CW Számítástechnika

A Microsoft a mobilpiac élére tör

A Microsoft egyik vezetője nem kisebb ígéretet tett, mint hogy három éven belül már a redmondi cég vezeti mobiltelefonos szoftverek piacát.

A vállalat mobil és beágyazott rendszerekért felelős részlegének vezetője, Zhang Ya-qin elmondta, hogy a tenyérgépek esetében a Microsoftnak öt évre volt szüksége a "trónfosztáshoz", ebből következően a mobilpiacon ehhez elég lesz a következő három év. Zhang szerint a Microsoftnak csupán meg kell ismételnie a tenyérgépek piacán elért sikert. Persze a vállalatnak nem lesz könnyű dolga, az okostelefonok 76 százaléka ma Symbian operációs rendszert futtat, a windowsos készülékek csupán az eladások 7,6 százalékát teszik ki.

Zhang úgy véli, a mobiltelefon-piacon jelentősen változnak a felhasználói szokások, a hanghívás helyett egyre inkább előtérbe kerülnek az adatalapú szolgáltatások, a multimédia, valamint a vállalati hálózattal való kompatibilitás. Ezek mind olyan területek, amelyek fejlesztésére a Microsoft kiemelt figyelmet fordít, számos ilyen szolgáltatás található meg a cég legújabb mobil operációs rendszerében, a Windows Mobile 5.0-ban.

A Microsoft körülbelül öt évvel ezelőtt mutatta be a Windows Mobile-alapú Pocket PC tenyérgépek első generációját, ma pedig már 40 különböző gyártó termékeit lehet megvásárolni 48 országban, melyek mind az amerikai cég mobil operációs rendszerét futtatják. Az új verzió szinte minden téren megújult: a Windows Mobile 5.0 flexibilisebb, több hardvereszközt támogat, frissített Office szoftvercsomaggal és Windows Media Player 10 Mobile szoftverrel büszkélkedhet, illetve támogatja a mobil merevlemezeket is. A növelt flexibilitás lehetővé teszi az új technológiák, például a push-to-talk, illetve videohívás és -konferencia szolgáltatások beépítését. A Windows Mobile 5 már támogatást nyújt a harmadik generációs mobilhálózatok, és WLAN hálózatok számára is. A beépített Bluetooth támogatást tovább finomították.

Zhang szerint a Windows Mobile előnye jelentős, amennyiben a vállalati hálózatokhoz való csatlakozásról, vagy a levelek távoli eléréséről van szó. A jelenleg is széles körben elterjedt Blackberry helyett ugyanis a Windows Mobile 5.0 közbenső szerver és speciális infrastruktúra nélkül képes a leveleket fogadni. "Nálunk nincs köztesszoftver, köztes szerver... Olcsóbbak is vagyunk, mert nem kell fizetni a szerverért és a szolgáltatásért" - mondta. "Biztonságosabbak is vagyunk. A RIM-nek rengeteg titkosítást kell alkalmaznia, mivel az adatok sokfelé utaznak. Nálunk csak egyszer kell az adatokat titkosítani, a szerver és a mobil eszköz között. Ráadásul szabványos algoritmust használunk, SSL-t. Másra nincs szükség."

Zhang szerint a Microsoft jó úton jár afelé, hogy olcsóbbá, szélesebb tömegek számára elérhetővé tegye az okostelefonokat. "Tévhit, hogy az okostelefonok drágák. Igen, a kezdet kezdetén az okostelefonok drágák és böszmék voltak, sokat fogyasztottak, de ez két vagy három éve volt" - mondta Zhang. "De ha megnézzük, milyen termékekkel jöttünk ki az elmúlt évben, egész más a helyzet. A telefonok ugyanolyan kicsik és olcsók mint egy átlagos mobil, az áruk szolgáltatói kedvezménnyel együtt 199 dollár körül van."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fanatick #11
    Pont azért lesz jó egy szoftver, mert verseny van. De a mikrofos céget jól ismerjuk. Visszaélésekkel mindent ledarál, és megszünteti a versenyt. A mostani PDA sikerük a PC egyeduralom következménye. Mindenki megszokta a vindozt pc-n, ezért lesz sikeres mobilon is. Reménykedem, hogy már a Symbiant is sokan megszokták, és a Nokia (meg a többiek) valóban kitart(anak) mellette, és a Linux mellett! Utálom az egyformaságot!
  • Lenny #10
    Engem meg nem érdekel milyen "márkájú" a szoftver, csak jó legyen.
  • fanatick #9
    El a kezekkel a mobiloktól billgécc!
    Hajrá PalmOS, hajrá Symbian, hajrá Linux!!
    Ez nem kérdés!
  • Mihail #8
    sztem az ipaq szériának a ppc-i jó szarok, bár tény h kitúrta a palmot, mivel az nem volt ilyen jó kis winfos
    de a mobilok symbian oprendszerei sztem marha jók. sonyericsson meg nokia jobb telcsijei 3x jobbak mint bármelyik ipaq sztem(kisebbek és tudják u.azokat a funkciókat, és a hardverük is rohamosan fejlődik)
  • Mihail #7
    ne!!!! sztem pdakon is elég szar a windows mobile. maradjon csak symbian, meg linux változatok, no winfos
  • asysoft #6
    Na igen, sajnos semmi sem tökéletes:)
  • Caro #5
    Hááát... azért a palmosnek is megvannak a bajai.
    Pl.: egy filet nem tudsz fogadni, ha az oprendszer nem ismeri. Nekem egy külső segédprogram kellett ehhez(getdeblu), ami elfogad minden filet, és az sd kártyára rakja.
    Meg file kezelő sincs benne alapból. Szerencsére a filez 6.7 elég jó.
    Ezektől eltekintve jó, a "gépigénye" is elég kicsi.
  • LowEnd #4
    Én plam-ot cseréltem pocketpc-s telóra.
    Nem bántam meg... valahogy közelebb áll hozzám a windows.

    Agymosás?????
  • asysoft #3
    Nekem a PDA-mon van Windows Mobile 2003, s sztem is lehetne logikusabb felépítésű, PalmOS ebből a szempontból -szvsz- tökéletes. Windowsnál nem látszik a töltöttségjelző, taskokat külön kell leállítani, fényességet is elég bonyolultan lehet állítani... Van hova fejlődnie:)
  • fie #2
    Mint windows mobile 2003 se felhasználó, csak remélni tudom, hogy stabilabb, logikusabb (a mégsem funkció hiánya, taskok kezelése) lesz elődjénél.