MTI

Internetes környezetvédelembe kezdtek Győrben

Infolánc néven az észak- és nyugat-dunántúli, illetve határon túli szomszédos térségek on-line környezeti információs rendszerét hozta létre a győri Reflex Környezetvédő Egyesület, 180 ezer eurós Phare-CBC támogatás segítségével - közölték a rendszer képviselői Zalaegerszegen szerdán sajtótájékoztatón.

Nagy Péter projektvezető elmondása szerint a civil kezdeményezésre létrejött internet-alapú és térinformatikai hátterű Infolánc egy sokszereplős integrált portálrendszer. Adatbázisában a két magyar régió, a szomszédos szlovákiai és ausztriai határ menti területek légszennyezettségi, felszíni és felszín alatti vizeinek állapotával, a hulladékokkal és más környezeti elemekkel kapcsolatos információk gyorsan elérhetők.

"Az érintett régiók környezeti állapotát, valamint a települések környezet-gazdálkodását és szennyeződés-érzékenységét rögzítő rendszerrel az önkormányzatok tervezőmunkáját, a civil szervezetek beleszólását a döntésekbe, valamint a nemzetközi és a nemzeti környezetvédelmi programok megvalósulását kívánjuk segíteni, egyfajta civil háttérintézményként" - hangsúlyozta Nagy Péter. Hozzátette: a leírásokat, digitális térképeket, fotókat és híreket-eseményeket tartalmazó rendszerrel elsőként tesznek kísérletet térségek, megyék, kistérségek és települések környezeti állapotának bemutatására négy nyelven. Ez jól hasznosítható a különböző szintű környezetvédelmi, fejlesztési programok készítésekor; segíti a lakosság tájékozottságát, környezettudatos magatartásának erősödését.


Pulai Judit, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársa elmondta, hogy a talaj- és erdőállapotokat tükröző adatokkal is kiegészítenék az információs rendszert, de ehhez az illetékes szakszolgálatok együttműködésére, pontos adatnyújtására lesz szükség. Az Infolánc létrejöttét segítő informatikus Farkas Andor közlése szerint az uniós partnerség jegyében a határon túlról is összehasonlító adatokkal, képekkel járulnak hozzá a rendszer működéséhez. Még dolgoznak a digitális térkép-hálózat teljessé tételén, és műholdas felvételek bevonását is tervezik.

A civil környezetvédelmi információs rendszer létrehozásában az észak-dunántúli felügyelőség mellett a győri Széchenyi István Egyetem és a megyei jogú város önkormányzata volt a Reflex partnere, de további partnerekre számítanak Vas és Zala megyéből is. Az induláshoz elnyert 180 ezer eurós osztrák-magyar Phare-CBC támogatást követően a tartalom és az együttműködés fejlesztéséhez újabb uniós forrásokra pályáznak - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Éljen!