SG.hu·

Bepereltek egy a gépekre reklámprogramokat telepítő céget

New York állam főügyésze eljárást indított az Intermix Media nevű reklámcég ellen, amely gyanúja szerint kémszoftvereket és adware-t telepített az internetezők gépére, lelassítva azok működését.

A New York Times cikke szerint Eliot Spitzer főügyész különböző típusú zavaró és kényelmetlenségeket okozó programok alkalmazásával vádolja a céget, amelyek felugró ablakokat jelenítenek meg és egyéb oldalakra irányítják át a felhasználókat. "Ezek azok a dolgok, amelyek miatt az internetezők úgy érezhetik, hogy egyre kevésbé tudják irányítani a böngészést, és emiatt jóval nagyobb eséllyel tartózkodnak majd az e-kereskedelem használatától" - jelentette ki a napilapnak adott interjújában Ken Frifach, a főügyészi hivatal internetes részlegének vezetője.

Spitzer már jó ideje folytat vizsgálatot az internetes cég ügyében, amely ellen számos panasz érkezett. Az AP hírügynökség arról számolt be, hogy a főügyész közel fél éve kísérte folyamatosan figyelemmel a vállalat tevékenységét, és mára megállapította, hogy az általuk alkalmazott szoftverek csak az Egyesült Államok területén számítógépek millióin okoztak kényelmetlenséget. "A spyware és az adware többet jelentenek idegesítő reklámoknál. Ezek a programok megtévesztik a felhasználókat, aláássák a termelékenységet, és számos gondot okoznak azon felhasználóknak, akik megpróbálják eltávolítani őket az operációs rendszerből. Legfőbb bűnük azonban, hogy lelassítják az elektronikus kereskedelem terjedését és népszerűsítését" - jelentette ki Spitzer.


A képen a Yahoo honlapja - a jobb alsó sarokban virít a a KeenValue

A The Register internetes híroldal információi szerint az Intermix által alkalmazott programok között kiemelt szerepet játszik a KeenValue, amely a felugró ablakokban megjelenő reklámokat hivatott kezelni, valamint az IncrediFind, amely a vállalat saját keresőjének oldalára irányítja át a böngészőket. A főügyész saját adatai szerint ezek a programok eddig mintegy 3,7 millió New York állambeli lakosnak okoztak gondot, mivel nem engedték eltávolítani magukat, sőt, a törlést követően sokszor automatikusan újra feltelepedtek. Spitzer célja, hogy a cég közzétegye a reklámokból befolyt összegek kimutatását, és megtérítse az okozott károkat.

A vállalat honlapjára kirakott közlemény szerint tevékenységük a törvényi keretek között maradt, és nem sértettek meg semmilyen jogszabályt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Piscator2005. 05. 03.. 22:34||#11
Vagy pedig normálisan kell használni a gépet (nem ie, nem gyanús oldalak)- ezek az adwarek hogy települnek fel vajjon?
Ez szóval függ a felhasználótól.
© Hegyikecske2005. 05. 02.. 21:46||#10
Egyetértek! :) Annyi kárt okoztak h. nem tudnak érte elegendõ büntetést kapni...
© smv2005. 05. 01.. 13:46||#9
Az ilyen programokat terjesztõk b**ák meg a ret*s ingyenélõ csóró bü*s ku*a anyjukat!
© Robin Hood2005. 04. 30.. 19:06||#8
Úgy kell nekik! Remélem az összes ilyen köcsögöt lesittelik, és kancigányok tágítják ki az ánuszukat. Megérdemelnék amiért direkt idegesítik az embereket. Remélem hamarosan megy a következõ szállítmány is az Alcatrazba...
© PityBull2005. 04. 30.. 13:32||#7
"A vállalat honlapjára kirakott közlemény szerint tevékenységük a törvényi keretek között maradt, és nem sértettek meg semmilyen jogszabályt."

Ne ne má'! Tényleg ilyen jogszabályok vannak odaát?
© the Godfather2005. 04. 30.. 04:44||#6
Picit késön mozdultak a témára. Legalább 5 évet késtek....
© Tetsuo2005. 04. 30.. 02:56||#5
Végre vmi a másik oldalon is..
© Mr. Perfect2005. 04. 29.. 22:53||#4
Az a baj, hogy ez csak egy csepp a tengerben. De talán ha ezt a céget elkaszálják a többiek kétszer is meggondolják, hogy megéri-e ilyen szónélkül feltelepülõ, normális eszközökkel el nem távolítható programokat írni.
© jefferson832005. 04. 29.. 22:42||#3
Nagyon helyes.
© Cicero2005. 04. 29.. 14:47||#2
Hát megérdemelnék... <#violent>