Berta Sándor

Németországban nincs igény a digitális aláírásra

A német hatóságok egyelőre még várnak a digitális aláírás bevezetésével. Az ok: tízből nyolc állampolgár egyáltalán nem használja ezt a technológiát, és eddig csupán minden hetedik német hivatalban alkalmazzák az elektronikus aláírást.

Az elektronikus adóbevallás továbbra is a jövő zenéje marad - ez derült ki a Mummert Consulting nevű hamburgi piackutató és a felmérés- és menedzsmentszoftvereket készítő Inworks cégek közös, "Public Trend" nevű tanulmányából. A Mummert szerint három német hivatalból kettő azt hiszi, hogy amennyiben bevezetnék a digitális aláírást, túlzottan leterhelnék az állampolgárokat. Ráadásul minden ötödik közép- vagy felsővezető, illetve tisztségviselő úgy véli, hogy saját hivatalának apparátusa sem lenne képes megbirkózni az így hitelesített dokumentumokkal. A felmérésből az is kiderül, hogy ötből három intézményben még nincsenek arról meggyőződve a vezetők, illetve az alkalmazottak, hogy költségmegtakarítási szempontból megérné alkalmazni az új személyazonosító eljárást.

S hogy eddig miért nem hódít az elektronikus aláírás Németországban? Nos a megkérdezett szakemberek 88%-a szerint nem vonták be a népesség egyes csoportjait a rendszer elkészítésébe, 66%-uk úgy véli, túl nagy teher lenne az állampolgárok számára, 62% pedig az egymással inkompatibilis rendszereket jelölte meg fő okként. A válaszadók 38%-a szerint nem igazán állnak közvetlen kapcsolatban a hivatalok az emberekkel, 21% pedig úgy véli, a hivatalok túlterheltek.

Ráadásul sok szakember a különböző intézmények által használt, egymástól eltérő szoftverek miatti szabályos adatkáosz kialakulásától tartana, amennyiben Németországban el kezdenék használni a digitális aláírásokat. Ötből három vezető tisztségviselő, illetve cégvezető szerint az egész rendszer megbukna a programok inkompatibilitása miatt. Talán éppen ezért öt német hivatalból négyben egyáltalán nem használnak jelenleg digitális aláírásokat.

Éppen emiatt például hiába elérhető már egy ideje az ELSTER nevű elektronikus adóbevallási rendszer, az állampolgárok többsége továbbra is inkább kinyomtatja és postán adja fel az adóbevallását. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve pedig a Mummert szerint kijelenthető, hogy pozitív változásokra belátható időn belül nem lehet számítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!