MTI
Nehéz idők előtt áll a Deutsche Telekom
Nem volt jó éve a Deutsche Telekom részvényeseinek. Miközben a DAX index úgy 30 százalékkal erősödött, a DT részvény árfolyama 17 százalékot veszített. Manapság az árfolyam alacsonyabb az 1996-os tőzsdei bevezetésnél.
Annak ellenére is, hogy a konszern vezére, Kai-Uwe Ricke az elmúlt években alaposan kitakarított és drasztikusan csökkentette az adósságállományt, a cég még így is számos sebből vérzik. A T-Online integrálása a vezetékes üzletágba jogi buktatókon akadt fenn, maga a vezetékes üzletág, a T-Com pedig havonta mintegy 100 ezer előfizetőt veszít a konkurensek javára. Feljövőben van az internetes telefónia is, amit a Telekom hosszú ideig elhanyagolt. A mobilszolgáltató konkurensek, a Vodafone, az E-Plus és az O2 szintén tekintélyes szeletet kívánnak kihasítani maguknak a vezetékes távközlési üzletből. A mobil üzletágat pedig a szaporodó diszkont szolgáltatók helyezik nyomás alá.
Mindezek ellenére a 2005-ös év a DT fennállása óta az egyik legjobbnak ígérkezik. Az előrejelzések szerint az EBITDA akár 21 milliárd euró is lehet, holott 2000-ben még 13 milliárd volt. Szeptember végéig 4,4 milliárd euró nyereség jött össze - még ha nagyrészt rendkívüli tételeknek köszönhetően is. Kai-Uwe Ricke fel kívánja készíteni a konszernt a jövő kihívásaira. Ennek érdekében az eredmény terhére inkább a növekedés finanszírozását szorgalmazza majd. Új termékekkel, mint például a dualphone - otthon hálózati, útközben pedig mobiltelefonként működő készülék - új előfizetőket kíván megnyerni. 2007-ig a konszern forgalmát évi 5 százalékkal 66 milliárd euróra növelné. Az EBITDA 2006-ban elmaradna az ideitól, de 2007-ben már elérné a 22 milliárd eurót.
A tőkepiacok egyelőre nem adnak nagy hitelt a terveknek, de ezzel a DT nem áll egyedül. Az idén a nagy európai távközlési vállalatok többsége nem jeleskedett a tőzsdén. A France Telecom 20 százalékot, a Telexom Italia pedig 31 százalékot veszített. De még a Vodafone is 21 százalékos árfolyam veszteséget volt kénytelen elviselni. Egyetlen kivétel a British Telecom 14 százalékos árfolyam nyereséggel.