Berta Sándor, Specker Balázs

Érkezik a Firefox 1.5 - hullámvölgyben a böngésző

Fejlesztői azt remélik, hogy a hónap végére elkészül a népszerű alternatív internetes böngésző 1.5-ös változatának végleges változata - a szoftver népszerűsége eközben némi visszaesést mutat.

Mindez akkor valósulhat meg, hogy ha az RC1-es verzió kevés hibára derít fényt vagy gyakorlatilag hibamentes lesz, hogy kiadható legyen végleges változatként. A Mozilla szakemberei szerint ez a feladat közel sem megoldhatatlan. Az RC1-es verzió egyébként az eredeti tervek szerint október 28-án jelenne meg, míg a végleges 1.5-ös változat november 9-én. Ahhoz, hogy október 28-án a felhasználók már a végleges szoftvert tölthessék el, csupán néhány hibát kell kijavítani a böngésző motorjában és a frissítési funkcióban, valamint néhány apróbb változtatásra van szükség a program kezelői felületén.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy a végleges 1.5-ös verzió október 28-án már megjelenhet, ám ha mégsem sikerülne addig kijavítani a hibákat, akkor marad az eredeti november 9-ei megjelenési dátum. Ez utóbbi egyébként nem véletlen, hiszen 2004-ben is ezen napon vált letölthetővé a Firefox 1.0-as verziója, így a Mozilla Alapítványnál szeretnék egy új verzió megjelentetésével megünnepelni az egy éves jubileumot.

A Firefox 1.5-ös legfontosabb újítása a hibajavítások mellett a World Wide Web Consorcium (W3C) által nemrég elfogadott XForms 1.0-as szabvány támogatása. Az XForms 1.0 lehetővé teszi, hogy az internetes böngészőn belül szét lehessen választani a különböző funkciókat, prezentációkat és más adatokat. Az XForms 1.0-t a W3C nem titkoltan a ma alkalmazott webes űrlapok leváltására szeretné használni.

A nyílt forráskódú böngésző eközben egyetlen hónap leforgása alatt 10%-ot vesztett piaci részesedéséből, míg a szintén ingyenessé váló Opera előrenyomulása egyelőre nem érezhető.

Nemrég arról számoltunk be, hogy a Firefox remekül teljesít a nemzetközi piacon, ám most úgy tűnik, hogy megtorpant a böngésző fellendülése. A legújabb felmérést végző NetApplications szerint a nyílt forráskodú szoftver augusztusban még 8,27%-os részesedéssel bírt a böngészőpiacon, szeptemberre ez a szám azonban 7,55%-ra apadt. A júniusi 8,71%-os csúcspont óta folyamatosan leszálló ágban van a Mozilla böngészője.

A cég azonban azt is az InformationWeek tudomására hozta, hogy a visszaesés közel sem akkora, mint ahogy azt a számok mutatják. Vincent Vizzaccaro, a NetApplications marketing- és stratégiai kapcsolatokért felelős vezérigazgatója elmondta, hogy a pontos felmérést jelentősen megnehezíti az a tény, hogy a Netscape 8.0-nál mind a Firefox, mind az Internet Explorer motorja használható az oldalak megjelenítéséhez. Vizzaccaro szerint, emiatt a felmérés pontossága némileg csorbát szenvedett.

Az Internet Explorer tovább növelte előnyét, így most 86,87%-on áll. A számok alakulása, a szeptemberi iskolakezdés okozta nagy számítógép-vásárlási lázzal is magyarázható. A legtöbb új rendszeren Windows fut és az Internet Explorer az alapértelmezett böngésző, ami szintén szerepet játszhat Microsoft növekedésében.

A Netscape részesedése 2,02%-ról 2,16%-ra ugrott, ám vélhetően még nagyobb növekedést könyvelhet el a cég, mivel a HP új gépeit is ezzel a böngészővel szállítja majd. Az iPod eladások egyértelműen elősegítik a Macek értékesítését is, és így nem csoda, hogy a számok is hűen tükrözik a Machez adott Safari böngészők 8%-os növekedését.

