SG.hu·

Az RFID terjedésében bízik az EU

Az ellentábor reményei ellenére az Európai Unió támogatja a rádiófrekvenciás azonosítási eljárások (RFID) elterjedését, sőt, az Egyesült Államokkal karöltve annak minél gyorsabb térhódításában reménykedik.

Az EU végrehajtó testülete, az Európai Bizottság terveiről Viviane Reding, az információs társadalomért felelős biztos beszélt a hannoveri CeBIT kiállításon, ahol számos gyártó mutatta be legújabb termékeit. Kiemelte az azonosító technológiák fontosságát, és határozottan cáfolta, hogy az Unió szeretné megakadályozni, vagy lelassítani azok elterjedését. Ellenkezőleg: támogatják az újítást, és a tengerentúli partnerrel kötött egyezség révén megvalósíthatónak vélik a folyamat felgyorsítását.

A biztos közzétette számításaikat, miszerint az idei évben mintegy 600 millió rádióazonosítást támogató termék megjelenése valószínű, és ez a szám tíz év alatt 450-szeresére ugorhat. A technológia terjedésében jelenleg nagy szerepet játszik a Pentagon és a Walmart, amelyek számos forgalmazót, gyártót ösztönöznek a váltásra, és néhány éven belül ez a folyamat önserkentővé válhat.

Addig azonban szükség van némi központi segítségre, éppen ezért az egész kontinensre kiterjedő konzultáció-sorozatot tartanak március és június között, a kormányzatok, az iparágak és a közvélemény bevonásával, hogy eloszlassák a félelmeket és kialakítsák a mindenki számára elfogadható, közös platformot.

A rádiófrekvenciás azonosító (RFID) chipek alkalmazását számos területen vizsgálják, az elektronikus útlevelektől a kórházakon és a könyvtárakon át a bőr alá ültethető megoldásokig. Magyarországon elsősorban a biztonságtechnikai és automatikus azonosítással - beléptetőrendszerekkel - foglalkozó cégek alkalmazzák a technológiát, ám az első tesztek hamarosan a logisztika területén is beindulnak, ahol a költséghatékonyság javulását várják az újítástól. A múlt évben hatályba lépett uniós szabályozás miatt az élelmiszeriparnak is komolyan fontolóra kell vennie az alkalmazkodást.

Az Unió tehát úgy véli, hogy mindenkinek érdekében áll a technológia minél gyorsabb elterjedése, és alaptalanok a lakosság és az ellenzők táborának félelmei. A gyártók, kereskedők azonban óvatosabban fogalmaznak: a Metro szerint például Németországban egyedül tavaly 8,5 millió eurót spóroltak a a forgalom nyomon követésével, de az RFID előtt még hosszú út áll, és akár 10-15 évig is eltarthat a bevezetés folyamata.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szivar2006. 03. 17.. 19:52||#164
Bár nem tLjesen vág a témába:
http://index.hu/tech/biztonsag/rfid0316/
© szivar2006. 03. 15.. 02:32||#163
Az elõzõ hozzászólás Mardelnek ment volna... Bocsánat.

"Nem ismered az összeesküvés elméletek alaptételét. Az, hogy a gyanú sem merül fel, cask annyit jelent, hogy a magyar összeesküvõk sokkal profibbak az amcsiknál, és tökéletesen el tudják hitetni velünk a saját nemlétezésüket. :)"

Nagyobb léptékben kellene szemlélni a vagyon mozgását ;). Ha valakinek sikerülne megfigyelni az egész világ pénzmozgását, hogy mennyi és kinek, garantálom hogy paranoiás lenne :).
© szivar2006. 03. 15.. 02:28||#162
"De gyorsformázást csináltam, ami csak az adatokat törli. Mikor leformáztam ráeresztettem a getdataback for ntfs progit, hogy megnézzem mit talál. Kb 15 GB zenét szereztem így vissza 30 GB veszteségbõl"

Az olvasottak alapján nem lehetséges, hogy csak a 'fat' volt lekódolva és nem az állományok. Mert ha az állományokat kódolja le valami és úgy vannak fent a merevlemezen, hááát... Akkor marad a brute force, ami meg nem egy gyors eljárás.

Csak helyesbítenék... A gyorsformázás nem az adatokat tünteti el a merevlemezrõl, hanem csak a 'fat'ot. Az adatok attól függetlenül ott maradnak a lemezen.
© szivar2006. 03. 15.. 02:18||#161
"Ezek elég távoli és esetleges lehetõségek. Én nem vagyok, és valszeg nem is leszek fontos személy, tehát nincs miért aggódnom."

De bizonyos szempontok szerint lehetsz majd kulcspozícióban is. Ezt nem tudni elõre.

