Gyurkity Péter

A Nintendo játékgépén dolgozik az ATI és az IBM

A vezető grafikus kártya gyártó vállalat bejelentettee, hogy az IBM mérnökeivel karöltve a Nintendo következő generációs, "Revolution" kódnevű konzolján dolgoznak.

A vállalat szóvivője ezzel megerősítette a több mint egy éve keringő híreszteléseket, és véget vetett a találgatásoknak, amelyek az ATI szerepét illetően merültek fel. A bejelentés szerint a Revolution fő fejlesztői az ATI és az IBM, és a konzol egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy támogatja majd a vezetéknélküli hálózati technológiákat. A Game Developer Conference (GDC) 2005 nevű rendezvényen a Nintendo is lerántotta a leplet a készülő játékgépről, amely a vállalat közleménye szerint az IBM "Broadway" kódnevű processzorára, valamint az ATI által kifejlesztett grafikus processzorra épül, amely a "Hollywood" nevet kapta.


A két cég ilyen irányú szoros együttműködése egyáltalán nem új: az ATI és az IBM már a GameCube konzol fejlesztésénél is bizonyította, hogy mi mindenre képesek együtt, és a fejlesztők munkáját dicséri, hogy a Revolution visszafelé kompatibilis lesz a jelenleg kapható GameCube konzolokkal. "A Nintendo következő generációs konzolja, a Revolution az előzetes tervek szerint halad" - áll a vállalat közleményében, amely optimista a határidők betartását illetően.

Az IBM és az ATI által kifejlesztett chipek technikai részletei azonban egyelőre nem világosak, és a Nintendo is csak annyit árult el, hogy a két cég fejlesztései révén a Revolution olyan játékélményt nyújt, amely a jelenleg kapható termékekkel meg sem közelíthető. A GDC konferencián elhangzott bejelentésben a vállalat szóvivője hangsúlyozta, hogy a hordozható Nintendo DS tulajdonosok számára ingyenes Wi-Fi csatlakozást kínálnak, amelynek révén az erre alkalmas csatlakozási pontokról felmerészkedhetünk a világhálóra és akár egymás ellen is játszhatunk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A szóvivő elmondása szerint a Nintendo a májusban megrendezésre kerülő Electronics Entertainment Expo nevű rendezvényen a Revolution konzolról, valamint a Wi-Fi szolgáltatásról további részleteket hoz majd nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #25
    ASM-ben nem fogják programozni, az fix. A mai fejlesztési tempóban nincs erre idő, ráadásul a fejlett, optimalizáló fejlesztési eszközök miatt nincs is sok értelme.
  • CSOCSO #24
    lol.. oszt egybol fel milla lesz egy szaros ps3:))))
  • UNREG #23
    Ehhez még hozzáveheted, hogy lehet, 2-4 Cell lesz a PS3-ban, ez attól függ, a Sony mennyire ijed meg az Xbox2-től.
  • Omega #22
    Ha a Cellben a 256 Gflops-ból, mégha csak 123 is igaz akkor az naon durva.
    Tudom hogy hülységnek hangzik, de a PC Guru szerint is a GDC-ből az jött le, h ilyen nagyságrendű lesz a Cell teljsítménye, mégha butított is lesz a PS3 verzió. No meg a fejlesztőket csak nem verik át.

    Viszont az is lehet hogy engemet vernek át aki elhisz ilyenekt.
  • UNREG #21
    Egy csúcs P4 kb. 5-7 Gigaflops teljesítményű. Ehhez még hozzájön a videokártya.
  • Omega #20
    Csakúgy összehasonlítás képpen kérdezem h egy 3Ghz-es P4-nek csúcskategóriás video karival hány lebegőpontos a teljesítménye ?
  • Vers #19
    tudtommal a fejlesztörendszerek régota ki vannak szállitva amikben cell dübörög :)
    és nem cswak az a lényeg hogy minden procira ráver 10-szer hanem a fogyasztása csak 40 watt :DDDDD
  • vax #18
    Ja miátán még csak "laborokban+ létezik és papíron szinte minden létező procit "sza....rá" ver. :)
  • REAL_CIÁN #17
    Inkább a Nintendonak kell vigyáznia.
  • Tiby #16
    Király.PlayStation 3 vigyázz