SG.hu·

Az Intel augusztusban ismerteti új fejlesztéseit

A processzorgyártó az ikermagos chipek és alaplapok megjelenése után máris a többmagos processzorokra, illetve a WiMAX-technológiára koncentrál, és terveit az idei IDF konferencián ismerteti.

A vállalat közleménye szerint az augusztusban megrendezendő Intel Developer Forum 2005 két fő témája a többmagos processzorok és alaplapok fejlesztése, illetve a WiMAX vezetéknélküli technológia ismertetése lesz. Az előadók persze egyéb újdonságokról is beszámolnak majd, és várhatóan felvázolják a vállalat rövid távú, 2006-ra vonatkozó terveit. A háromnapos konferencián új memóriák, háttértárolók, PCI Express és szórakoztató elektronikai megoldások bemutatójára számíthatunk, míg az Intel vezetői betekintést nyújtanak a többmagos chipekkel, a 64 bites technológiával, és számos egyéb fejlesztéssel kapcsolatos terveikbe.

"Az Intel vezető szerepet tölt be a többmagos chipek kifejlesztésében, így az IDF a fejlesztők, a szakemberek és a vállalati vezetők számára egyaránt tartogat érdekességeket" - ígéri Rob Chapman, a rendezvény igazgatója. Az Intel Developer Forumot 2005. augusztus 23. és 25. között rendezik meg olyan támogatók segítségével, mint a Microsoft, az SGI, a Kingston, a Samsung, illetve a Rambus.


A vállalat szerint szép jövő áll Wimax előtt

A vállalat természetesen addig sem pihen, és igyekszik bebiztosítani helyét az ikermagos processzorok piacán. Ebben lehet segítségére az a belépő szintű chipkészlet, amely az ikermagos chipekhez készült, és több költségcsökkentő megoldást is magában foglal. Az i945GZ nevének megfelelően az i945 család kiterjesztéseként jött létre: a lapkakészlet nagyban hasonlít elődjére az i945G-re, de az integrált grafikus vezérlő mellett nem teszi lehetővé további grafikus kártya csatlakoztatását, és kizárólag egycsatornás üzemmódban kezeli a DDR2 memóriákat.

A DigiTimes értesüléseszerint az alaplap legfeljebb 800 MHz-es FSB-t kezel, így elmondhatjuk, hogy minden téren visszalépést jelent a jelenleg kapható lapkakészletekhez képest. Remélhetőleg ez nemcsak a technikai jellemzőkön, hanem az árán is meglátszik majd, bár kérdéses, hogy mekkora piaca lesz az olyan alaplapoknak, amelyek az ikermagos processzorok befogadására készültek, de kizárólag integrált grafikus megoldásokat támogatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2005. 06. 13.. 15:10||#10
"így gyõz(?) a mennyiség, bruteforce a minõség felett."

A többmagos procikat készerbõl csinálják. Ugyanis a jelenlegi technológia a vártnál jóval hamarabb kifulladt, és nincs semmi, amivel belátható idõn belül leválthatnák. Rádásul a piac is gyengélkedik különféle okok miatt, úgyhogy nem éri meg óriási költségek árán tovább erõltetni a jelenlegi technológia fejlesztését. A legjobb megoldás a többmagos procik gyártása, ami csak minimális fejlesztést igényel.
Egyébként nem egészen értem, hogy milyen minõséget hiányolsz. Sok szempontból épp hogy ez a megoldás a "minõség" az eddigi ész nélküli frekvencia növelés helyett.

"És persze nyilván nem lesz benne semmi, ami intelligensen elosztaná a feladatokat, hanem majd szoftveresen kell mindezt megoldani"

Hogy a francba lehetne hardveresen megoldani? A hardver honnan tudhatná, hogy melyik utasítást melyik procira ossza be?
A program írójának kell párhuzamosítani a feladatot. Ez oprendszernek meg csak annyi a dolga, hogy a szálakat szétossza a prociknak. Ez kb. nulla teljesítményt igényel.
A tesztekbõl is az látszik, hogy a megfelelõen megírt programoknál megvan a közel 100%-os gyorsulás.
© Caro2005. 06. 10.. 22:56||#9
Én csak annyit mondanék:
Hajrá Intel! Hajrá AMD! Hajrá informatika! 😊
Tetszik vagy sem, az informatika maradt az egyetlen reményünk, hogy valaha is észalapokra helyezzük a társadalmat.
Wintel? Tudtommal nem. Egy csomó fejlesztéssel az ms el van maradva, mint az állat, a linux meg már rég készen volt, amikor kidobták a technológiát. Lásd: HT, IA64.
Mondjuk a mostani 64 bites procival más a helyzet, azzal tényleg úgy néz ki, hogy várják a 64 bites windowst...
Ejnye! Na de mindegy, akármennyire is fontos ez a microsoftnak, az intelnek még fontosabb, hogy ne kerüljön még jelentõsebb hátrányba az amd-vel szemben, úgyhogy akármennyit is perkál a micro, nemsokára ki kell dobniuk a 64 bites asztali procit. Az amd így is eléggé elhúzott most.
Egyébként WiMAX rula' forever&ever! 😊
© dez2005. 06. 10.. 19:15||#8
"A processzorgyártó az ikermagos chipek és alaplapok megjelenése után máris a többmagos processzorokra," - így gyõz(?) a mennyiség, bruteforce a minõség felett. (És persze nyilván nem lesz benne semmi, ami intelligensen elosztaná a feladatokat, hanem majd szoftveresen kell mindezt megoldani, nem túl jól gazdálkodva az erõforrásokkal. Tovább a Wintel úton.)
© dez2005. 06. 10.. 19:02||#7
"Kérem, mindenki nyugodjon meg! Nincs ok a pánikra!"
© fflx2005. 06. 10.. 15:01||#6
egyebkent elegge lehangolo az a hatter
© fflx2005. 06. 10.. 15:01||#5
hat a hona aljaig meg huzhatta volna a gatyajat 😊
© HuAn822005. 06. 10.. 14:15||#4
hasmars<#vigyor1>
© Macc2005. 06. 10.. 14:13||#3
es ezt rakjak a jovendobeli Mac-ekbe... Ugy lesz szar az egesz, ahogy van...
© Zoldalma2005. 06. 10.. 14:03||#2
Begorcsolt a radiohullamok hatasara
© concrete2005. 06. 10.. 13:25||#1
a prezentációt lefojtató csávó testtartása mivel magyarázható?