SG.hu·

Megbukott az EU telekommunikációs adattárolási tervezete

Az európai parlamenti képviselők egyelőre köszönik, de nem kérnek azokból a tervekből, amelyek szerint kötelezően legalább egy évig eltárolnák az egyes előfizetők telekommunikációs tevékenységeinek adatait.

Nagy ellenállásba ütköztek az Európa Parlamentben az európai telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó tervek. A európai uniós tervezet szerint ugyanis legalább egy esztendőn át tárolnák a vezetékes és a mobiltelefonokról folytatott beszélgetések, illetve a vezetékes és a mobiltelefonokról küldött rövid szöveges üzeneteknél (SMS) a hívott felek telefonszámait. Így akár több éven belül bármikor másodpercre pontosan megállapítható lenne, hogy melyik telefonszámról ki kit hívott, mennyi ideig tartott a beszélgetés, vagy hogy ki hova küldött SMS-t.

Az Európa Parlament Belügyi Bizottsága azonban a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 52:1 arányban leszavazza a francia, brit, ír és svéd kormány telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó közös előterjesztését. Alexander Alvara, a német FDP párt egyik európai parlamenti képviselője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők még csak egy csatát nyertek meg és nem a háborút és szerinte az Európai Bizottság akár már a jövő héten hasonló előterjesztést tehet.


Mindent rögzítenének
A négy kormány álláspontja szerint hasonló módon naplózni és tárolni kellene az internetszolgáltatóknak az online előfizetőkre és azok szörfölési szokásaira vonatkozó adatokat is. Az indoklás szerint ezáltal segíteni lehetne a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcot. Herbert Reul, a német CDU párt európai parlamenti képviselője ugyanakkor úgy véli: minden egyes kérdésnél külön-külön meg kell vizsgálni, hogy azáltal, hogy csorbulnak az egyének jogai, ezzel párhuzamosan valóban javul-e a közbiztonság, vagyis megéri-e a kockázat?

Reul hozzátette: azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek a plusz intézkedések mennyibe kerülnek az Európai Uniónak és az egyes tagországok gazdaságának, illetve, hogy kik és milyen arányban fedezik a felmerülő költségeket. A Német Ipar Szövetsége szerint ugyanis egy ilyen intézkedéscsomag csak Németország esetében is akár több százmillió eurós többletkiadásokat jelenthet. Ennél is fontosabb azonban, hogy az állampolgárok személyiségi jogai pénzben megfizethetetlenek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2005. 05. 31.. 13:40||#16
Hehe, ha mindenki neki áll filecserélgetni, akkor tuti, hogy sehova nem tárolják le az adatforgalmat, a biztos<#nyes>
© jefferson832005. 05. 30.. 12:23||#15
Ha nem is jogtalan, de erkölcsileg megkérdõjelezhetõ az biztos.
© immovable2005. 05. 30.. 12:15||#14
hiába te vagy itt az ész a fórumozok között...áldott legyen a te neved birka...a bizonyítványod elfogadva, tárolva egy évig...mi buták csak csodálunk...
© Tetsuo2005. 05. 30.. 02:21||#13
Mi az h jogtalan? Ha a törvény engedi akkor jogos, USAban pl 12db titkosszolgálat jogosan hallgathatja le mások beszélgetéseit, ebbõl legalább 3 a Te mobilodat is, bármikor.. az adattárolás (auto hanganalízissel) pedig örökre szól. Teljesen jogosan, ugyanis benne van a nemzetvédelmi törvényben.
Az angoloktól átvett Echelon rendszer (amit már nem úgy hívnak), teljes gõzzel mûködik néhány ezres személyzettel az NSA szolgálatában.
© Laci732005. 05. 29.. 20:28||#12
Ez a rendszer az Achelon (Echelon). Már legalább tíz éve mûködik, és nem csupán az USA kommunikációs rendszereit (telefonhálózatok,Net,rádiózás) figyeli, hanem az egész világot lefedi.

Fie: ne a PC-bõl, és az onnét ismerõs hardverelemekbõl indulj ki. A kilencvenes évek közepén, még az idõsebb Bush elnöksége alatt amerikai tudósok egy csoportja kéréssel fordult a kormány és a szenátus felé: ebben azt kívánták, hogy a hidegháború befejeztével az amerikai kutatók által felhalmozott tudásanyag egy részét hasznosítsák az egész emberiség számára. Dick Chaney - az akkori védelmi minszter, késõbb alelnök - határozottan megtagadta ezt. Érve az volt, hogy az USA tudományos-technikai elsõbbségét mindenáron biztosítani kell. A tudósok csak annyit nyilatkoztak, hogy forradalmi áttöréseket értek el elsõsorban a kommunikáció, az IT és a lézertechnika területén. Vajon milyen rendszerek mûködnek titkos kutatólaboratóriumok vagy atombiztos katonai bunkerek mélyén?

Neo-ra visszatérve: nekem, öreg anarchistának ne papolj :) A filmben nem nehéz felismerni a párhuzamot a kisember boldogulni akarása és a fennálló multikapitalista világrend globális pénzuralma között - ám Neo-k nincsenek. A változást mindig a belsõ bomlás hozza el: ez vár majd az önhitt és olyan hatalmasak látszó Óperenciás Nagytestvérre is.
© Caro2005. 05. 29.. 17:53||#11
Hát ezek hülyék! :)
Az EU-nak nem kell félnie a terrorizmustól. Nem mi nyomjuk el az arabokat. Az amik a köcsögök nem mi.
© mrzed0012005. 05. 29.. 15:34||#10
Szeritem pihizz egyet :))
© mrzed0012005. 05. 29.. 15:33||#9
igen, az amcsiknak van olyan rendszere, amelyik felveszi a telefonbeszélgetéseket (összeset), majd kulcsszavak alapján eldönti, hogy további elemzésre magtartsák-e a felvételt (saddam, allah ...), vagy delete. Helyigénye stadionnyi, költsége gigászi.
Ennek sokszorosa, ami az internet "loggolására" képes lenne.
© fie2005. 05. 29.. 14:48||#8
Neo: az eszme a lényeg.
Az adattárolás csak 1-1 személyre vonatkozik, mert nincs a világon az a sok vinyó, ami az internetes adatforgalmat tárolni tudná az összes elõfizetõnél. (Nem is lesz - ez olyan minthogy fénysebességet sem lehet elérni - bár ez csak tétel).
© Laci732005. 05. 29.. 04:29||#7
Akkor mondok újat neked is Irkab1rka:

1. A fent vázolt rendszer már a kilencvenes évek közepe óta mûködik. Ráadásul nem csupán a forgalmat bonyolító személyek címét/számát és az idõtartamot rögzíti - hanem ésszerûen a tartalmat is. (Miért rögzítenénk csak a forgalom adatait, amikor maga a tartalom a lényeg) A gyûjtött adatokat rendszeresen elemzi és osztályozza.

2. Neo egy mesealak, így rá hasonlítani súlyos skizofrénia.