SG.hu·

Az IBM meggyorsítaná az SCO elleni pert

A Nagy Kék dobta a még hátralévő három vádat az SCO Group ellen indított szabadalmi perben, és szeretné felgyorsítani az ügy lezárását, illetve mérsékelni a pereskedéssel járó költségeket.

A The Register tudósításából kiderül, hogy az IBM nem szeretné kapkodva lezárni a vitát, hanem az eddigi eredményekre koncentrálva szeretné kicsit meggyorsítani annak menetét. A két vállalat között évek óta húzódó per - és ellenper - ugyanis eddig nem vezetett döntéshez, és csak a költségeket növelte. Eközben egyik fél sem tudta bizonyítani a maga igazát, vagyis azt, hogy bármelyikük megsértette volna a másik által bejegyzett szabadalmakat. Az SCO győzelme igen kellemetlen helyzetbe hozta volna a Linux disztribúciókat fejlesztő cégeket, mivel vaskos licencdíjakat kellett volna fizetniük a csoportnak.

"Az IBM továbbra is úgy véli, hogy az SCO engedély nélkül használta fel a válallat által szabadalmaztatott technológiákat, belegyeztünk az ellenvádak visszavonásába, hogy leegyszerűsítsük és felgyorsítsuk a pert. Mivel az SCO forgalma és bevétele meglehetősen korlátozott, a számításba jöhető kátérítés nem fedezheti a per eddigi költségeit" - állítja az IBM beadványában. A Nagy Kék vezetése tehát úgy véli, hogy az elhúzódó ügy nem éri meg a fáradságot.

Emlékeztetőül: a két cég közül az SCO fordult először bírósághoz, mégpedig azzal a váddal, hogy az IBM jogtalanul használta fel a kiscég által kifejlesztett Unix rendszer egyes részleteit. Az első kört ráadásul meg is nyerték, aminek értelmében az IBM kénytelen volt felülvizsgálni az AIX és Dynix Unix operációs rendszerek összes változatát, mintegy kétmillió sornyi programkódot. A nagyvállalat azonban nem hagyta magát, és ellenpert indított, amelyben szintén szabadalomsértéssel vádolták meg a másik felet. A pert lefolytató bíró kezdetben ugyan elhárította az ellenvádakat, de egyben hiányolta az SCO bizonyítékait is, így az ügy nem sok jóval kecsegtetett a csoport számára.

Idén júliusban derült fény arra, hogy az SCO évek óta annak tudatában perelt több vállalatot, hogy a különböző Linux disztribúciók mégsem sértették meg a szabalmakat. Akkor úgy tűnt, hogy a kedvezően indult per a visszájára fordulhat, azonban a bíróság azóta sem hozott végleges döntést. Abba végképp nem egyeztek bele, hogy előírják az IBM számára a szükséges iratok benyújtását a Linux történetéről, mivel ez több százezer oldalra rúgna, ami nyilvánvalóan lehetetlen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mittu2005. 10. 10.. 22:21||#4
A cikkhez igazából semmi, de had kérdezzem már meg: nagy kék helyett miért nem lehet IBM-et írni? Legközelebb írj MS helyett nagy ablakokat, Apple helyett pirosalmát vagy hófehérkegyilkost, ...
udv
© Tbone2005. 10. 10.. 13:09||#3
Jo karteritesi ugyvednek
© device2005. 10. 10.. 10:11||#2
jó ügyvédnek
© virs lee2005. 10. 09.. 19:22||#1
Ezért nagy biznisz ügyvédnek lenni...