Az Opera ingyenessé válása még nem érezhető a szeptemberi adatokban, 0,62%-ról 0,51%-ra esett vissza a böngésző piaci részesedése - olvasható a PC World oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat 02 #66
    "hm ez így durva lett én csak copy-ztam :D"

    5. nem szándékosan keresem a hibát de nehéz nem észrevenni

    4. nem kiöregdett roncs de azé ha megnézed eléggé le van maradva
    pl.: ie be beírsz egy címet nem hozza be ( 2 perc alatt kb ) fox-ba beírod 2 másodperc

    2. ez sztem is hülyeség ha elkezdenek vmit akkor nem fejezik be ( kivéve a vista-t amit állítólag előröl kezdtek)
  • droland #65
    "hogy" helyett "hanem"
  • droland #64
    "elég nagy munka lenne behozni ezt a többéves lemaradást" - én ezt nem több éves lemaradásnak hívnám, hogy üzleti szempontból meghozott direkt kihagyott program résznek...

    Igazad van, csak pontosítottam! Egyetértesz? :)
  • Sil78 #63
    3: Speciel a füles megoldás legelőször a NetCaptorban volt benne, ami egy IE-alapú böngésző.
    5: Épp ez az, hogy nem lesz benne mindez. Tudni fogja az átlátszó PNG-ket, támogatja majd az RSS-t, lesz benne pár bugjavítás, de a szabványokat továbbra sem fogja teljes mértékben támogatni (hisz akkor tuti nem jelenhetne meg idén, elég nagy munka lenne behozni ezt a többéves lemaradást).
  • droland #62
    1/ Az, hogy valaki az avontot BÖNGÉSZŐ-nek nevezi, eléggé érdekes, mert akkor írok egy batot, ami meghívja az IE-t és akkor én is írtam egy böngészőt? UI: egyébként az avant okos dolog, de nem böngésző, hanem böngésző szolgáltatást kiegészítő program.

    2/ "A microsoft hallva a firefox hanyatlasat felhagyott az IE7 fejlesztesevel, mondvan a tobb eves 6.0-as szarjuk is eleg az embreknek!" - mondja ő, aki ott volt a megbeszélésen

    3/ "Sikeresen lelopkodtak a fules megvalositast a firefoxtol es az apple-s bongeszotol" - eddig nem volt ilyen, AZÉRT NYAVAJOGTATOK! Most, hogy lesz benne, MOST MEG AZ A BAJ, MERT LOP! Tisztelt Cat02 döntsd el te légyszíves, legyen benne vagy ne legyen? Végülis tök mindegy, mit mondasz, nem lesz jó, a fenn említett okok miatt.

    4/ "Ez sztem nem valami sok ujjitas ahhoz kepest, hogy az IE6 mar egy kioregedett roncs, ugyanis 4 eve jelent meg." - ezzel a kiöregedett ronccsal máig nincs hibás weblap megjelenítésem, érdekes mi??? :) UI: Azért a linuxban is rengeteg régi HOZZÁVALó szoftver van, ami máig jól használható, valamilyen oknál fogva - elég érdekes is egyébként - mégsem nevezi senki kiöregedett roncsnak, de akkor majd megteszem én... na jó nem teszem, nem vagyok köcsög.

    5/ "* Ne szamitson, hogy technikailag elavult fos.
    * Ne szamitson, hogy nagyivbol tesz a webes szabvanyokra.
    * Ne szamitson, hogy nem tudsz "vakon" elkesziteni egy oldalt, ugy, hogy az minden bongeszoben fusson, mert az IE-ben richtig nem ugy fog megjelenni, ahogy azt te elkebzelted.
    * Ne szamitson, hogy nincs JavaScript konzol normalis hibauzenetekkel.
    * Ne szamitson, hogy nincs DOM inspector, amivel nagyon szepen ki lehet elemezni egy honlap szerkezetet JS DOM, CSS es meg mindenfele egyebb szempont szerint (persze ehhez normalis valid kod is kell).
    * Ne szamitson, hogy tele megy fergekkel a bongeszod.
    * Ne szamitson, hogy nem tudsz letolteni normalis segedeszkozoket web-fejleszteshez (HTTP Header nezoket, szerkesztoket, suti nezot, szerkesztot, helyi HTML validatort (azt nem kell mindenkinek menni a w3c-re).
    * Nincs szinezett forraskodmegjelenito.
    * Nincs normalis popup es reklam valamint flash szurod.
    * es meg sorohatnek rengeteg hasznos kiterjesztest.
    * Ne akarj vele XUL-s es valid XHTML 1.1 oldalakat nezni, SVG es atlatszo PNG-ket megjeleniteni."

