Napi Online

Nagyot ugrott a Samsung

Negyven százalékkal tudta növelni nettó profitját a dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd. a 2005 decemberével zárult negyedévében; ez egyszersmind az első profitnövekedés a cégnél 2004 harmadik negyedéve óta.

A végösszeg 2,56 ezer milliárd won (2,63 milliárd dollár) lett, 12 százalékkal 15,5 ezer milliárd wonra emelkedő árbevétel mellett - közölte a vállalat. A legtöbbet a laposképernyők, illetve a mobiltelefonokban meg az MP3 lejátszókban használatos chipek iránti kereslet növekedésének köszönheti a cég. Az LCD-képernyők piacán azonban nem számítanak további profitnövekedésre az elemzők, mert az már most is túltelített, az árak az idén 10-15 százalékkal visszaeshetnek 2005-höz képest. Lassulást várnak a memóriachip-szektor egészében is, a például az Apple iPodjában is használatos NAND flash chipek kereslete azonban megháromszorozódhat.

A világ harmadik legnagyobb mobiltelefongyártójának számító Samsung a globális piac 10 százalékos növekedését várja az idén, a maga részéről 115 millió készüléket tervez eladni, szemben a tavalyi 102 millióval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • volcano #4
    Én viszont meg vok elégedve a samsung-gal. Vinyóra melyik cég ad 3 év garit MO-n? Samsung!
    Tv-i is a piac legjobbjai. Fejlődésben az elsők között áll.
  • AtisH #3
    Csak nem német autód van?
  • viizo #2
    Én is nagyon messze állok a samsungtól, az ismikörömben sorra fürdenek be a márkával... nemtom mi ez a nagy növekedés... ha elektronika, akkor csak a japán.
  • mousee #1
    Pfuu....samsung. Nekem két Samsung dvd íróm ment gajra egymás után 1 hónap alatt... :P

    Pedig nem is írtam vele sokat :P