Budai Péter

Megjelent az Adobe Photoshop CS 2

A korábbi verziók egyszerűen számozott elnevezése helyett a legutóbbi kiadás a CS, azaz Creative Suite néven jelent meg. Most a cég bejelentette az utód, a CS2 megjelenését.

Az Adobe cég terméke régóta a képszerkesztés sztenderjének számít világszerte. Az eddigi verziók magas fokú tudását és kényelmét természetesen most sem kell nélkülöznünk és persze további újdonságokat kapunk a CS2-ben, melyek a többek között:

  • Adobe Bridge
    A Photoshop v7.0-ban megjelent képkatalogizáló szolgáltatás még igencsak gyerekcipőben járt, később a CS verzióban sokat javult, de az új verzió Adobe Bridge elnevezése is sejteti, hogy itt valami teljesen új programrészről van szó. A képkatalogizáló teljesen testre szabható. Segítségével több RAW kép kezelhető egyszerre, a fotók átméretezhetők, szinte bármilyen méretben megtekinthetők, a keresőképek címkézhetők, és természetesen bővültek a keresési szolgáltatások is.

  • Vanishing Point
    Ezzel a teljesen új funkcióval perspektívapontokat jelölhetünk ki a képen és például egy klónozási műveletnél a program figyelembe veszi a kép térbeli kiterjedését is. Az átmásolt objektumot a fotó perspektívaviszonyainak megfelelően torzítja. Képletesen, ha például egy emberalakot szeretnénk egy fotó előteréből a távolabbi dombtetőre másolni, akkor a megfelelő pontok megadásával az alakot arányosan másolja az új helyre.
  • Továbbfejlesztett rétegkezelés
    A mai grafikai szoftveres alapja a rétegek használata, az eddig is kiválóan működő rétegfunkciókon tovább csiszoltak a készítők.

  • Smart Object
    Eddig kevésbé volt megoldott a vektoros képekkel való munka. A Smart Object funkció segítségével egy vektoros szerkesztőből átmásolt ábrát minőségromlás nélkül méretezhetünk és alakíthatunk a Photoshopon belül is.

  • Több digitális RAW fájl egyidejű kezelése
    Az előző verzió újdonsága volt a teljesen integrált RAW fájl kezelés és konvertálás. Természetesen ez maradt, de akár több RAW képfájl egyidejű feldolgozása is lehetséges.

  • Image Warp
    Új eszközt kapunk a fotók torzítására, mely az eddigieknél hatásosabban és könnyebben teszi lehetővé, hogy a képeket a kívánt alakra "görbítsük".

  • Zajszűrés
    A digitális fotósok körében régen várt funkció. Képeink zavaró "mákosságát" csökkenthetjük, remélhetőleg minél kisebb minőségromlással.

  • 32 bites képfeldolgozás
    Az előző verzió hozta be a teljes 16 bites funkcionalitást, az előző verziók 8 bites képkezelése helyett. A 32 bites mód még szélesebb körű lehetőségeket nyújt a fotószerkesztés terén. Például a helytelenül exponált sötét képeinket még jobb eredménnyel javíthatjuk.

  • Testre szabható menük
    Ezt a funkciót talán nem is kell magyaráznunk.

  • Spot Healing Brush
    Ezen a néven egy új eszközt köszönthetünk, amely képretusálók kedvencének számító Healing Brush továbbfejlesztett változata.

  • Vörösszem-eltávolítás
    Szintén régóta várt funkció a programban. Ugyan a nem kívánt vörös szem eltávolítása némi előképzettséggel eddig sem jelenthetett gondot, de automata funkció eddig nem volt a Photoshopban.

    Természetesen ezeken kívül még számtalan funkció található az új verzióban, ami egyébként kezelőfelületében hasonló marad a megszokottakhoz. A Photoshop CS 2 májustól lesz megvásárolható, bár az ára nem lesz olcsóbb. Nyitóára 600 dollár körül alakul.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • belapeter #36
      THX
    • Dj Faustus #35
      1. Megveszed a boltban a teljes verziót
      2. Keresel ingyenes alternatívát (Gimp, Paint.NET)).
      3. Beszerzed fájlmegosztó hálózatról (Torrent, eMule, DC++)
      4. Keresel hozzá cracket - Google is tud segíteni.
    • belapeter #34
      helló
      Hogy tudok a demóból rendes verziót csinálni?
    • nihillus #33
      Lenne egy fontos kérdésem Photoshop-al kapcsolatban. Lhet hogy nem ide kell írni, de nem találtam ehhez kacsolódó fórumot, és gondoltam csak van itt valaki aki tus segíteni. Elég amatőr kérdés. Ha csinálok egy új layert, akkor annak a színét hogyan tudom feketére változtatni?
      Előre is kösz!
    • Dj Faustus #32
      A kereső tud.
      A filemegosztó hálózatokon találsz megoldást.
      Vannak ingyenes alternatívák (Gimp, Paint.NET)
    • Rafka #31
      Valaki tudna adni serial numbert ?
    • takitibi #30

      Na itt van a CS2-höz 1700 plugin csomagolva!
      Használjátok egészséggel!

      http://fileho.com/download/a4f887577408/1700-Adobe-Photoshop-Plugins.zip.html
    • xxdani #29
      te honan szedted le?
    • Moti HUN #28
      az activt code megvan de mikor aktiválná hibát észlel valamiért és azt kéri hogy telephonen regisztráljak és authorized code-t kér
      valkainek van kodja ? mer neten találtam de azok szarok!
    • Moti HUN #27
      már megvna