Gyurkity Péter

Keresettek a használt Windows licencek

A használt Windows licencek értékesítésével foglalkozó cég sikeresnek ítéli meg tevékenységét: fél év alatt mintegy 2500 tranzakción vannak túl, és eddig úgy tűnik, a kezdeményezéssel mindenki nyert.

A brit Disclic igazgatója, Noel Unwin a ZDNet-nek adott interjúban beszélt az elmúlt fél évről, a cég eddigi teljesítményéről. Válaszaiból kiderül, hogy igen sikeresnek ítélik meg az időszakot, és várakozásuk szerint az elkövetkező hónapokban is minden probléma nélkül folytathatják tevékenységüket, amely nem más, mint másodkézből származó Microsoft szoftverlicencek.

A vállalat megszűnő, vagy beszűkülő cégektől szerzi be az eladásra szánt licenceket, legyen az Windows operációs rendszer, Office irodai csomag, vagy egyéb vállalati szoftver. Tavaly ősszel indították be az üzletet, és eddig több mint 50 ügyfélre tettek szert, amelyek jelezték érdeklődésüket a szoftverlicencek iránt. "Mindaddig, amíg tiszteletben tartjuk a Microsoft feltételeit és szabályait, gyakorlatilag bármit megtehetünk. Érdeklődő üzeneteket kaptunk Amerikából, Ausztráliából, sőt, Indiából is, ami azért meglepő, mert igyekeztünk az Egyesült Királyságra koncentrálni tevékenységünket" - mondta Unwin, aki nagyjából 35 százalékos megtakarítást tulajdonít saját ajánlataiknak. A Disclic novemberben jelent meg a brit piacon, és a szakértők meglepetésére a szoftvercég sem támasztott ellenvetést tevékenységükkel szemben.

Redmond ugyanis most egyetért azzal, hogy a felszámolás alatt álló, vagy visszaszoruló, profilt váltó cégek tulajdonában lévő szoftverlicenceket újra értékesítsék, akciós áron. Ebben valószínűleg nagy szerepe van annak, hogy a vállalat közvetlenül velük egyeztet, és a lassan két évvel ezelőtti első ajánlat óta folyamatosan tartják a kapcsolatot. A legnépszerűbbnek az Office 2000 bizonyult, amelyet szorosan követ az Office XP és az Office 2003. Szintén érdeklődnek a Windows Server, SQL és Exchange szoftverek iránt.

A cég első embere elmondta továbbá, hogy néhány kereskedő nem nézi jó szemmel a használt licencek árusítását, ám eddig több viszonteladó jelezte érdeklődését, és kért ajánlatot a feltételekről. A cég bevételeinek 5 százaléka tőlük ered, ami már csak azért is jelentősként értékelnek, mert eleinte fagyos fogadtatásra találtak körükben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #10
    Ezt nem hiszitek el. Nem ide tartozik, de muszáj megírnom. Ezen bexartok emberek!!!
    http://euroastra.info/cgi-bin/index.cgi?page=showart&sid=AQQMCYEFIWBFLQGV&id=6538
  • strogg #9
    Asszem pár nappal ezelött tárgyaltuk ki, hogy awinek ár/értkék aránya rendkívül rossz. És valóban az EULA miatt az OEM méginkább az.
    Ezért nem vettem egyet sem sosem az m$-től, mégis legális a szoftverem. :))
  • sokadikgab #8
    "Az EULA miatt az oem windows rosszabb befektetés, mintha valaki lehúzza a pénzét a WC-n."

    Lehet, de sokkal olcsobb mint a doboz verzio. Nalunk majdnem 3 OEMet veszel, 1 dozobozos araert (pontosabban 2.5)!
  • MacrosTheBlack #7
    Az új Ms Eula értelmében már új alaplap esetében is új win licensz kell.
    Akkor le is obbanthat az MS, nehogymár többször fizessek azért amit 1 példányban használok. Ennyi erővel ha engedek beszállni valakit az autómba, annak is ki kell majd fizetnie a vételárat? Ez csak a warezolás terjedését segíti, értelmetlenül senki nem fog sokszorosan fizetni.
  • z5oTtu #6
    én eladnám az 98SE és WINXP/SP1 Licenszeimet.
    nincs többet rájuk szükségem. üdv a Micro$ostnak.
  • ubuntu #5
    Az OEM windowsokat nem lehet eladni, még azzal a Pc-vel sem, amihez licenszelve eladták. Ezt sokan unfairnek és jogilag megalapozatlannak tartják, de több esetben kaptak felszólítást használt Pc-ket árusító ill. adományozó szervezetek a Microsoft ügyvédeitől, hogy ez ebben az esetben újra meg kell venni a windows licenszet. Az új Ms Eula értelmében már új alaplap esetében is új win licensz kell.
    Dobozos windows esetében ugyanakkor nincs akadálya, hogy a Pc lecserélésével új számítógépre telepítsék azt, akármennyi csere lehetséges. A számítógép mellett a tulajdonos cseréje is a domozos windows esetében, már nem egyértelmű. Ugyanakkor a Microsoft jogászai is tudják, hogy teljesen bizonyíthatatlan, hogy valaki "újonnan vásárolt" dobozos windowst vagy "használtan vásároltat" használ. Főleg ha az első windows vásárló nem is regisztrálta a példányát. Hiszen eredeti példánnyal hologramos licensztanúsítvánnyal éppúgy rendelkezik, és a licensz sem tartalmazza a vásárló nevét.
    Az EULA miatt az oem windows rosszabb befektetés, mintha valaki lehúzza a pénzét a WC-n.
  • Akuma #4
    Az eladása meg másodlagos dolog. Ugyanúgy el lehet adni a licencet, mint bármi mást, persze észnél kell lennie a vevőnek és a licenceet el kell kérni!!
  • Akuma #3
    El vagy tévedve. A szoftver csak ott és csak azon a gépen használható, ahol a lincence kézzel foghatóan megtalálható! A lemeznek nem is kell feltétlen eredetinek lennie, viszont a licencenek igen! Ugyanis nyugodtan mondhatja a tulajdonos, hogy az biztonsági másolat, viszont ezt bizonyítani csak a licence meglétével tudja!
    Kivételt képezhetnek intézmények, ahol egy licencel több gépen használható a szoftver, de ebben az esetben is az intézményben megtalálhatónak kell lennie annak az egy szem licencenek.

    Tehát ha elviszed a barátodhoz a licencet, akkor csak a barátodnak van joga használnia a szoftvert. Te pl nem. stb.
  • silanor #2
    Ez nem auto, hogy elromojon ha hasznalod. Nem mind1, hogy elotte mas neven volt? Amugy en ugy tudtam, hogy hasznalt software nem igazan letezik. Azaz tovabb nem ertekesitheto. Ha jol ertem a cikkbol akkor csak ezzel a ceggel tesznek kivetelt?
    Vagy el vagyok tevedve?
  • DrFantastikus #1
    Marhasag !!! Inkabb vennek egy "uj" licence-t. Mar-ha vennek !!! ???