Gyurkity Péter

Intel-AMD per: kiadják a bizonyítékokat

A tokiói bíróság döntése értelmében a japán szabályozó hivatal jövő márciusig köteles átadni a vizsgálata során az Intel trösztellenes üzleti politikájáról összegyűjtött bizonyítékokat.

Az AMD hivatalos közleményéből kiderül, hogy a bíróság a két fél képviselőinek meghallgatását követően döntött a bizonyítékok kiadatása mellett, amelyek révén új lendületet kaphat az ügy. A japán szabályozó hivatal több, mint egy éven át tartó vizsgálata során számos bizonyítékra tett szert, részben az Intel helyi irodáinak átkutatása, illetve a partnercégeknél folytatott nyomozás révén. Ezeket eddig megtartották maguknak, ám a döntés értelmében márciusig kötelesek átadni a dokumentumokat.

A kisebbik processzorgyártó nyáron indított pert riválisa ellen, azzal a váddal, hogy a cég az elmúlt időszakban tisztességtelen eszközökkel igyekezett megakadályozni további terjeszkedésüket. Ezt többek között a japán gyártókkal kötött külön megállapodás révén igyekeztek elérni, amelyben kikötötték, hogy az Intel legújabb fejlesztéseinek leszállítása fejében az AMD termékeit mellőzniük kell saját portfóliójukból. A piac legnagyobb részét uraló óriás árkedvezményeket is kilátásba helyezett, amennyiben a helyi cégek saját megoldásait választják az AMD-vel, és az akkor még szintén érdekelt Transmetával szemben.

A bírósági per azóta is tart, ám a szükséges bizonyítékok hiányában nem sok előrehaladást értek el. Október elején újabb fordulóval folytatódott az összecsapás, amelynek során az Intel igyekezett bizonyítani ártatlanságát, hangsúlyozva, hogy mindvégig tisztességes eszközökkel jártak el. Szerintük éppen az AMD igyekszik bajt keverni, és vádaskodásával a cég hírnevét igyekszik lerontani. Hogy kinek van igaza, azt a márciusig átadandó bizonyítékok révén szeretné kideríteni a bíróság, és emiatt az AMD-nek van több oka az örömre.

Ezt Thomas M. McCoy, a vállalat jogi ügyekért felelős alelnöke is egyértelművé tette, aki a közleményben üdvözölte a lépést, amely minden kétséget kizáróan bizonyíthatja a vádak jogosságát. Erre azonban még várnunk kell, a döntés a határidő miatt csak jövőre születhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • htmm #8
    Epphogy nem rohej!
    Gondolj bele: te is kifilit gyartasz, meg en is. En gyakorlatilag megzsarolom a boltokat, hogy a toled ne vegyenek kiflit, csak tolem, meg akkor sem, ha a vasarlok a te kiflidet szeretnek venni. Ebben az esetben finom friss kiflit viszek neked olcson. Ha nem mesz bele, akkor csak dragan kaphatod meg az elozo napi kiflimet.
    Ahhoz, hogy a pelda ne santitson, az is kell, hogy az en kiflimet a vasarlok nagyobb resze szeresse, mint a tiedet.
    Te mit tennel ebben az esetben?
    A bolt persze inkabb tolem venne kiflit, mert ha nem, akkor a vasarloi nagy reszet elveszti (akik az en kiflimet akarjak). Igy kevesebb vasarlot veszit te viszont az osszeset.
  • KDOG #7
    hányan besz*pták a 3000+ dolgokat :)

    kedves amd is biztos nagyon tiszta....

    volt már rá példa, hogy a nagy pereskedö b*szott rá de ugy igazán :)

    Szerintem röhej ez az egész ügy.
    És a szemembe most az amd csökkent. Hogy ilyen szánalmas dolgon lovagol.
  • arty #6
    a modellszámozás érdekes dolog .. akkor az intelt be lehetett volna perelni az 1.5ghz pentium4ért, ami a p3 1100mhz alatt volt ? esetleg a 2-3ghz celeronjaiért ?

    önmagában az elnevezés mindenhol kamu, ezen nincs értelme lovagolni :) kamu volt az amd 3200+os AthlonXP-je (persze ők váltig állitották h a sima ATHLONHOZ képest mérik), s kamu a Celeron3.0ghz is ...
  • Aspirin #5
    Én inkább a modellszámozásért perelnék da akkor már mindkettőt. Manapság már a dörzsöltebb hardverbuzi sem tud lépést tartani a prockókkal.
    Talán nem is érdemes...
  • blackeagle #4
    Te is pereskednél ,ha úgy éreznéd felesleges fejlesztened ,mert a rivális mellett nincs esélyed.
  • sonicXX #3
    Az a baj, hogy ha AMD meg is nyeri a pert, akkor is az Intel megússza egy párdolcsis büntetéssel, ami az éves költségvetésének az ezred részét sem fogja sztem elérni...

    Ugyanakkor minden reményem ahhoz fűződik, hogy tévedek és keményen / példásan büntessék meg az Intel-t - feltéve hogy az ellenük felhozott vádak igazak (bár van egy sanda gyanúm, hogy azok).
  • zsotee #2
    A fejlesztésekre kéne nagyobb hangsúlyt fektetni, nem a pereskedésekre.
  • Athlon64 #1
    Szorul a hurok! He he