SG.hu·

Egyesülhet a Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország

A Magyar Telekom Közgyűlése jóváhagyta a Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország egyesülési szándékát.

A Közgyűlés meghallgatta Straub Elek elnök-vezérigazgató tájékoztatóját a tervezett egyesülés részleteiről, majd dr. Pap László, a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a Felügyelő Bizottság álláspontját az egyesüléssel kapcsolatban. Ezt követően a részvényesek szavazással döntöttek a T-Mobile Magyarország Rt. beolvadási szándékáról a Magyar Telekom Rt.-be. Az egyesülést követően a Magyar Telekom Rt. működési formája változatlan marad.

A Közgyűlés döntése alapján az igazgatóság 2005. szeptember 30-i fordulónappal elkészíti a Magyar Telekom Rt. vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét, valamint a - beolvadás utáni - nyitó vagyonmérleg-tervezetét és vagyonleltár-tervezetét. Az Igazgatóság ezen kívül a Közgyűlés elé terjeszti majd az egyesülési szerződés és a jogutód társaság Alapszabályában végrehajtandó esetleges módosítások tervezetét, továbbá a jogszabályi előírásoknak megfelelően a jogutód Magyar Telekom Rt.-ben részvényesként részt venni nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról szóló tervezetet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mrzed0012005. 11. 08.. 09:16||#5
És nem is olyan rég volt egy hír, hogy Mo-ot nem marasztalták el telekommunikációs monopolitás miatt
© HENCIG2005. 11. 08.. 06:15||#4
Ezt megkérdezheti bárki a GVH-tól!!

<#szomoru1>
© HENCIG2005. 11. 08.. 06:14||#3
Nyugika! Eddig sem volt jó! Legalábbis ami a T-online és UPC kartelt illeti.
No ezek után nem tudom, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hová tette a szemét!?
Vagy leesett egy kis pénzmagocska a piros telefon után?! <#boxer><#boxer><#boxer><#boxer>
© klastrom2005. 11. 07.. 19:59||#2
Én se hiszem
De mé nincs má nagyobb konkurencia itthon? Áll az egész qrva ország egyhelyben...
© mrzed0012005. 11. 07.. 14:37||#1
Ez várható volt.
És most nem vagyok benne biztos, hogy ez most jó lesz-e nekünk ....