SG.hu·

Peking az amerikai emberjogi helyzetet bírálja

A kínai államtanács információs irodája ebben egyebek mellett azzal vádolja Washingtont, hogy a saját stratégiai érdekei szerint használja fel az emberi jogok kérdését a más országok belügyeibe való beavatkozáshoz.

A nyilvánosan hozzáférhető, idézett forrásokból közölt adatokkal alátámasztott összefoglaló hat fejezetben bő részletességgel veszi górcső alá az amerikai emberjogi helyzetet. Egyúttal megállapítja: "Akkor, amikor a világ komoly emberjogi katasztrófától szenved az Egyesült Államok jelzálog-hitelezési válsága által előidézett nemzetközi pénzügyi válságban, az amerikai kormány továbbra is figyelmen kívül hagyja a maga emberjogi problémáit, s kedvét leli a más országok elleni vádaskodásban. Nagy kár."

A dokumentum külön tárgyalja a személyi és vagyonbiztonságot érintő amerikai helyzetet, a polgári és politikai jogok gyakorlásának kérdését, a gazdasági, szociális és kulturális jogok érvényesülését, a faji megkülönböztetést, a nők és gyermekek jogainak témakörét, valamint az Egyesült Államok jogsértéseit más országokban. "Miközben az amerikai kormány a szólás- és a sajtószabadságot, az internet szabadságát hirdeti, gátlástalanul figyeli és korlátozza az állampolgárok jogait, amikor érdekei úgy kívánják" - áll a jelentésben, amely példákat sorol megfigyelésekre, lehallgatásokra, az ellenségesnek ítélt (arab) televíziós csatornák szankcionálására.

Kína fontosnak tartotta most is hangsúlyozni, hogy a világháló 13 gyökérszerveréből a legfontosabb az Egyesült Államok területén van, s a többi 12-ből kilenc ugyancsak. "Az internet szabadságának látszata mögötti hegemónia" - fogalmaz sommásan. A dokumentum krónikus problémaként veti fel a fajgyűlöletet, a spanyolajkúak és a színes bőrűek megkülönböztetését, külön is kitérve a munkahelyeket, illetve a munkaerőpiacot jellemző helyzetre, a jövedelmi különbségekre, az oktatásban jelen lévő problémákra, a bűnözésben tapasztalható trendekre, a csoporthoz tartozók kárára elkövetett bűncselekményekre.

Külön téma az erőszak, a hatalommal való visszaélés, a rendőri brutalitás, a börtönviszonyok, a rabok jogai. A szerzők foglalkoznak a bővülő amerikai szegényréteggel és az ezzel összefüggő öngyilkosságokkal. Megállapítják, hogy Amerikában évente 32 ezer öngyilkosságot követnek el. A dolgozók jogait taglaló részben a csökkenő fizetésekről, elmaradt bérekről, a kényszerűségből egészségügyi biztosítás és ellátás nélkül élőkről esik szó.

A jelentés bő teret szentel az USA külföldi jogsértéseinek, és példákat hoz arra, amikor más országok szuverenitását sérti meg. A világ legnagyobb fegyverértékesítő hatalmaként emlegetett Egyesült Államok tajvani fegyvereladása ebben a fejezetben ugyanúgy szerepel, mint a nagy emberveszteséggel járó iraki és afganisztáni háború. "Az Egyesült Államok jelenleg 900 katonai támaszpontot tart fenn világszerte több mint 190 ezer katonával és 115 ezres személyzettel" - olvasható még a dokumentumban, amely egyebek mellett felhívja a figyelmet ezek környezetszennyező hatására is.

Az éves jelentés azért készült, "hogy az emberek a világon mindenütt pontosabb képet kapjanak a valós amerikai emberjogi helyzetről" - állítják az Egyesült Államok emberjogi gyakorlatának frissen kiadott kínai kritikájában a szerzők.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2010. 03. 16.. 11:36||#15
Valami masik bolygon elhettel az elmult 10-20 evben.......Kina mar lenyomta az USA-t,megvette kilora...USA es a ruszkik mar a mult:)
© laziga2010. 03. 15.. 19:49||#14
Tény és való hogy az ebre jogról papol Magyarországot embargóval fenyegette mikor nem akartuk a halálbüntetés megszüntetéséhez csatlakozni, holott náluk jó pár államban mai napig van. Másrészrõl EB szerint is az USA sérti meg legtöbbször az emberi jogokat. Kína na azt hagyjuk az új szuper hatalom egy ami mindent visz Amerikát 6honap alatt tenné tacsra. Nem jó 1 szuper hatalom bár erõsen jön India is. Szal lassan az USA meg az oroszok a múlt. Kérdés mivel lesz jobb?
© nextman2010. 03. 15.. 15:12||#13
Ahol mindenkinek egyenlõképp lecsapják a fejét, ha kérdezni mer?:)
© zboszor2010. 03. 15.. 11:05||#12
Kb. 20 éve volt egy rádiókabarés jelenet, azt hiszem a Trunkó írta. Arról szólt, hogy álmában Magyarország hadat üzent az USA-nak, és el is foglaltuk. Elsõ lépésként "megoldottuk" a néger-kérdést: mindegyik kapott egy hegedût... Amíg a magunk háza táján nem tudjuk az emberi-jogi kérdéseket megfelelõen megoldani, addig jobb ha mindenki tartózkodik a kibic stílusú megjegyzésektõl.
© vasedeny22010. 03. 14.. 21:00||#11
úgyvan!!! élljen a vörös kapitalizmus! le a dekadens nyugattal! üdvözlöm keleti elvtársaim!

egy nép
egy akarat
egy vezetõ!!!
© pixx2010. 03. 14.. 19:39||#10
Kína legalább beszólhat nekik, hiszen a pénzt õk adják Amerikának, így azt mondanak, amit akarnak...
© slickboy2010. 03. 14.. 01:07||#9
Na ettõl a kínai véleménytõl majd befordul Hillary Clinton arca, mint a rakott kalács...
© Amergin2010. 03. 13.. 23:39||#8
Majd a Globális Világállam minden emberijogi problémát remekül megold!<#worship>
© halgatyó2010. 03. 13.. 23:05||#7
Hát igen. Az emberi jogok kérdése egyre inkább politikai fegyverré válik, miközben a tényleges emberi jogok egyre kevesebbet érnek, a gyakorlásukat egyre furfangosabb eszközökkel lehetetlenítik el végtelenül pénzsóvár és hazug uraink.

Sajnos, a kínai társaságnak 100%-ig igazuk van (most ne menjünk bele, hogy Kína sem jobb...)
Nomeg a csendes harmadik: Európa. Saját határain belül még sokkal rosszabb, mint Amerika!
© Oláh Herkules2010. 03. 13.. 19:06||#6
na a két bagoly egymásnak mondja hogy nagyfejûek :)