Gyurkity Péter

Négy részre osztja szórakoztatói részlegét a Microsoft

A szeptemberi átszervezést követően ismét jelentős lépésre szánta el magát a szoftvercég: a szórakoztatói részleg négy részre bomlik, mivel a vezetés szerint így hatékonyabban dolgozhatnak saját területeiken.

A várható változásokról Robbie Bach, a szórakoztatói részleg jelenlegi első embere számolt be az alkalmazottaknak küldött körlevélben, amely azonban rövid időn belül internetes híroldalakhoz is eljutott. A Financial Times erre hivatkozva adott hírt az átszervezésről, valamint annak részleteiről. Eszerint a részleg négy csoportra bomlik, amelyek a korábbi szórakoztatói üzletág egyes speciális területeire szakosodnak.

A körlevélben foglaltak szerint maga Robbie Bach az Xbox 360 megjelenése után a hosszú távú stratégiára, illetve a partnerekkel folytatott együttműködésre szeretne koncentrálni. "Továbbra is igyekszem jelentős pozíciót elfoglalni a játékok területén, de a jelenleginél több időt szentelek majd a szélesebb körű kihívásoknak és lehetőségeknek" - fogalmazott Bach, hozzátéve, hogy a négy új csoport vezetői posztját jelenlegi munkatársai töltik be. Ennek megfelelően a zenei, televíziós és videórészleget Bryan Lee, az interaktív (Xboxra és a PC-s játékokra specializálódó) csoportot Peter Moore, az asztali kiegészítőket (billentyűzet, egerek) fejlesztő csapatot Tom Gibbons vezeti majd, míg a mobil és beágyazott eszközökre szakosodott üzletág élén a jelenlegi igazgató, Pieter Knook marad.


A Microsoft szeptember végén jelentette be, hogy a korábbi vállalati struktúrából három fő részleget alakít ki, és Jim Allchin, a platform stratégiáért felelős alelnök visszavonulni készül. Az első a Platform Products & Services Division, amelynek élére egyelőre Kevin Johnson és Jim Allchin kerültek, mint társelnökök. A Business Division vezetésével Jeff Raikest bízták meg, míg az Entertainment & Devices Division élére Robbie Bach került elnökként. Az átszervezést a szoftverekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos stratégia hatékonyabb végrehajtása miatt döntöttek, de ugyanilyen fontos szerepet játszott ebben a versenyképesség megőrzése, pontosabban az új piacokon gyorsan terjeszkedő riválisok (mint például a Google) ellensúlyozása.

A három fő üzletág tagjaként a szórakoztatói részleg továbbra is fontos, sőt talán minden eddiginél fontosabb szerepet tölt majd be. Az Xbox 360 megjelenésével teljesítették idei legjelentősebb célkitűzésüket, most már ennek megfelelő elterjedését kell elősegíteniük, illetve felvenni a versenyt az egyéb piacokon - például az online zeneboltoknál - jókora előnynek örvendő konkurenciával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macc #8
    minek kell reagallni a fikazasra mindig? Annal inkabb fikazzak...
  • kbupdate #7
    mert MS...
  • EvilDevil #6
    A kép tényleg lol de minek kell már megint fikázni???
  • Axon #5
    Pedig pont így képzeltem el őket...
    Már csak a rácsok és az ápolók hiányzanak.
    Ha nem ők a vezetők, akkor valószínűleg a programozók lesznek, akik a vindózt írják.
  • kbupdate #4
    wtf ez a kép!?
  • KILROY #3
    NEM!!!
  • Axon #2
    A képen az új részleg igazgatók vannak?
  • dokar #1
    Képet elnézve: Mega LOL, nem, inkább Yotta LOL