Specker Balázs

HD-DVD láz Japánban

A Toshiba megkezdte HD-DVD lejátszói árusítását Japánban. A szigetország egyik vezető kiskereskedelmi hálózatának számító Bic Camera közölte, hogy Tokió belvárosában lévő üzletükben a megnyitó után nem sokkal már ki is fogytak a készletekből.

A HD-XA1 DVD modell a legtöbb helyen 110 ezer japán jenért (körülbelül 205 ezer forint) vásárolható meg, néhány bolt azonban 10 ezer jen (körülbelül 19 ezer forint) kedvezményt adott az indulóárból. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Toshiba új lejátszói április közepén debütálnak az USA-ban 499, illetve 799 dolláros (körülbelül 100, illetve 160 ezer forintos) áron. A vállalat így mintegy három hónapos előnyre tesz szert a rivális Sonyval és a Blu-ray formátummal szemben.

Ám az elemzők szerint a korábbi indulás még nem jelent feltétlenül előnyt a HD-DVD számára. "A siker azon múlik, milyen tartalom lesz majd hozzá elérhető" - vélekedett Hiroshi Kamide, a KBC Securities piackutatója a Financial Times oldalán.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A lejátszó két filmmel együtt érkezett a felkelő nap országába, az egyik a Kaptár a másik a Moonlight Jellyfish című japán alkotás - derül ki a cég sajtóközleményéből. Április végén két további kiadvány, a Neverland és egy szintén helyi produkció, a Shinobi lát majd napvilágot. A Toshiba számításai szerint decemberben mintegy 100-150 film lesz elérhető Európában, míg a tengerentúlon 150-200 megjelenést várnak a cég vezetői.

A gyártó arról is beszámolt, hogy kezdetben havi 2000 modell gyártását tervezik. Yoshihide Fujii, a vállalat szórakoztatóelektronikai részlegének vezetője a következő egy évben 600-700 ezer eladott darabra számít. A tervek szerint Európában valamikor október és december között rajtolhatnának el az új lejátszók. A Toshiba úgy számol, hogy Japánban még júniusig, azaz a futball VB előtt piacra dobhassa HD-DVD felvevőjét. A formátumot támogató számítógépek várhatóan április és június között kerülnek majd a boltok polcaira.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #24
    nem tom, hogy most csak amiatt e, hogy totál tele lett a vinyó, vagy hogy 768 ddr333ról először 256 ddr400-ra majd 2x128ddr266-ra zuhant vissza a konfigom, de valami miatt emberi fps-t képtelen vok kipumpálni az ice2 traileréből. cpu-ra és gpura nem gyanaxom (ati9550, 2600xp, nem hiszem h ez lenne a visszahúzó tényező)
  • sathinel #23
    szerintem:
    SONY PS3 ha úgy fogy mint eddig minden PS termék, akkor elég gyorsan fognak több millió blue-ray lejátszót eladni, amire gyorsan elég sok média, játék fog megjelenni, tehát ez az amiért nem hinném hogy ez életképpes verzió hacsak nem kóperálnak. PS-ek eladási rátája olyan nagy hogy szerintem akár 1-2 évvel is megelőzheti ez az író akkor is szoros lessz a verseny.
  • drizzt1666 #22
    "Blu-Ray lejátszó..."
  • Sanyix #21
    Milyen konzolt ad? Milyen blu-ray lejátszó mellé? :D
  • Oldern the 1st #20
    Szegénységi bizonyítvány? Gratula hozzá...
  • Dzson #19
    Japánban már rég kihaltak a háztartásokból meg mindenhonnan a hagyományos CRT-k, és HDTV van helyette. Egy HDTV felbontású film pedig fizikailag nem fér rá egy dupla oldalas hagyományos DVD-re. Ezért viszik mint cukrot. Ameddig kis hazánkban ilyen árak és bérek vannak a középosztálybelieknek...
  • quentit #18
    499 dolláros ár? Ennyiért a Sony még egy játékkonzolt is ad majd ajándékba a blu-ray lejátszó mellé...
  • Ecology #17
    Minden újdonságnak örűlni kell mert ha van verseny akkor az árak is hamar mérséklődnek ráadásúl ezen csak mi,fogyasztók nyerhetünk!
    Wellcome HD-DVD !!!
  • Pharaoh #16
    "Egyelőre még tartalom sincsen hozzá"

    Azért elég sok helyan van már HDTV adás, főlej Japánban, ahol megjelent ez az új kütyü
  • Ratty #15
    Nem tudom miért kell egyből fikázni a dolgot. Persze, minden csoda három napig tart, majd lenyugszanak a kedélyek. Egyelőre még tartalom sincsen hozzá, és ugye nincs mindenkinek ekkora felbontású tv-je, anélkül meg bukó a dolog. Azért örülök, hogy végre kijött. Még 2 hét és kezdődhet a verseny is, majd meglátjuk ki a nyerő. Ha meg eldőlt a verseny, lehet én is benevezek egyre :D