Gyurkity Péter

Kötelezővé vált a Microsoft eredetiségvizsgálata

Mától az egész világon kötelező érvényű a Windows Genuine Advantage névre keresztelt program, amely kizárólag az operációs rendszer legális példányai esetében teszi lehetővé a letöltőközpont használatát.

A Microsoft közleményben jelentette be az ellenőrző mechanizmus végleges verziójának megjelenését, amelyben kihangsúlyozzák, hogy az illegális másolatok használói ezentúl nem veheti igénybe a kiegészítő szoftvereket. Ezzel szemben a programban résztvevő, és a vállalattal együttműködő felhasználók továbbra is korlátlanul mozoghatnak a letöltőközpontban, sőt, további előnyökre is számíthatnak. "A WGA közel tíz hónapig tartó tesztelése alatt elégedetten vettük tudomásul, hogy rendkívül sok, mintegy 40 millió felhasználó vett részt a programban és vetette alá magát a gyorstesztnek. Világossá vált számunkra, hogy ezen felhasználók biztosak akarnak lenni szoftverük tisztaságában, és részesülni kívánnak a program előnyeiből" - jelentette ki Will Poole, a Windows ügyfélprogram üzletág alelnöke.

A végleges, 1.0-s verzió több újdonsággal és az ellenőrzés kiterjesztésével szolgál. A program ugyanis ezentúl kötelező érvényű a Windows Update, illetve letöltő központ látogatóinak, és ez alól csak a biztonsági jellegű javítások, frissítések jelentenek kivételt. A legális példányt birtokló felhasználók összesen 450 dollár értékben tölthetnek le kiegészítő alkalmazásokat, míg azok, akik igazolni tudják a másolt példány bolti eredetét, ingyen hozzájuthatnak egy eredeti változathoz. Ráadásul a vállalat állítása szerint az ellenőrzés is leegyszerűsödött, így nincs szükség a 25 számjegyből álló termékkód beütésére.



Valóra vált tehát a Microsoft januári ígérete, és immár kötelező érvényű az ellenőrzés. Több kérdés azonban még mindig megválaszolatlan. Ezek közé tartozik, hogy saját eszköze segítségével vajon még mindig megkerülhetjük-e a mechanizmust, illetve, hogy milyen irányban szeretnék kibővíteni az ellenőrzést. Nem lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy a biztonsági javítások mindig is kivételt képeznek majd.

Az "Eredeti Windows - Valódi Előny" kezdeményezést kísérleti programként 2004 szeptemberében vezették be a Windows angol nyelvű változatait használók számára. A Microsoft 2005. február 7-én további 25 országra bővítette ki a programot, melynek, így Magyarország is résztvevője lett. A rendszer egészen mostanáig a Microsoft Letöltő Központjába bejelentkezők 50%-ának bevonása mellett, véletlenszerű kiválasztással ajánlotta fel a lehetőséget az érvényesítési folyamatban való részvételre. A kezdeményezés tesztrendszerű üzemelése alatt a részvétel önkéntes volt.



A hazai legális Windowst használók számára a Microsoft többek között az alábbi szoftverekhez biztosít ingyenes hozzáférést: Virusbuster Professional, Microsoft Windows Antispyware beta verzió, illetve a kisvállalatok számára ajánlott alkalmazások (SZJA számoló, útelszámolás készítő, illetve üzleti mérlegkészítő eszköz. A cég adatai szerint Magyarországon eddig 65 ezren látogattak el az "Eredeti Windows - Valódi Előny" program honlapjára és mintegy 30%-uk vette igénybe a program által kínált eredetiségvizsgálatot. A tesztelésen átjutott, jogtiszta Windowst használó hazai felhasználók által leginkább kedvelt, ingyenesen hozzáférhető alkalmazás a PhotoStory 3 volt.

"A szoftverhamisítás jelentős károkat okoz a rendszerépítőknek és kereskedelmi partnereinknek, ugyanis tisztességtelen előnyhöz juttatja azokat a viszonteladókat, akik a saját maguk által szabott alacsony áron értékesítik hamisított termékeiket" - mondta Szegvári János, a Microsoft Magyarország kis és közepesvállalati partnereiért felelős üzletágvezetője. "A program kiegyenlítetté teszi a piaci versenyt, ugyanis a felkínált programok, valamint a Microsoft letöltő eszközeihez való hozzáférés segít megkülönböztetni az általunk forgalmazott eredeti termékeket azoktól a hamisított programoktól, amelyekkel kénytelenek vagyunk versenyezni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 12346 #87
    ez jó volt:D
  • s1lkforrent #86
    Most azért, mert nem használom már négy éve az SG fórumát chatpótlékként, hadd ne legyek már kevesebb ember..
  • 12346 #85
    ezt gyk hángérienül is plíz.
  • Zsoltika 007 #84
    Na erről ennyit. LINK
  • Zsoltika 007 #83
    Bár úgy lenne.
  • Caro #82
    Ez király, akinek tört windóza van, annak megy, akinek eredeti annak nem :D
    Ez megalol :)
    Visszatérve: ha ennek köszönhetően a linux részesedése tartósan(egy-két év) elérné a 10%-ot, az jelentené a windows korszak végét.
  • fawcet #81
    Nekem régebben dolgozott olyen helyen a rendszergazda ahol ládában kapta az összes frissítő cdket. És ezek nejlontasakban voltak. Minden létező MS progihoz be voltak rakva. És azt tapasztalta, hogy egy biztonsági frissítésnél le volt írva, hogy ezt javítják. Kifigyelte, hogy nemcsak azt javítják, hanem mást is titokban, aminek semmi köze nem volt az adott problémához. Szerinte csak azokat szabad felrakni amiről tudod hogy mire kell.
  • mrzool #80
    Szerintem nem az SG-n fogod meglelni a megoldást, hívd fel szépen az MS Magyarországot, tőlük biztosan több infót kaphatsz.
  • Cicero #79
    Tehát ha meglátogatok egy Microfostos oldalt akkor kitudják szűrni eredeti-e a winfos? :|||w
  • Imremagdi #78
    hogy kell átverni a cuccot? help

    [email protected]