Berta Sándor

Hitflip - legális DVD-cserélő hálózat

A fájlcserélő hálózatokat általában azért éri sok támadás, mert lehetőséget nyújtanak a szerzői és a szomszédos jog által védett tartalmak (filmek, játékok, zenék, szoftverek) csereberéjére. A Hitflip német portál az egész problémára nyújt megoldást, lévén, hogy legálisan kínál DVD-cserélési lehetőséget a felhasználóknak.

A Hitflip tavaly nyár óta elérhető, a regisztráció ingyenes. Az oldal rövid időn belül annyira népszerűvé vált, hogy fokozatosan bővítették a cserélhető művek körét és napjainkban például már lehetőség van a különböző audiovizuális alkotások (képekkel kiegészített hangoskönyvek stb.) cseréjére is.

Mivel a kínálatba csak a felhasználók tulajdonát képező, boltban megvásárolt műsoros DVD-k kerülhetnek be, így a hálózat abszolút legálisan működik. Aki mégis pórul járna, például egy félreértés miatt nem azt a filmet kapta meg, amire vágyott, adott esetben akár még egy kisebb összegű kártérítést is kaphat. Amint az a Golem német portál beszámolójából kiderül, a Hitflip úgy működik, hogy valaki cserére kínál egy DVD-t, amit a hirdetés feladásának pillanatában a rendszer osztályoz aktualitása, minősége (milyen színészek játsszanak benne stb.) és keresettsége szerint, majd az eladó cserébe 99 centet kap.



Ezt az összeget átszámítják pontokra, úgynevezett flipsekre. Amikor az illető talál egy neki tetsző DVD-t, beválthatja ezeket a pontokat. Az egyes DVD-k minősítését a Hitflip az Amazon együttműködésével végzi el. Akit érdekel a lehetőség, de nincs flips-egysége, az vásárolhat is, egy flips 6,99 euróba kerül. Azonban minél több egységet vesz az ember, annál olcsóbban juthat hozzá egy flipshez. Egy DVD a minősítés után 1, 2 vagy 3 flipsbe is kerülhet. A felhasználóknak, miután az egyenlegükből lehívták az adott mű flipsdíját, már csak a megvásárolt DVD-k házhozszállítási vagy csomagküldési díját kell megfizetniük, ez egységesen 1,45 euró.

A portál elsősorban az egyszerűségével és az olcsóságával hódít és a kínálatában jelenleg 14 000 különböző film és más mű található meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #11
    Khm vagyis nemletölteni hanem megvenni, ez esetben még rájön a postakölcség is, és bőven 2ezer fölött vagy...
  • Hegyikecske #10
    olcsóság??? 1700ft alatt nem tudsz innen filmet letölteni csak egy kis gyors számolást elvégezvén se! Na most akkor mi van a 990es "klasszikusokkal"?
  • pemga #9
    Igen, ez gyakorlatilag ebay, csak "fix" árakkal, és kifejezetten dvd-cserére hegyezve. Az ebay nagyon jó, csak viszonylag lassú az ilyen cseréknél, nomeg az árakkal is be lehet fürödni. Itt ilyen nincs, az árakat a rendszer határozza meg (amit lehet elfogadni vagy szidni, de valami van és a gyorsaság ill. egységesség miatt szerintem megéri.) A postaköltség pedig németeknél elenyésző (2-3eur) és gyors (2-3nap). Szerintem nagyon jó ötlet.
  • Berber #8
    Tök jó! Cserélek, másolom, eladom! Vagy mégsem ???

    No jó, akkó inkább irány a kölcsönző.....
  • HöfEE #7
    Én sem értem, vagyis hát amit ki tudtam venni belőle az alapján ez inkább valami ebay csak itt cserélsz, és nem fájlt hanem kézzelfogható dvd-t.
  • arty #6
    zseniális
  • Runo #5
    Bolhapiac rulZ
  • Windforce #4
    ohh elnezetst a cimet felreolvastam, igy az elozo hsz-em targytalan.
  • Windforce #3
    na de most akkor ez miben filecsere? mert ha jol vettem ki itt postaznak. vagy csak egyszer vki feltolti azt kesz? es taroljak egy szerveren?
  • duke #2
    nekem ez tul bonyolult akko inkabb letoltom vagy megveszem az uzletben :)