Tóth Kristóf

WinHEC 2006: Vista és Office 2007 béta

Bill Gates a WinHEC 2006-on bejelentette három vezető termék Beta 2 változatát, és bemutatta a szoftverek, a szolgáltatások és a hardverkörnyezet szorosan összehangolásában rejlő lehetőségeket.

A WinHEC 2006-on, a cég éves hardvertechnikai konferenciáján mondott nyitóbeszédében Bill Gates megosztotta hallgatóságával a hardver-ökoszisztémáról alkotott jövőképét, valamint bejelentette a Windows Vista, a Windows Office 2007 rendszer és a Windows "Longhorn" Server Beta 2 verziójának azonnali hozzáférhetőségét. Ez az első eset, hogy a Microsoft egyszerre bocsátotta ki a cég mindhárom vezető termékének tesztverzióját.

“Ezen három béta kibocsátása jelentős mérföldkő a Microsoft életében, és nagy lépést jelent abba az irányba, hogy megteremtsük azokat a számítógép-környezeteket, amelyek a számítástechnika következő évtizedét meghatározzák majd. Gates elmondása szerint: "Ezen innovatív platformtechnológiák, illetve a partnereink által fejlesztett új hardverek és szoftverek összekombinálásával a PC-k és más eszközök erőteljesebbé, hasznosabbá és intelligensebbé válnak majd."


Bill Gates a három bétaverzióval

A több mint 3500 hardvertechnológiai szakemberből és üzletemberből álló közönség előtt Gates bemutatta, hogy a Vista, a Windows Office 2007 rendszer és a Windows "Longhorn" Server hogyan támogatják a hardvergyártók sokszínű ökoszisztémáját, amely így folyamatosan mind nagyobb választási lehetőséget nyújt az ügyfelek számára a számítógépektől a perifériákon és hordozható készülékeken át egészen szórakoztató rendszerekig.

Gates rámutatott, hogy a szoftverek, a szolgáltatások és a hardver szorosan összehangolt fejlesztése olyan dinamikát teremt az ipar számára, amely teret nyit az innovációnak és nagyobb választékot kínál az ügyfeleknek. Gates előrevetítette azokat az előrelépéseket, amelyeket a Windows platform következő generációja és az iparág mozgásba lendít majd a PC olyan formai tényezői terén, mint az összekapcsolhatóság, a hordozhatóság és a teljesítmény.

Gates szerint a vállalati ügyfeleknek világszerte megéri majd a termékek együttes telepítése. Mivel a digitális üzleti információk világa exponenciálisan növekszik, a vállalkozások olyan szoftverfejlesztéseket keresnek, amelyek nem csupán mindezeknek az információknak a beáramlását képesek kezelni, hanem a munkatársak hatékonyságát is emelni tudják, mivel egyszerűsítik az együttműködést, hatékonyabb tartalomkezelést tesznek lehetővé, és könnyítik az információkhoz való hozzáférést.

A WinHEC résztvevői DVD-ket kapnak a Vista és a Windows "Longhorn" Server Beta 2 kiadásából. Ezen felül a 2007-es Windows Office rendszer Beta 2 kiadása ingyenesen letölthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobo2 #9
    csodássss....
    az a baj hogy az embernek lehetősége sincs csak linuxot használni...a xar Ms meg kihasználja a monopol helyzetét és tarol szofvertéren...
    nekem ezzel az egész új dolgok, meg béták...meg vista dolgokkal kapcsolatban csak egy nem tetszik, hogy lassan egyre nehezebben lehet majd tört verziót használni, márpedig az biztos hogy én egy kanyi fillért se adok ki seemilyen MS termékre..
    szal remélem nem tudnak kitalálni semmi extra védelmet másolás ellen...(eddig se tudtak, pedig már az xp-nél mondták hogy nem lehet feltörni és másolni-LOL)
  • NEXUS6 #8
    Én a Hómvőrld2-őn voltam kiakadva. Gondoltam, megveszem az eredetit, mert már csak olyan 3 rugó volt az ára. Valahogy bennem volt a kisördög, szal beszereztem belőle egy khmm verziót;)))

    Telepítés indít.
    System check... erre kiírja hogy nincs meg az 1 GHz-es prockóm, szal felejtsem el, ki is lépett a telepítésből, mint a szobapincér a 4 szobában.

    Hogy mííí? Szal köpni nyelni nem tudtam.

    Azért mert nem egy 1 GHz-es gagyi celeronom volt, hanem egy 2x olyan erős igaz alacsonyabb órajelű PIII-am akkor ő mer nem települ.

    A jó édeske mamájukat!

    (Ja, a demó még hajlandó volt települni, full GFX beállításon csont nélkül futott!!!)
  • strogg #7
    Ami azt illeti nem kell messzire menni.
    A múlkor meg akartam venni egy játékot. Megnéztem alaposabban, szép dobozos, benne a leírás, csili-vili, linuxon is megy, és amúgy is kiba. jó játék. DE!
    A hátuljára rá volt írva, hogy másolásvédett.
    Nem vettem meg. Mert drága eredeti játéknál az ember nem az gyári CD-t zúgatja ész nélkül, hanem egy 100 forintos cd-r lemezt. Ez kilőve. Törvény adta jogomban is korlátoz. Ráadásul szívás míg kijátszod, és utánna amúgy is felrakod a nocd crack-et, mert idegesít ,hogy állandóan elővegyem, és betegyem a meghajtóba. Magyarán sok kényelmetlenséggel jár. Ráadásul elvből sem támogatok ilyen lejárásokat.
    Maradt a polcon. Tehát nem kell emsszirem enni. Elég bemenni egy SW kereskedőhöz, és végigfutni a polcot. Rögtön rájössz, hogy ott szivatnak, ahol tudnak. A többség meg bexopja, mert semmiféle rálátása nincsen. :(((
  • asysoft #6
    Szerintem az átlagfelhasználó számára is hasznos lehet pl az új kereső, illetve a megnövekedett biztonság. Amúgy amíg nem jött ki, addig felesleges fikázni, XP előtt is ez ment, mégsem Win98at meg 2k-t használ mindenki...
    blackeagle: ezt majd meglátjuk:) Én speciel a HDCP-s hülyéskedéstől jobban tartok, mint a vistától...:)
  • blackeagle #5
    Ja . Az egész pista arról szól ,hogy mindent ellenőriz jogos-e a dvd-től a zenén át a letőltésig. Erre szükség van biztos ,de semmi olyet nem fog tudni amit a mostaniak nem tudnak. Az biztos hogy még a dvd-t se veszem a kezembe ,nemhogy megfertőzzem vele a gépem.
  • atlagember #4
    "...a PC-k és más eszközök erőteljesebbé, hasznosabbá és intelligensebbé válnak majd."
    És ez kinek jó? Az ilyen mondatoktól fordul ki a gyomrom. Az átlagfelhasználónak erre nincs is szüksége.
  • craesh #3
    énis nagyon várom már a vistát... kár hogy a lapotopom miatt nem tudok ramot böviteni...

    csak 512 ddr-van ami valszeg kevés lesz. :(
  • Darth Sith #2
    nah ez tetszik. Ha ezt így folytatják és ennyire nyomatják a beta teszteket meg a hibakereséseket a végén egy nagyon jól összerakott rendszert hoznak ki. Én spec elégedett vagyok az XP-vel, de a Vista is tetszik az eddigiek alapján. Az Office 2003 szintén, bár a 2007 Beta-hoz még nem volt szerencsém eddig, de azt is várom.
  • kbupdate #1
    Gratulálok! Csak így tovább!