ITTK Infinit

Cseh felmérés az információs írástudásról

Csehországban jelenleg 27 százalékos az információs írástudás - derül ki egy most nyilvánosságra hozott felmérés eredményeiből.

A cseh informatikai tárca által felkért STEM/MARK cég feladata kettős volt: részint az információs írástudás precíz meghatározását kellett megalkotnia, majd pedig egy országos felmérés keretében kideríteni, hogy a csehek hány százalékára igaz a kialakított definíció. Ez utóbbi érdekében idén február és július között telefonos felmérés formájában 15 ezer 18-60 év közötti állampolgárt kérdeztek meg számítástechnikai ismeretek tekintetében. Megkérdezték továbbá a 15-17 éves korcsoportot, valamint a 60 év felettieket reprezentáló 500-500 embert. A fentiek mellett 5 város összesen 500 lakosa számítógép előtt ülve, teszteket kitöltve mutatta meg, hogy mennyire járatos a PC-k világában.

A felmérések legfontosabb eredményei szerint a 18-60 év közöttiek körében 27 százalékos a digitális írástudás, a fiatalabb (15-17 éves) korcsoportban ez az arány 55%-os, míg a 60 felettiek esetében mindössze 2%. Az IT-írástudás aránya a középiskolai tanárok körében mindössze 33 százalékos, a számítógépet legalább alapszinten a 18-60 közöttiek 66 százaléka tudja használni.

A felmérést végzők különböző csoportokra osztották a megkérdezetteket, azok PC- ismeretei alapján. Az "élenjárók" (arányuk: 7%) életében kulcsszerepet játszik a technológia. 25 százalék azok aránya, akik az átlagnál magasabb szintű informatikai ismeretekkel rendelkeznek, és úgy látják, hogy további szakmai előmenetelük szempontjából fontos ez a fajta tudás. Jövőbeli pozíciójukat éppen hogy csak érintik az informatikai ismeretek - így gondolkodnak a harmadik csoport (7 százalék) tagjai, akikről az mondható el, hogy "egy bizonyos mértékig" járatosak a PC-használatban.

"Érdeklődést tanúsítók" - így nevezték el a kutatást végzők az általuk kreált negyedik csoportot (38%), amelynek képviselői egyelőre nem kerültek kapcsolatba a számítástechnikai eszközökkel, ám tisztában vannak azzal, hogy ezt az "ismerkedést" nem kerülhetik el. Valamelyest tartanak az IT-eszközöktől, de azt nem lehet mondani, hogy idegenkednének azoktól. És végül, az "abszolút közömbösek" alkotják a megkérdezettek 23 százalékát: ők nem hisznek abban, hogy az információs technológia jobbá teszi az életüket. Ennek megfelelően tökéletesen tudatlanok is e téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!