"Ez megfordítva is igaz. Senki nem becsüli le a hátrányokat, csak épp azt mondjuk, hogy az elõnyök messze nagyobbak."

Valószínûleg ezt mondták az elsõ atomerõmûre is :D. És megtettek majd' mindent, hogy ne lehessen semmi gubanc. Mondhatni hogy ledolgozták a hátrányokat, amiket 'menet' közben vettek észre. A fenti felfogás szerint viszont nem kellenek szabályozó eszközök, biztonsági berendezések, mert ezek nélkül is több lenne az elõnye mint a hátránya. Ezeket a 'szabályozó eszközöket' hiányolom az adatvédelmi irányelvek közül. Jelenleg bárki, szinte bármilyen adatot gyûjthet, amihez hozzáfér. Pedig már tudhatjuk hogy mit is jelent az, ha túl sok adat van az emberekrõl, egy csoport kezében.

"Tehát te is azt mondod, hogy nem betiltani kell, hanem szabályozni. Ez esetben nincs köztünk véleménykülönbség."

Valóban.

"Ez most is tudhatják. Elég csak kártyával fizetned, a részleteket az árúház számítógépeitõl megtudhatják (sõt, a könyvelésben is szerepel, elég csak az APEH-nek bekérni egy tételes listát)."

Valóban. Na akkor itt van az összeesküvés ;D.

"Tévedés. Pontosan be lehet mérni egy telefont. Emlékszem, csak azzal a feltétellel engedték telepíteni a rendszert, hogy a titkosszolgálat képes legyen bemérni és lehalgatni bármely telefont."

Real-time bemérhetõek, pár száz méteres pontossággal, mint ahogy a lehalgatás is csak valós idõben mûxik. Visszafele haladva az idõben viszont már csak a cellainformációkkal agyalhatnak. Lehalgatás az megint más cég. Még házibarkáccsal is lehetséges mobilokhoz lehalgató eztközt készíteni.

"Azért ehhez komolyan dolgozni kell. Aki erre képes, az már ma is minden információhoz hozzáfér."

Vagy csak némi ismeretség || befolyás szükségeltetik hozzá. Végülis... Csak nem mindegy hogy mennyit kell bányászni az adott infó után.

"Ez nem feltétlen van így. A személyazonosságodat nem kell kiadnod. Pl. egy megfelelõ biztonsági szintû digitális aláíró eszköz megvédhet ez ellen. Ez esetben csak úgy élhetnek vissza vele, ha fizikailag ellopják (ha beléd van ültetve, akkor még macerásabb)."

De valahogy mindenhol igazolnod kell azt, hogy te vagy az... Közvetlen vagy közvetett úton. Akár a villamoson, akár a banknál, akár a boltokban... Mindegy hogy digitális aláíró eszközzel, vagy fényképes igazolvánnyal...
© BiroAndras2006. 03. 14.. 15:36||#160
"Dehogynem olvastam, nem is egyet:) De értelmes magyar összeesküvéselméletrõl még nem hallottam. Ezért mondom, hogy egyenlõre semmi okunk félni.
Mert még a gyanúja sem merült fel."

Nem ismered az összeesküvés elméletek alaptételét. Az, hogy a gyanú sem merül fel, cask annyit jelent, hogy a magyar összeesküvõk sokkal profibbak az amcsiknál, és tökéletesen el tudják hitetni velünk a saját nemlétezésüket. :)
© BiroAndras2006. 03. 14.. 15:33||#159
"Az lehet, hogy nagyon nehéz visszafejteni a jelszót, de az ilyen esetekben nem ezt az eljárást választják sztem. Megkerülik, és kb 45 perc alatt elérhetõek az a datok a vinyóról."

Ha a vinyón kódolva van, akkor nem zerzik vissza. Hogy ez mennyire hatékony, azt az is bizonyítja, hogy a Vista ilyen szolgáltatása miatt máris aggódnak a titkosszolgálatok.

"Én kipróbáltam, DriveCrypt-tel lekódoltam 2 partíciómat"

Valamit elcsesztél rajta. Szerintem az volt a baj, hogy már eleve megvoltak az adatok, és utólag titkosítottál, ráadásul azt is félbeszakítottad.
A TrueCrypt-et próbáld ki. Kódolt virtuális meghajtót hoz létre, nagyon erõs titkosítással. Sõt, még egy csali meghajtót is létre tud hozni, arra az esetre, ha kényszerítenének a jelszó megadására.
© BiroAndras2006. 03. 14.. 15:27||#158
"Ki tudja hogy miért :)? De talán nem cégeket kellene emlegetni, hanem érdekcsoportokról. Ezen érdekcsoportok érdekei külömbözõek lehetnek, a remklámtól és eladástól kezdve addig bezárólag hogyha persona non grata leszel nekik, akkor vmiféleképpen félreállítsanak v. zsaroljanak hogy az érdekeiket ne sértsd meg."

