SG.hu

Jogerősen pert vesztett a Vodafone

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) 2004. november 17-én másodfokon jogerősen pert nyert a Vodafone Rt ellen a társaság által alkalmazott Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) egyoldalú, tisztességtelen és jogszabályba ütköző módosítása miatt.

Az OFE még 2003 novemberében indított eljárást a Vodafone Rt. ellen, mert a vállalat 2002. július 15-től Rock 'n' Roll előfizetést használó ügyfelei számára korlátlan GPRS alapú Internet elérés szolgáltatását vállalta. