Gyurkity Péter

2007-re újul meg a GPL licenc

A korábbi ígéreteknek megfelelően a nyílt forráskódú szoftverek körében használt General Public Licence soron következő, harmadik változata két éven belül készül el, ám ennek körvonalait hamarosan megismerhetjük.

Korábban beszámoltunk arról, hogy már készül a GPL 3, amely elsősorban a szabadalmakkal kapcsolatos kérdésekre koncentrál majd. Május végén Eben Moglen, a Free Software Foundation (FSF) jogi tanácsadója arról beszélt, hogy a licenc első nyilvános tervezete hamarosan mindenki számára elérhető lesz, és ezúttal a szabadalmakkal kapcsolatos kérdésekre koncentrálnak. "A nyilvános tervezetet rövid időn belül közzétesszük, és ebből kiderül majd, hogy a GPL 3 alatt milyen módon védhetjük meg szabadalmainkat" - jelentette ki akkor Moglen, aki szerint a nyílt forráskódú szoftverek 60-70 százaléka készül a GPL alatt.

Ezzel az irányultsággal a szakemberek nagy része is egyetért, akik szerint a licencek nagy száma jelenti a problémát, ezért egy egyszerű, világos és könnyen kezelhető előírás kidolgozásában látják a megoldást. A PCWorld.com értesülése szerint a szervezet vezetői a jövő héten esedékes LinuxWorld konferencián beszélnek majd a tervezetről, amely állításuk szerint megfelelő módon igazodik a technológiai fejlődéshez. "Globálissá kell tennünk a GPL licencet. A GPL 2 eddig jól bevált az Egyesült Államokon kívül - főleg Európában - de jóval egységesebbé, könnyen kezelhetővé kell válnia" - jelentette ki Eben Moglen. Hozzátette, hogy máris rengeteg ötlet, javaslat érkezett hozzájuk, és összességében mintegy 8 ezer érdeklődő szervezetre, és 150 ezer hozzászólásra számítanak.

"Sokak számára sokkoló hatású lesz a nyílt forráskódú közösség nagysága és ereje" - adott hangot elégedettségének Moglen, aki szerint első nyilvános tervezet néhány hónapon belül várható. A tanácsadó nem szolgált egyéb részletekkel, mindössze annyit árult el, hogy az új változatnak megfelelő módon kell majd kezelnie az új technológiákat, fejlesztéseket, különös tekintettel a webes szolgáltatásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #7
    Gondolom a napi egy FireFox hír is csak az MS pártiságot bizonyítja...
  • neelix31 #6
    Ha a linuxról akarsz olvasni akkor nem ide kell járni.
    Járj ezekre:

    Hungarian Unix Portal

    Illetve:

    Linuxfórum

    Ahhoz képest, hogy ez egy ms párti oldal, a wines topikok nagyrésze a linuxos hozzászólásoktól hemzseg.
  • blackeagle #5
    Persze hogy nem írnak semmi változást a linuxról. Ez is egy m$ párti oldal. Sosem értettem miért kell naponta valamilyen m$ cikket feldobni , fizetnek érte ? Mert ez ingyenreklám egy szemét haszonleső cégnek. A magyar linuxokról mikor fogunk olvasni bármit is ? Soha.
  • whitehawk #4
    Ez egy fontos hír főleg, hogy az olvasók nagy részének az hogy LInux vagy GNU nem mond semmit, és gőze sincs az egész szabadszoftver dologról. De nembaj, mert az írók se sokat konyítanak hozzá. Szerintem ez a "hír" semmi érdekeset nem mond. Ha annó azt mondták volna el, hogy a 2.6 kernelszéria stabil lett (ezt már ne, mert jó régi) és leírták volna aváltozásokat akkor az érdekes. Vagy hogy a Suse Linux Professional teljesen szabad lesz. Felhasználók örülhetnek. Arról sosincs szó, hogy milyen egy újdonságok vannak egy új verziós linux desktopban vagy alapvető alkotó elemben. Az mindig csak a windows kapcsán hír. És emberek meg azt hiszik itt lehet, hogy ezért is, hogy linux alatt pl nincs 3D.
    szánalmas.
  • pemga #3
    Hmm, és a T-Online felmondott 50 embernek jól flame-elhető hír mikor érkezik meg sg-be? :)
  • h4x0r #2
    Kivancsian varjuk... Bar en szkeptikus vagyok.
  • snorbi #1
    Megintcsak semmit nem tudtunk meg ebből a "hírből"...