Gyurkity Péter

Cáfol az ATI - nem késnek az új fejlesztések

A TSMC félvezetőgyártó egyes források szerint nem tudja időben bevezetni a 80 nanométeres technológiát, az ATI azonban cáfolta a hírt, miszerint ez a csúszás hátrányosan hatna soron következő fejlesztéseinek megjelenésére.

A tajvani DigiTimes vállalati forrásokra hivatkozva szellőztette meg, hogy a TSMC mindeddig sikertelenül próbálta meg felfuttatni a következő generációs 80 nanométeres gyártástechnológiát. Az információ szerint az eddigi eredmények nem kielégítőek, és mindenképpen javítani kell ahhoz, hogy valóban megkezdődhessen az új grafikus chipek prototípusainak próbagyártása. A TSMC nem nyilatkozik, az ATI azonban úgy véli, ez nem befolyásolja hátrányosan saját terveit.

Mi több, az Nvidia fő riválisa határozottan leszögezte, hogy nem módosul az idei évre vonatkozó 80 nanométeres útiterv, vagyis még időben megjelennek a 2006-ra tervezett újdonságok. Ez egészen pontosan négy grafikus chipet (RV560, RV570, RV505 és RV535) jelent, amelyek szerintük a menetrend szerint, vagyis a harmadik negyedévben megjelennek. A késlekedésről beszámoló forrás azonban tudni véli, hogy emiatt mindössze kettő processzor, az RV505 és az RV535 készül majd 80 nanométeren, a többire várni kell. Mindez azt jelenti, hogy itt marad a jelenlegi 90 nanométeres csíkszélesség, amely azonban szintén merész lépést volt tavaly az ATI részéről.

A jól értesült hírforrás beszámolt arról is, hogy az X1900 sorozat példányait eredetileg szintén 80 nanométeren tervezték legyártani, ám a rossz eredmények óvatosságra intették a céget, ezért inkább maradtak a jelenlegi technológiánál. Mindenesetre továbbra is bizakodóan tekintenek az eljárás bevezetésére, amelytől a szokásoknak megfelelően a méret és a fogyasztás relatív csökkenését várják. A 80 nanométer bevezetését követően egy évvel, vagyis már 2007-ben jönne a következő generáció, amely az Intel és az AMD termékeihez hasonlóan már 65 nanométeren hódítana.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SZVSZ #9
    kosz a valaszokat...megvalami:P ha az ATI es az nVidia is a TSMC-be gyartja a chipjeit akkor az nVidia mert csak fel evvel kesobb kezdet neki a 90 nanometeres chipek gyartasanak?
  • dez #8
    Miért ne tudná?
  • Omegared #7
    Bezony :) AMD-s révén jól tudom ezt :)
    de itt több mindt valószínű hogy a komplexitás miatt nincsenek nagy órajelek. Bár azért én is kiváncsi lennék egy 3,8Ghz-es Geforce 7800GTX-re :D
  • gabeei #6
    Sőt, az R580-as informatikai szörnyeteg súrolja a 400 milka tranyós sűrűséget, arra kell ám a hűtés.Amúgy a MHz-ek, és a tranzisztorok nem minden...
  • Omegared #5
    Azért mert egy GPU sokkal bonyolultabb, és teljesen más szerkezetű mint egy x86-os proci.
    Pl: Intel Pentium 4 Extreme Edition 3.4GHz
    178 Millió tranzisztor
    Geforce 7800GTX
    302 Millió tranzisztor
  • SZVSZ #4
    hogy lehet az hogy a CPU ami 90 nanometeren van gyartva 3.6GHz-en megy es a GPU ami szinten 90 nanometeren van gyartva nem kepes 650MHz-nel magasabbra ertek eleresere?
  • Laky #3
    :D
  • IMYke2.0.0.0 #2
    Még az SM 3.0-t sem tudod kihasználni, ember!!!
  • sylverangel #1
    És az sm4.0-át mikor szándékoznak piacra dobni? :(