SG.hu·

10 millió legyártott Sony PSP - karácsonyi gigacsomag

Rekordmennyiségben fogy a Sony PSP a világminden táján, a cég pedig kihasználva a fokozott érdeklődést, karácsony előtt piacra dobja PSP Mega Packját, amiben 1 GB-os Memory Stick Duo is lesz.

A Sony Computer Entertainment bejelentette, hogy az ünnepi bevásárlásokra koncentrálva egy PSP Giga Packkel is igyekszik majd lenyűgözni a vásárlókat már novembertől elejétől. A PSP Giga Packje alapvetően ugyanazokat fogja tartalmazni, mint a Value Pack: a hordozható konzolt, hálózati adaptert, akkumulátort, fejhallgatót távvezérlővel, védőtokot, törlőkendőt és egy Memory Stick Duót.

A csomagban a szokásos 32 MB helyett már egy 1 GB-os memória lesz, erre utal a nem túl fantáziadús Giga elnevezés is. Emellett még egy PSP-tartó is helyet kap a dobozban egy USB-kábellel egyetemben, ami az asztali számítógéphez történő csatlakozást segíti elő. A Giga Pack 299,99 eurós (körülbelül 75 ezer forint) áron lesz kapható Európában.



Úgy tűnik, jól számoltak azok a játékosok, akiknek volt türelmük kivárniuk az ünnepeket. Ezért a plusz időért, na és persze még 40 euróért (körülbelül 10 ezer forint) 968 MB-tal több memóriához jutnak hozzá, ami már alkalmas lehet zene és film tárolására is. Az új Memory Stick Duo külön is kapható lesz. Az új szett mellett a cég azt is közölte sajtóközleményében, hogy péntek reggelig 10 millió PSP egységet szállítottak le világszerte. Az elmúlt 10 hónap eredményével a PSP minden idők leggyorsabban fogyó Playstation konzolja lett.

Japánban és Ázsiában a 2004. december 12-i indulása óta 3 millió darabot szállítottak le a "nem csak játékgépből", Észak-Amerikában 2005. március 24-e óta 4,47 millió példányt került a boltokba, míg Európában 2,53 millió darabra rúg az eddigi eredmény a 2005. szeptember 1-i megjelenés óta. Ez év szeptemberéig mintegy 183 szoftver jelent meg a hordozható konzolra, a játékeladás pedig elérte a 19,6 milliót.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NuCLEARScoRp2005. 10. 25.. 01:54||#30
A kivétel erõsíti a szabályt! <#eplus2><#eplus2>
© Amadeoo2005. 10. 25.. 00:58||#29
Na akkor elmondom a sok okoskodonak akik azt hiszik, hogy nem fogy belole!: Mar kb amiota Londonban vagyok(11 hete) vadaszok egy PSP-re es alig lehet kapni mert mindenhol keszlethiany van belole!!! Ezenkivul felszallok a metrora es szinte nincs olyan kocsi a metron ahol ne lenne valaki kezebe egy PSP! A filmeket 10 font koruli aron adjak hozza es iagazabol sztem ez egy iszonyatosan eltalat konzol! A sok hulye meg vegye elo otthon a kis teniszes kvarcjatekat es elvezkedjen rajta!<#eljen><#hehe>
© FecaA2005. 10. 24.. 19:09||#28
Szerintem + játékra a konzol a legmegfelelõbb! Akkor szidjátok a konzolt, ha láttatok xbox-os forzát + ps2-es GT4-et + Tekken 5-öt! Pc-n ilyen talán 5 év múlva.....
© onimusha2005. 10. 24.. 11:30||#27
hogy a rákba jön ide a pc+konzol? ez egy handheld, hasonlítsd inkább a ronda Nintendo DS-hez<#vigyor><#vigyor>
© onimusha2005. 10. 24.. 11:29||#26
ember láttad már mûködés közben? vagy te az sg-s kép alapján vagy ilyen okos ? <#vigyor>
© Manoi2005. 10. 24.. 10:25||#25
Akkor sem kell a cucc, ha 20 ropi lesz.
Minek? Ez sem más mint egy kvarcjáték! <#nevetes1><#nevetes2>
© Dzson2005. 10. 24.. 09:55||#24
Cheapboy-ra ne halgassatok, hardcore nintendo fan, és veszélyben érzi a kis kedvenc nintendo ds-ét. 😊))))
© dokar2005. 10. 24.. 09:35||#23
Ebben most egyet értek veled. <#nezze>
© MacrosTheBlack2005. 10. 24.. 09:00||#22
Ez igaz, viszont a PSP már indulásként se a PC versenytársa. Majd a PS3.
© NuCLEARScoRp2005. 10. 23.. 22:25||#21
A Konzol olyan mint a levespor... hasonlít az igazi leveshez, de mégsem az... pc a király!!
<#eplus2>