Berta Sándor

Börtönbe kerül az első bittorentes fájlcserélő

Megszületett a sokak által prognosztizált és az Amerikai Filmipari Szövetség (MPAA) által várt precedensértékű ítélet: Hongkongban börtönbüntetést szabtak ki egy bittorrentes fájlcserélőre.

Egyöntetű vélemény a szakemberek körében, hogy ezzel az ítélettel új időszámítás kezdődött a fájlcserélők elleni harcban. A BitTorrent a letöltő felhasználók feltöltési sávszélességét kihasználva hatékonyabbá tudja tenni a fájlok terjedését. Minden letöltő egyben feltöltő, mivel az eredeti adatokat szegmensekre darabolják, majd minden szegmenst más letöltő kap meg. Így a szegmenseket már feltölthetik egymásnak, egészen addig, amíg meg nem lesz mindenkinek a teljes adat. Viszont ezáltal amennyiben jogvédett anyag forog a hálózaton, minden bittorrentes fájlcserélő megsérti a szerzői és a szomszédos jogokat. A mostani ügyben ítéletet hirdető hongkongi bíróság az utóbbi dolog miatt döntött úgy, hogy börtönbüntetést szab ki Chan Nai-mingre.

Mint arról januárban beszámoltunk, a 38 éves hongkongi férfi három különböző DVD-ről készült illegális másolatokat töltött le, illetve kínált letöltésre. A férfinek jogerősen három hónapra kell börtönbe vonulnia. Colin Mckintosh bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy "a bíróságnak azt az üzenetet kell elterjesztenie, hogy minden olyan cselekedet, ami sérti a szerzői és a szomszédos jogokat, nem számíthat elnéző bánásmódra, függetlenül attól, hogy fájlcserélésről van-e szó vagy DVD-másolókról."

A bíró kitért arra is, hogy miért csak 3 hónapos börtönbüntetést szabott ki a gyanúsítottra. "Egyrészt Chan Nai-ming büntetlen előéletű volt, másrészt nem ő volt az első DVD-másoló és fájlcserélő a Földön, aki megsértette a szerzői jogokat." Woody Tsung, az MPAA helyi képviselője elégedett volt az ítélettel. A szervezet szerint az ítélet komoly üzenet a bittorrentes és minden más fájlcserélőknek, hogy "hagyják a kezüket az illegálisan másolt tartalmaktól, mert immár könnyen börtönbe is kerülhetnek."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tvmaci #31
    Esetleg lehetne fokozni, hogy a mint lehetséges bűntársak telefonjából minden névnél szintúgy teljes házkutatás, stb., majd az ő telefonjukból is miden névnél házkatatás, majd az ő telefonjukból megint, és megint...
  • mrzed001 #30
    Én inkább feljelenteném, hogy "deéntudom, hogy otthon feketén másol NAGYÜZEMILEG DVD-t"
    Ennek hatására police házkutatás, gépéből wincsi, összes DVD (gyári is, mert lehet lopott, vagy jó hamisítvány ) lefoglalás, telefonjából minden névnél szintúgy teljes házkutatás mint lehetséges bűntársak ebben a "DVD másoló nagyüzemben", persze náluk is minden ilyesmi lefoglalása, majd közösen kifizetendő bűntetésnek (pl nem fizetett Adobe readerért= 1 MFt, nem hivatalosan regisztrált Windows = 400 eFt, bináris részlet a wincsiről M$ SQL Enterprise progi részének tűnik, tehát az volt fent = 5MFt, és mivel mindent nem találhattunk meg, ezért még kollektív fejenként 2-2 MFt bírság)
    Mellesleg ők is warezolnak, szóval "független" vizsgálat is fejenként 5 évet adna mindnek fejenként
  • szombi #29
    Én inkább megkötözném és teletömném a pofáját olyan bolti üres cédékkel, amelyek után pluszt kell fizetni...
  • Komolytalan #28
    Okés. Ha ezentúl látok egy BSA, MPAA, anyámnyúkja kiadói jogokat védő ügynököt, akkor előveszem a tokarevet, és combon lövöm. Azért csak combon, mert nem ő az első BSA, MPAA, stb ügynök a világon, és mivel eddig még sose lőttem combon. Ha harc hát legyen harc:-)
  • szombi #27
    Elmondom neked(és mindenkinek):

    Nem károsítod meg őket. Csak fáj nekik, mert irigyek!
    Ha valakinek megvan a legújabb premierfilm akár DVD-n akár gépen, az az egyén menőbb lesz.
    A kiadók gondoskodtak róla, hogy a kedves delikvens csak úgy lehessen menő, ha perkál.
    Vagyis csak a pénzesebbek vehetik meg, és ők menők lesznek.
    Ha már minden útszéli senki(mint én is) letölti az adott filmet, akkor a pénzesebb egyén
    már cseppet sem lesz menőbb mint a többi. Annak ellenére, hogy egy csomó pénzt kiadott.
    Ezért a ,,becsületes'' vásárló mégegyszer meggondolja, hogy megvegye-e a legújabb filmet DVD-n...
  • exxile #26
    Eddig se nagyon értettem, ha torrenten letöltök filmeket azzal miért károsítok meg valakit? Mert megnézem? És akkor mivan? Különben ha nem tölteném le, nem látnám sose. Amíg nem volt netem, nem néztem sok filmet max a tv-ben. Most nézek sokat, mert le tudom tölteni. Mér fáj ez nekik? És hol károsítottam meg valakit???
  • Cat 02 #25
    sg-seknek kedvezmény :D ?
  • Ronel #24
    Gazember , akkor en eletfogytig lennek vagy mi ?
  • kbupdate #23
    "miért csak 3 hónapos " csak... ?

    "mindig, nem mind"í"g"
  • Hegyikecske #22
    hülyevolt, hogy lebukott