Berta Sándor

Márciusban érkezik a Mozilla 1.8-as változata

A Firefoxé mellett megváltozott a Mozilla fejlesztési ütemterve is. Az internetes böngésző 1.8-as változatának végleges kiadása idén márciusban fog megjelenni.

Mindez azt jelenti, hogy a Mozilla Alapítvány nem csak a Firefox megjelenési időpontját volt kénytelen elhalasztani, hanem a Mozilláét is. A szoftvernek kereken egy hónappal ezelőtt jelent meg a hatodik Alpha-verziója, ezt márciusig még két bétaverzió fogja követni. Márciusban, amint megjelenik az 1.8-as változat, a fejlesztők azonnal elkezdenek dolgozni az 1.9-es kiadáson. A tervek szerint az első bétaverzió körülbelül egy hét múlva lesz elérhető, míg a másodikat március közepén lehet majd letölteni az internetről.

Az eredeti fejlesztési ütemterv szerint a Mozilla 1.8-as változatának már tavaly szeptemberben meg kellett volna jelennie. Azóta azonban a tervezett két Alpha-verzió helyett összesen hatot alkottak a programozók és így a megjelenési időpont előbb 2004 októberére, majd még tovább tolódott. Ugyan korábban már kiszivárogtak olyan információk, miszerint az időpont 2005 elejére, majd tavaszára tolódott ki, ám ezeket a híreket akkor még nem erősítették meg. A Mozilla 1.8-as megjelenése után a fejlesztők azonnal nekikezdenek majd az internetes böngésző következő, 1.9-es verziójának a készítéséhez. Az 1.9-es Mozillából a tervek szerint két Alpha-verzió is meg fog jelenni. Ezek közül az első előreláthatóan még májusban, míg a második június végén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Keldor #4
    jó ez a sima Mozilla is!!

    most is ezen vok:D
  • Zoley #3
    Mert a Mozilla az egy komplett csomag, a Firefox pedig csak bongeszo (nemileg eltero tudassal).
  • Jinx McHale #2
    Gondolom a Gecko motor miatt.
  • echo #1
    Vajon, miért fut párhuzamosan náluk a két böngésző?