Gyurkity Péter

Csak jövőre jön az IE 7 nyilvános előzetese

A korábbi ígérettel ellentétben az Internet Explorer soron következő előzetese - a mindenki számára elérhető, nyilvános változat - csak jövőre, valamikor az első negyedévben lesz elérhető.

A csúszásról a böngésző következő verziójának fejlesztését nyomon követő internetes naplóban számoltak be. A bejegyzésből kiderül, hogy a Windows XP-re szánt újabb előzetes valamikor az első negyedévben, tehát akár még a tél vége előtt - megjelenhet, és letöltéséhez ezúttal nem lesz szükség MSDN-hozzáférésre. Ez egyben azt jelenti, hogy nem teljesül a korábbi ígéret, miszerint még az év vége előtt elkészülhet egy második előzetes a szoftverből.

Dean Hachamovitch, a fejlesztői csapat tagja elárulta, hogy rengeteg kérés érkezett be hozzájuk egy újabb előzetes megjelentetésével kapcsolatban, ám az időközben elkészült újabb verziót csak azok tölthetik le, akik hozzáférnek a vállalati hálózathoz. Az egyszerű földi halandóknak meg kell elégedniük a júliusban megjelent korai bétával, amit azonban végre egy nyilvános változat követ majd. "Szeretnénk mindenkinek lehetőséget nyújtani az IE 7 kipróbálására, illetve a visszajelzésre, hogy mennyire jól működött a különböző weboldalaknál, az alkalmazásoknál, illetve a kiegészítőkkel, bővítményekkel" - áll a bejegyzésben.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az újabb előzetes megjelenésének időpontját még nem lehet tudni, a Microsoft részéről - közvetve - mindössze annyit árultak el, hogy az írásban jelzett következő verzió a júliusi beta 1 frissítése lesz. Bár az eredeti kiadást októberben egy újabb követte, ez azonban csak azok számára volt elérhető, akik hozzáfértek a Windows Vista Közösségi Technológiai Előzeteséhez, hiszen a böngésző ennek szerves részeként érkezett. Ebben már több újdonságot ígértek, úgy, mint nagyobb CSS 2.1-kompatibilitás, fejlesztői eszköztár, biztonsági szigorítások és javítások stb.

A Microsoft tehát legkésőbb tavasszal újít, miközben a vetélytársak - Opera, Mozilla - folyamatosan frissítik, foltozzák szoftvereiket, amelyek jócskán maguk mögött hagyják az IE korosodó 6-os verzióját. Amennyiben azonban a jövevény valóban jóra sikerül, a szoftvercég megfelelő választ tud adni, és a több éves Csipkerózsika-álom után újult erővel eredhet riválisai nyomába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #84
    illett volna a teljes mondatot idézni, de nincs semmi extra. valóban a "vita" miatt járok ide. de sosem indítok flémet, én csak folytatom ... ;)
  • Fenjoy #83
    :) Urban Legendák alatt, ilyet értek hogy FF a legbiztonságos böngésző meg etc...közben meg szépen lassan kiderülnek a dolgok,és számtalan ilyen Urban lengeda van,még ezek után is vannak aki fényesítik még más rendszernél ezt nem teszik meg hanem ellentétes a reakciojuk, totál ellentmondásosak, de szorakoztato egy ideig:) ilyesmikre gondoltam, de OFFolok én is rendesen:)
  • MrCrowley #82
    Én nem tartom önmagában betegesnek h összehasonlítjuk a böngészéet/OS-eket, inkább az a beteges _ahogyan_ tesszük. :(
    (Urban Legend helyett nem hypeoltat akartál írni? A linux és a ff azért _létezik_.)
  • Fenjoy #81
    OFF :Szerintem FTeR, csak megmutatta azt, amit a Win-fóbiások csinálnak, szálka-gerenda effektus:) amugy szép lenne már ha azt a röszmeteg Urban Lengeda Linuxt és ff meg etc társait nem olvasgatnám kommentekben egy MS hír nél de ez már betegség, sajnos...

    On: IE7 előbbi is kijöhetne... kíváncsi vagyok rá
  • MrCrowley #80
    hehe..
    Fter: "Én csak a flame miatt járok ide"..bocs ha rosszul idéztem ;)
  • FTeR #79
    lehet, én szinte mindenre mouse gesture-t használok.
    linket lefele húzva előtérbe új tab, fölfel háttérbe (ctrl-el új ablak).

    #76 akkor meg mit vered rá, h min is elindul? vistánál az új boot választó képernyő már 1024x-es felbontásban van, ettől sajna özönvíz előtti monitorokon nem fog menni, de guess what én örülök neki, mert már senki nem nyomja 640xes meg 800xos felbontásban.
  • FTeR #78
    tod elrettentés. hátha elmegy Caro (és tsai.) kedve.
    az elmúlt néhány topikban csak megpöccintettem, azt amit az 'ellen' rendszeresen elereszt és máris mindenki nekem ugrott. érdekes.
    érvek nélkül fikáztam a linuxot, annál a hibájánál fogva, h létezik. hasonlóképp, ahogy mások szokták a wint. remélem sokakanak sikerült magukra ismerni és most már legalább tudhatják mekkora fájdalmat okoznak úgy egyébként.
    hétfőtől terveztem visszaállni normálisba, szal kösz a felvetést, legalább volt apropója, h elmondjam.
  • Caro #77
    Szerintem ez a legkényelmesebb.
    Én a többit nem is ismerem(gondolom hotkey, meg ott a jobbklikk, de sg-n a középső gomb a legjobb)
  • blackeagle #76
    Ébresztő , nekem se 166-os gépem van már ,nem ezt mondtam ,de örülök hogy nem kell vitát nyitni ,nem tudsz meggyőzni ,meg én se téged . pont.
  • Drawain #75
    Hát ha eddig becsültem is valamelyest FTeR-t a sokszor helyes meglátásai/hozzászólásai miatt, azt kell, hogy mondjam, ez már szánalmas amit művel... Minek itt halálra szidni egy másik rendszert, ráadásul már ennyire elvakult és szubjektív hozzászólásokkal?! Persze egy fórumon vagyunk, ami arra szolgál, hogy mindenki elmondja a véleményét, de akkor sincs arra szükség, hogy valaki kétszázszor mondja el ugyanazt... az, hogy valaki használ és szeret egy rendszert az normális esetben nem jelent ilyen "szerelmet" mint egyeseknél. Miért nem lehet belátni, hogy mindkettő rendszernek vannak előnyei és hátrányai? Mi az, hogy csak elvakult emberek használnak linuxot?! A saját szememmel láthatom, hogy épeszű, logikusan gondolkodó emberek a környezetembe átpártolnak egy másik rendszerhez, mert éppen azzal sikerül valamit gyorsabban, egyszerűbben megoldani.