SG.hu·

Pénzt kér a reklámlevelekért a Yahoo és az AOL

A két vállalat különdíj bevezetését tervezi a közvetlenül a felhasználókhoz továbbított, kereskedelmi jellegű leveleknél. Szerintük ez csökkenti a kéretlen üzenetek számát, mások viszont adóról beszélnek.

Lapértesülések szerint a vállalatok számára tervezett díj 0,25-1 centet tenne ki levelenként, vagyis a hirdetőknek ezer email elküldése kerülne 2-3 dollárba (400-600 forintba). A két cégnél opcionális lehetőségről beszélnek, vagyis nem tennék kötelezővé a befizetést, ám arra sem tudnak garanciát vállalni, hogy ennek elmaradása esetén továbbítják az összes ilyen küldeményt. Nyilvánvaló, hogy fizetésre szeretnék kényszeríteni a hatalmas forgalmat lebonyolító vállalati ügyfeleket.

"Mindez a felhasználók megvédését segíti a kéretlen üzenetektől, az adathalászoktól, a vírusoktól és a csalásoktól" - jelentette ki Richard Gingras, a Goodmail Systems, az AOL partnerének vezérigazgatója. Mindkét szolgáltató hosszú ideje kulcsszavak alapján szűri a továbbított e-mailekat, sőt, rengeteg üzenetből eltávolítják a károsnak vélt - többnyire pornográf - képeket és hivatkozásokat. Természetesen ez nem mindig jelent 100 százalékos védelmet, és előfordul, hogy bizonyos leveleket tévesen azonosítanak reklámként vagy kártevőként. A mostani terv lényege, hogy a díj befizetése után az adott cég üzenetei szűrés nélkül érnék el a felhasználók postafiókjait, jelezve, hogy legitim az üzenet.

Természetesen nem mindenki ért egyet az ötlettel, még az ágazaton belül sem. "Ez a jó fiúk megadóztatását jelenti, és semmilyen formában nem nyújt segítséget a rossz fiúk ellen, akik mindenképpen folytatják a kéretlen üzenetek szórását" - vélte Matt Blumberg, a Return Path cég vezére. Az AOL két hónapon belül tervezi az új szolgáltatás bevezetését, a Yahoo szintén a következő hónapokban lépne. Szerintük ezzel eleget tesznek a felhasználók és a partnercégek azon kívánságának, amely a garantált továbbítást helyezte előtérbe. Az ajánlat elsősorban bankoknak, viszonteladóknak, és minden olyan cégnek, csoportnak szól, amelyek nagy email forgalmat bonyolítanak le. Azok, akik a díj mellőzése mellett döntenek, továbbra is a hagyományos úton - és hatékonysággal - küldhetik el leveleiket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TeszteloPontHu2006. 02. 07.. 23:37||#12
És ha egy ügyes vírusíró telepít a gépedre egy prg-ot, ami percenként ennyi emailt küld el? Csodálkoznál a számládon...
© h4x0r2006. 02. 07.. 21:16||#11
... amihez kell egy sendmail, vagy exim...
© Obi Wan2006. 02. 07.. 17:40||#10
Nem kell SMTP szerver, elég egy PHP script hozzá.
© Caro2006. 02. 07.. 12:02||#9
Na ez a baj, hogy az SMTP iszonyúan elavult, van ahol még bejelentkezést sem kér, bárkinek a nevében lehet írni.
© ZoliJ2006. 02. 07.. 11:37||#8
és ezt hogy kivánod kivitelezni, mert bárki, bármikor egy kis utánaolvasással képes smtp szervert indítani
© hopp2006. 02. 07.. 11:06||#7
eleve úgy kellene lennie, hogy fizetni kelljen MINDEN e-mail-ért. a netelõfizetésedben benn lenne mondjuk havi 1000 e-mail, ami egy normális felhasználónak bõven elég. 1000 felett meg keményen fizetni kellene. csak így lehetne megszûntetni a spamet, sehogy máshogy.. a baj csak az, hogy a mostani mailprotocol nagyon nem alkalmas erre 😞
© htmm2006. 02. 06.. 18:15||#6
...es beallithatna az user olyan szurot, hogy a fizteos leveleket nem keri. Persze ilyen ugysem lesz...
© EvilDevil2006. 02. 06.. 15:44||#5
akkor érne valamit, ha csak az küldhetne aki fizet,,,
© the Godfather2006. 02. 06.. 15:40||#4
nemcsak a yahoo es aol kellene penzt kerjen a reklamlevelekert hanem mindenki....akkor bejon.
© Enkil2006. 02. 06.. 15:02||#3
nem fog bejöni mert a kutya sem fog fizetni érte