Gyurkity Péter

AMD: 2008-ra évi százmillió processzor

A vállalat vezérigazgatója némileg mérsékelte korábban ismertetett előrejelzését, és három éven belül szeretné megkaparintani a piac egynegyedét. Ezt évente százmillió új chip előállításával érnék el.

Hector Ruiz vezérigazgató az InformationWeeknek adott interjúban beszélt a vállalat terveiről, illetve saját elképzeléseiről. Ebben kiemelte a Németországban épülő vadonatúj üzem jelentőségét és az AMD idei eredményeit, amelyek jelzik a helyzet lassú változását. Megfigyelése szerint ugyanis egyes területeken végre valóban egyenlő vetélytársként tudtak fellépni, és megkezdték a vásárlói kör bővítését, és ez idővel kikezdheti az Intel egyeduralmát.

Ez azonban még odébb van, hiszen a Mercury Research adatai szerint a második negyedévben riválisuk az x86 processzorok piacának 82 százalékát birtokolja, míg az AMD mindössze 16 százalékot tudott kiharapni a tortából. A maradék 1,5-2 százalékon a Transmeta - amely nemrég elhagyta a piacot - és a VIA osztozott, ők tehát nem rúghatnak labdába a két nagy mellett. Az AMD-nek már ez is jelentős eredmény, még akkor is, ha az első negyedévhez képest némi visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni. A cég azonban nem elégszik meg ennyivel, és a piac egynegyedére tör.


Az AMD részvényárfolyama az utóbbi fél év folyamán egyenletes növekedést mutat

Ruiz már márciusban arról beszélt, hogy a 25 százalékos eredményt rövid időn belül elérhetik. A költséghatékony termékek piacán elért nagy sikerek révén piaci részesedésük 2003 óta folyamatos növekedést mutat. Ám a hangsúlyt az új Athlon 64 és Opteron chipekre szeretnék áthelyezni, ami a népszerűség mellett a bevételek jelentős növekedését hozná. Ez utóbbi sikerülhet: a napokban közzétett harmadik negyedéves jelentésben 76 millió dolláros nettó bevételről, illetve az eladások 23 százalékos növekedéséről adtak hírt. A forgalom meghaladta a 1,5 milliárd dollárt, ami már önmagában is szép eredmény, de a vezetés minden bizonnyal még jobban örült a nettó bevétel növekedésének, amely három hónappal ezelőtt mindössze 11 millió volt.

A távlati terveket illetően azonban Ruiz korántsem ilyen derülátó. A piaci részesedésről szőtt terveikről egyelőre le kell mondaniuk, és tartalékolni fogják addig, amíg teljes kapacitással beindul az új drezdai Fab36. Állítása szerint 2008-ra egyedül ez az üzem évi százmillió chipet állít majd elő, ami megadja a kellő alapot a részesedés növeléséhez. Ez akár a 30 százalékot is elérheti, így minden eddiginél hangsúlyosabb lesz a vállalat jelenléte a piacon. A Fab30 jelenleg havi 20 ezer 200 miliméteres ostyát állít elő, míg a Fab36 esetében ez 13 ezer darab 300 mm-es lesz. Az új üzem egyben lehetővé teszi az új gyártástechnológiák (65, 42 és 32 nanométer) kikísérletezését, illetve ezen fejlesztések felgyorsítását.

A vezérigazgató egyben elismerte, hogy az Intel párbajra hívásával kicsit szerették volna felkavarni az állóvizet. Elmondása szerint a merész lépés elsősorban önbizalmuk kifejezésére szolgált, és nem is nagyon számítottak pozitív válaszra az ikermagos csatát illetően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sonance #9
    Végre lenyomhatnánk az Intelt a piacról, legyen ő a másodhegedűs. Az Intel P4-eit nem illetem most kritikával, viszont a Celeronok olyan sz*rok, hogy bűzlik tőle a gépház! Én be nem tenném a gépembe! :)
  • JTBM #8
    Az online áruházakban szinte mindig vannak olyan típusok, amikből csak utánrendelni lehet.
  • Aspirin #7
    Mondták valakinek valaha, ha AMD procit akart venni, nincs, kéremszépen elfogyott?
  • dez #6
    Duron != Sempron. Socket-A-s Sempron = korábbi Athlon XP. Socket754-es Sempron = némileg butított Athlon 64. Szal nem olyan rossz.
  • JTBM #5
    Értelmes ember ma csak és kizárólag AMD Athlon64-et vesz. A többi proci a lámáknak valók.

    Amíg az Intel nem lép valamit, verseny nem lesz, az AMD64 3000+-om egy évvel ezelőtt, amikor én vettem, pontosan annyi volt, mint ma.

    Ráadásul az Intel dual magos procit sem tud gyártani, a legújabb terve az, hogy kettő procit tesz egy chipbe, ami nekem azt jelzi, hogy a közelében sincsen egy igazi dual magos procinak.

    Technológiailag az AMD szerintem több, mint 1 évvel vezet, csak nincsen elég kapacítása, hogy elegendő procit gyártson. Remélem, azért nem ül rá a babérjaira és már készül a következő nagy dobás. ;-)))
  • BlueGold #4
    Amikor vehetne helyette "csoda Duront" (pardon)Semptont is.
  • arty #3
    kevés ez a 16% :(

    a sok buta szerencsétlen meg csak veszi a szutyok celeroncsot és áramzabáló pénégyet :)
  • Aspirin #2
    Mindig előre!
    Más korból ismerős ez nekem.
    Már nem az első lépések ezek az elintelesedés felé.

    Hajrá C3!
  • Kis-Bob #1
    Legalább okosan haladnak előre.