SG.hu·
Évek óta bizonyíték hiányában perel az SCO
Egy 2002-es levélből kiderült, hogy az SCO Group saját vizsgálata szerint a Linux disztribúciók nem használták fel az általuk kifejlesztett technológiát, és a csoport ennek tudatában perelt éveken keresztül több vállalatot.
A 2002. augusztus 13-án kelt levelet a Groklaw oldalán találjuk, amely eddig ismeretlen módon jutott hozzá a kétségkívül érdekes irományhoz. Ebben a levélben az SCO egyik mérnöke ugyanis megállapítja, hogy a különböző Linux disztribúciókban minden vizsgálat és alapos kutatás ellenére sem találtak szadabalomsértésre utaló nyomot, így nem igazolódott be a vállalat reménye. "Nem találtunk egyetlen szabadalomsértést igazoló bizonyítékot" - írja a mérnök, aki egy külső munkatárs segítségével kutatott ilyen bizonyítékok után.
A levelet Darl McBride, az SCO vezérigazgatója is megkapta, ami már csak azért is érdekes, mert a vállalat ennek tudatában indított később pert az IBM ellen, mégpedig éppen szabadalomsértésre hivatkozva. Emlékeztetőül: az SCO az IBM elleni perben azt állította, hogy az ő tulajdonában van a Linux forráskódok egy jelentős része, ezért 3 milliárd dolláros kártérítést követelt a kék óriástól. Az ügyben eljáró bírónő még 2003-ben arra kötelezte a vállalatot, hogy mutassa be bizonyítékait, ám az SCO akkor nem engedett.
Januárban azután meglepő fordulatot vett a per, miután az SCO megnyerte az első fordulót, és esélye nyílt a nagy összegű kártérítés behajtására. Az IBM szóvivője akkor érthetetlennek nevezte a bíróság döntését, és utalt arra, hogy az SCO több mint két év alatt egyetlen állítását sem tudta meggyőző módon alátámasztani. Nem sokkal ezután már az illetékes kerületi bíró is a bizonyítékok hiányáról beszélt, és kijelentette, hogy az ügyben korai lenne még végleges ítéletet hozni.
Most úgy tűnik, hogy a per könnyen a visszájára fordulhat, és végül mégis az SCO marad alul. Sajnos a háttérben zajló küzdelembe ezúttal sem nyerhetünk betekintést, pedig mindenképpen érdekes lenne, tekintettel arra, hogy a szóban forgó email már tavaly szeptemberben felmerült, mint lehetséges bizonyíték. Az irományt akkor bizalmasan kezelték, de ez többé nem jelent akadályt. Igaz, amint arról a ZDNet is beszámolt, az SCO szerint ebből az irományból nem lehet levonni messzemenő következtetéseket, de mégis felmerül a kérdés, hogy a levél ismeretében miért nem született még végleges döntés, és vajon miért húzódozik a bíróság az ügy lezárásától.