ITTK Infinit

A digitális szakadék kialakulásának okai az Unióban

A digitális szakadék kialakulásában az Európai Unióban a jövedelem, az iskolázottság, valamint az életkor számítanak a legmeghatározóbb tényezőknek - állapította meg az Európai Bizottság nemrég közzétett tanulmánya.

A kutatásból az is kiderül, hogy a nők minden korábbinál nagyobb számban élnek a technológia adta lehetőségekkel, az 55 év felettiek pedig szintén egyre nagyobb számban szereznek jártasságot a számítógép-használatban. Az iskolázatlan szegényebb rétegek ugyanakkor jelentős lemaradással küzdenek. A felmérés röviden összefoglalva arra derített fényt, hogy az internethasználat azokra az európai polgárokra jellemző a legkevésbé, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy számítógépet vásároljanak, illetve, akik nem értenek a számítógép használatához.

Az információs társadalomba való bekapcsolódást vizsgáló tanulmány szerint a számítógép és az internet használatának ismerete segíthet a szegénység elkerülésében, illetve leküzdésében. A dokumentum szerzői egyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a megfelelő lépések megtétele nélkül Európa egyre inkább két pólusra, nevezetesen a bekapcsolódókra (e-included) és a kirekesztődőkre (e-excluded) fog szakadni.

A probléma részben abból fakad, hogy az internet bizonyos szintű hozzáértést igényel, a hálózaton elérhető tartalmak többsége pedig az iskolázottabb felhasználókat célozza meg. A számítógép és a világháló használatával ismerkedők közül sokan azért hagyják abba a tanfolyamot, mert az interneten fellelhető tartalmak nem tartanak számot érdeklődésükre - állapítja meg a tanulmány.

A beszámoló arra is felhívja a figyelmet, hogy az online világból való kirekesztődés csak tovább súlyosbítja azokat a problémákat, amelyekkel a szegényebbeknek és a munkanélkülieknek szembe kell nézniük. A legtöbb bekapcsolódást elősegítő kezdeményezésre helyi szinten kerül sor. Jó példa erre az a római projekt is, amely a Microsoft közreműködésével a 60 év felettieket kívánja arra ösztönözni, hogy magányuk enyhítése érdekében kapcsolódjanak fel a hálóra.

A digitális szakadék csökkentésének egyik legfőbb gátvetője a személyi számítógépek sokak számára megfizethetetlenül magas ára. Ez különösen az új uniós tagállamokban jelent problémát. Az Európai Unióban az internettől való távolmaradás egyik fő oka, hogy az érintettek nem rendelkeznek otthoni számítógéppel.

A csatlakozást megelőzően az uniós tagállamok átlagos internetpenetrációja 43,5% volt. A tíz új állam csatlakozásával ez az arány 41,4%-ra módosult. Figyelemre méltó azonban, hogy az internetre kapcsolódók aránya az új tagállamok mindegyike esetében meghaladta a 25%-ot, ami a Görögországra és Portugáliára jellemző penetrációs foknál például jobbnak is számított. Észtország és Szlovénia 44, illetve 41,7 százalékos penetrációja pedig a régi 15 állam némelyikének internet-elterjedtségi mutatóját is túlszárnyalja.

A központi régióktól távol eső területeket és a vidéket sok esetben még ma is sújtja az alapvető hálózati összeköttetés hiánya. Az említett területeken az új technológiák alkalmazásba vételének üteme is lényegesen lassabb, ez pedig tovább szélesíti a város és a vidék között kialakult szakadékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!