Berta Sándor

Számítógép­já­ték oktatja az arab kultúrát

Az Egyesült Államok Hadserege olyan új módszert dolgozott ki, aminek segítségével minimálisra lennének csökkenthetők az eltérő kulturális szokásokból adódó feszült helyzetek.

Egy Texasból vagy Floridából származó kiskatona számára Irak, a Tigris és az Eufrátesz vidéke idegennek hat. Az amerikaiakat látva ugyanígy vannak ezzel az iraki emberek is. Az eltérő szokások és testbeszéd számos feszültséget okoz, amelyek azonban megelőzhetők lennének. Az új számítógépes játék célja a bennszülött lakosság bizalmának elnyerése. A katonáknak ehhez egyaránt el kell sajátítaniuk a verbális (szóbeli) és a nem verbális (szavak nélküli) kommunikáció csínját-bínját. Bár a szoftver nyelvi modult is tartalmaz, a sikerélményhez közel sem elég néhány arab szó bemagolása, hanem sokkal fontosabb a helyi viselkedési normák, testtartások elsajátítása.

Az arab világban a testbeszédnek sokkal nagyobb szerepe van, mint az amerikai vagy a nyugat-európai kultúrákban. Az arabok szeretnek dinamikusan, gesztikulálva beszélgetni. Aki visszahúzódóan viselkedik, arról könnyen azt hihetik hogy azért cselekszik így, mert valami takargatnivalója van. Egy ilyen félreértés pedig csak további feszültséget szül és akár emberéletekbe is kerülhet. Fontos a beszélgetőpartnerek közötti távolság is. Az amerikaiak vagy az európaiak szeretnek bizonyos (három lépés) távolságot tartani, az arabok azonban nem zavartatják magukat és egymás mellett állnak, ülnek. Tilos egy helyi lakosra ujjal mutatni, ezt ugyanis könnyen agresszív cselekedetként, provokációként foghatják fel.

Szintén fontos apróság, hogy ha a katonák helyi lakosokkal akarnak kapcsolatba lépni, szélvész gyorsasággal tüntessék el napszemüvegeiket, ez ugyanis nagyképűnek hat és könnyen bizalmatlanságot, ellenszenvet válthat ki. Az emberek, akár Irakban, akár máshol ugyanis szeretnek beszélgetőpartnereik szemébe nézni és nem saját tükörképüket bámulni.

A Tactical Iraqi névre hallgató és az Unreal Tournament játék motorján alapuló program célja ezen apróságok megtanítása. A szoftver már sikerrel alkalmazták az amerikai tengerészgyalogosok felkészítésénél. A Dél-kaliforniai Egyetem oktatói a Fejlett Védelmi Kutatóprogramok Hivatalának (DARPA) szakembereivel közösen fejlesztették ki a játékot. Már készülnek az új, régióspecifikus változatok is: a Tactical Pashto az afgán, míg a Tactical Levantine a libanoni emberekkel való kommunikációt segíti majd elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • snakekiller #55
    "Betört Európa szívébe? AZ Ibériai-félsziget nem pont európa szíve."
    A "majdnem"-et gálánsan lehagytad... másrészt Poitiers mond valamit? 150 év török uralom? Jah és ha Európát nem is nézzük, akkor is a világ talán legsikeresebb katonanemzete.

    Arab matematikusokról meg már DJ Faustus adott linket. :)
  • Dj Faustus #54
    A nyelvoktatás része még ok. De a szituációkat gépen begyakorolni nem lehet, csak bebiflázni (a gép nem tud különbséget tenni olyan dolgok között amiket az ember még meg tud különböztetni).

    Meg egyébként is elég pengeélen táncol mindkét fél:
    * Az egyszeri zsoldoskatona, aki nem egy két lábon járó szociológus/tanár/pszichológus, fel van hergelve az arabok ellen (9/11, és társai), kevés zsoldot kap, meg egyébként is rühelli az egészet (meleg van, itt ez a sok hülyes terroristagyanús idegen, lehet hogy a következő pillanatban bomba robban mellettünk, az a kölök ott nagyon furcsán néz - biztos terrorista), ráadásul nem tudott túljutni a 9. pályán (mert nem azt mondta egy arab nőnek, hogy "merre van a piac", hanem azt, hogy dögösen nézel ki bébi!") - szóval tele van a hócipője.
    * Az egyszeri helyi lakos,, aki nem tett semmit (csak létezik), de elege van az amerikaiakból (Allah vinné el őket innen), naponta vannak ellenörzések, a rádió folyamatosan a propagandát nyomatja, az egyik szomszéd fia terrorcselekményre készűl, a másik szomszéd őt buzdítja terrorcselekményre (mert az milyen jó) - szóval neki is tele...

    Na most itt ez a két fazon, akiknek alapvetően nincs egymással semmi baja, de idegileg eléggé kivannak. Mi lesz ha ezek talákoznak és félreértelmezik egymást (mert még hagyján hogy nincs napszemüveg a zsoldoson és rendesen viselkedik, és jó szöveget mond...)?
  • Sadist #53
    És mégis hogy képzeled több ezer katona kiképzését? Szerinted annyira túljelentkezés van arab nyelvtanárokból?
  • BlackVoid #52
    Ne keverjetek a Bush kormanyzatot az amerikai neppel vagy az amerikai katonakkal.

    Hulyeseg volt Irakba menni szerintem. Oriasi strategiai hiba. Inkabb Szaddammal kellett volna megegyezni, addig legalabb rend volt ott.
  • Commandante #51
    "Szép dolog a kulturális tolerancia, de egyelőre az iszlám csak emberjogi és gazdasági kérdések tömlegét termelte ki eddig."

    Aha, persze. Azt pedig szepen elfelejtjuk, hogy a nyugati orszagok huztak meg az arab vilag hatarait. Szerinted veletlenul hataroztak meg asszem a II. vh utan irak hatarait ugy, hogy 3 baromira ellenseges nepcsoport lakjon benne? (oszd meg es uralkodj) Ok gerjesztettek a problemak tobbseget, hat most eljenek egyutt vele.
  • Commandante #50
    Lehet hogy egyszeruen nem a texasi tahokat kellene odakuldeni. Sot lehet hogy senkit sem kellene odakuldeni. Maradjanak otthon es toljak a UT-t!
  • Pharaoh #49
    Hu, ha úgy gondolkodnánk, mit ők, most elmennénk valamelyik nagykövetségre és zászlókat és szalbabábukat égetnénk.
  • Turul1 #48
    Megértem, ha meg vannak sétődve, de ők dettó ugyanezt teszik. Páréve (igaz gyurcsány arab terroristázására válaszul) azt mondták, a magyar egy kis szar nép, aki még semmi komolyat nem tett a történelemben. (Kérdezem, mért nincs ma iszlám hit Európában? melyik "kis szar" nép verte vissza a törököket és ezzel az iszlámot annyiszor?
  • lammaer #47
    Ez a játék tényleg gyerekes... emberi kapcsolatokat NEM lehet szoftverrel gyakoroltatni. Főleg nem Unreal Tornament engineel :)
  • Tetsuo #46
    Az amcsikhoz is kéne ilyen program! Pl. alap kommunikáció:
    Hey, you mutha fucka asshole! Go home with your humvee, and eat chips to front TV!
    :)