    Nem félek én attól, hogy a megjelenő IE7-ben, amiben mindez benne lesz, abban is SZÁNDÉKOSAN keresni fogod ami neked nem tetszik, mintha másben nem lehetne keresni!
  • fflx #61
    BREAKING NYUZ!

    A microsoft hallva a firefox hanyatlasat felhagyott az IE7 fejlesztesevel, mondvan a tobb eves 6.0-as szarjuk is eleg az embreknek!
  • Cat 02 #60
    hm ez így durva lett én csak copy-ztam :D
    és SENKIENK NEM ÍROM
  • Cat 02 #59
    és ami az IE 7-ben lesz
    Tudod mi valtozik?
    * Kijavitottak ketto egesz CSS bugot.
    * Vegre csinaltak normalis PNG szurot hozza es most mar mukodnek az atlatszo PNG-k is IE alatt.
    * Sikeresen lelopkodtak a fules megvalositast a firefoxtol es az apple-s bongeszotol (na igaz, M$ vilag eleteben csak lopkodta az otleteket a tobbiektol.). De allitolag ezt is eleg retekul, mert valoszinuleg egy uj bongeszopeldanyt indit, amit berant majd a keretbe. Jajdejo, hogy mindenki 2 TB rammal rohangal.
    * Plusz lekoppintottak azt, hogy csak keves gomb van, egy jo nagy cimmezo meg egy keresomezo.
    * Vegre tamogatja az RSS-t.

    Ez sztem nem valami sok ujjitas ahhoz kepest, hogy az IE6 mar egy kioregedett roncs, ugyanis 4 eve jelent meg.

    Szal...

    Talan el kellene gondolkozni azon, hogy a hiba nem a bongeszokben van. Nem gondolod, hogy esetleg te csinalsz valamit rosszul? Olyan jo vagy mar HTML-ben, hogy csak ugy ki tudd jelenteni, hogy mi jelenik meg jol es mi nem?

    Az M$ nagy ivben tesz a szabvanyokra (meg a sajat progijai se feltetlen kompatibilisek egymassal - volt mar ra pelda boven - sot, majdhogynem ott lattam a legnagyobb inkompatibilissagokat) ellenben a Mozilla alapitvany (pontosabban most mar Corparation) szerzodest kotott a W3C-vel, hogy kovetni fogjak a netes szabvanyokat.
  • Cat 02 #58
    érdekes IE szidás
    Es tudod mit? Hasznalj tovabb IE-t.
    * Ne szamitson, hogy technikailag elavult fos.
    * Ne szamitson, hogy nagyivbol tesz a webes szabvanyokra.
    * Ne szamitson, hogy nem tudsz "vakon" elkesziteni egy oldalt, ugy, hogy az minden bongeszoben fusson, mert az IE-ben richtig nem ugy fog megjelenni, ahogy azt te elkebzelted.
    * Ne szamitson, hogy nincs JavaScript konzol normalis hibauzenetekkel.
    * Ne szamitson, hogy nincs DOM inspector, amivel nagyon szepen ki lehet elemezni egy honlap szerkezetet JS DOM, CSS es meg mindenfele egyebb szempont szerint (persze ehhez normalis valid kod is kell).
    * Ne szamitson, hogy tele megy fergekkel a bongeszod.
    * Ne szamitson, hogy nem tudsz letolteni normalis segedeszkozoket web-fejleszteshez (HTTP Header nezoket, szerkesztoket, suti nezot, szerkesztot, helyi HTML validatort (azt nem kell mindenkinek menni a w3c-re).
    * Nincs szinezett forraskodmegjelenito.
    * Nincs normalis popup es reklam valamint flash szurod.
    * es meg sorohatnek rengeteg hasznos kiterjesztest.
    * Ne akarj vele XUL-s es valid XHTML 1.1 oldalakat nezni, SVG es atlatszo PNG-ket megjeleniteni.
  • NuCLEARScoRp #57
    Csakhogy a cikkből kiderül az is hogy a Firefox gyengülésével az Internet Explorer erősödött... tehát nem nagyon értelek