Ezek elég távoli és esetleges lehetõségek. Én nem vagyok, és valszeg nem is leszek fontos személy, tehát nincs miért aggódnom. Meg ha akarom, úgyis le tudom árnyékolni a cuccost.

"Egyszóval nemcsak az elõnyeit kellene nézni egy adott technológiának, hanem a hátulütõjét is"

Ez megfordítva is igaz. Senki nem becsüli le a hátrányokat, csak épp azt mondjuk, hogy az elõnyök messze nagyobbak.

"amit megfelelõ szabályok lefektetésével meg lehetne elõzni."

Tehát te is azt mondod, hogy nem betiltani kell, hanem szabályozni. Ez esetben nincs köztünk véleménykülönbség.

"A fenti hasonlathoz hozzáfûzném, hogy ha esetleg veszel egy csomag xy mosóport és mégvalami háztartási cikket, akkor simán rádfogják hogy terrosrista vagy, mert ezekbõl robbanóanyagot, ill. bombát is lehet készíteni."

Ez most is tudhatják. Elég csak kártyával fizetned, a részleteket az árúház számítógépeitõl megtudhatják (sõt, a könyvelésben is szerepel, elég csak az APEH-nek bekérni egy tételes listát).

"A mobiltelefonoknál meg csak a cellainformációt tudják"

Tévedés. Pontosan be lehet mérni egy telefont. Emlékszem, csak azzal a feltétellel engedték telepíteni a rendszert, hogy a titkosszolgálat képes legyen bemérni és lehalgatni bármely telefont.

"De ezek az adatbázisok összefûzhetõek, ha megfelelõ jogosultságokkal rendelkezik az adott érdekcsoport, ami jelenleg szinte csak pénz kérdése."

Azért ehhez komolyan dolgozni kell. Aki erre képes, az már ma is minden információhoz hozzáfér.

"Tehát simán nyomonkövethetõ egy adott személy és annak minden társadalmi kapcsolata 'feltérképezhetõ'. Ezen adatok viszont visszaélésre adnak esélyt, ha illetéktelen kezekbe kerülnek."

Ez nem feltétlen van így. A személyazonosságodat nem kell kiadnod. Pl. egy megfelelõ biztonsági szintû digitális aláíró eszköz megvédhet ez ellen. Ez esetben csak úgy élhetnek vissza vele, ha fizikailag ellopják (ha beléd van ültetve, akkor még macerásabb).
© azirafael2006. 03. 14.. 10:35||#157
Cyberpunk szeretem...
© juzosch2006. 03. 13.. 23:53||#156
Miután elszúrtad és elkezdted összevissza kódolni az egészet, ki tudja mi sült ki ebbõl. Ha rendeltetésszerûen használod jó lesz.

"Amúgy ha próbálnál egy kódolt vinyón aza datokhoz hozzáférni, t ebelekezdenél dekódolni? Mindig akiskapukat, réseket kell keresni, nem egybõl az zárt ajtónak rohanni..."
-- Pontosan. És itt az RSA jelenti a zárt kaput. A kerülõút pedig a kulcs megszerzése. Ha a semmibõl a kezedbenyomnak egy rsa-val kódolt vinyót, az életbe nem kódolod ki.
© Mardel2006. 03. 13.. 23:45||#155
"Tehát te kivennéd a védelembõl az egyetlen sebezhetetlen pontját."

Utána következõ részben írtam, lekódoltam az egyik partíciómat legalább 3szor kezdtem el (ez az én hibám). Aztán 4ikre hagytam, hogy teljesen lekódolja, de mindig újraátkódolta, azta részt, amit abbahagytam. Tehát egy rész legalább 4szer lett lekódolva. Mivel nemtudtam használni ezután gyorsformázással töröltem a partícót. Gyorsformázás eltûntatette a kódolást,a fájlokat is. De a gyorsformázásról tudn i kell, hogy kis eséllyel viszamenthetõek az adatoka gépre. Mint leírtam 15GB zenét hoztam 100%osan mûködõ állapotban, hiába volt kódolva vagy nem volt. És ezzelkódoltam állítólag jobb mint a TrueCrypt.

De ez csak a teljes meghajtó lekódolására igaz sztem, ha fájlonként kódolod arra ez már nem igaz..
Amúgy ha próbálnál egy kódolt vinyón aza datokhoz hozzáférni, t ebelekezdenél dekódolni? Mindig akiskapukat, réseket kell keresni, nem egybõl az zárt ajtónak rohanni...