnépszerűbb elektronikai cikkek körükben, hanem a PC, amelyet 94 százalékuk használ. A rangsorban a DVD-lejátszók és a tévék férnek még fel a dobogóra.

A kutatásból olyan érdekességekre is fény derült, minthogy a gyerekek 7 éves koruktól használnak aktívan DVD-lejátszót, digitális fényképezőgépet vagy valamilyen zenei lejátszót, sőt az egy évvel ezelőtti felméréshez képest fél évvel korábban tanulják meg kezelni ezeket a termékeket. Ráadásul a tavalyi adatokhoz képest a 4 és 14 év közötti fiatalok közül kétszer annyi rendelkezik valamilyen elektronikus lejátszóval és digitális fényképezőgéppel, míg a mobiltelefont használó fiatalkorúak száma 50 százalékkal nőtt.

Anita Frazier, a jelentés írója szerint a kiskorúak csupán szüleik és idősebb testvéreik szokásait követik. Azt látják, hogy ők sokat használják az elektronikus termékeket, s ennek egyenes következménye az ő körükben is ezek terjedése. Az azonban Frazier szerint is figyelemre méltó, hogy milyen sok saját termékkel rendelkeznek. Ennek oka valószínűleg részben abban keresendő, hogy a felnőttek hozzánőttek saját "kütyüjeikhez" és ezért nem szívesen osztják meg azokat még gyermekeikkel sem, inkább nekik is vesznek egyet.

A digitális termékek persze nem csak a fiatalkorúak körében hódítanak gyorsan. A Consumer Electronics Association (CEA) márciusi felmérése szerint egy átlagos amerikai háztartásban 26 elektronikus cikk található meg, és mintegy 1200 dollárt költenek évente ezekre. A tanulmányból az is kiderül, hogy az MP3-lejátszók arányának növekedése volt a legnagyobb: ez 15-ről 25 százalékra nőtt. A gyermekes családok esetében azonban a digitális fényképezőgép a sláger, amely 87 százalékuknál megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #2
    "Elektronikus barlangokban cseperedik a digitális generáció"
    azt hittem, kicsit messzemenőbb kutatási eredmények születnek, nem csak sima statisztika, hogy 6éves gyerek x e. termékeket használja,
    címből arra számítottam, h ennek az elektronizációnak a messzemenő (kultúrális vagy biológiai vagy akármilyen) következményeiről is írnak vmit...
  • Beyond silence #1
    Hát ez nem feltételnül nagyon jó, de valahogy úgy sejtem hogy Magyaroszágon még nem így állunk.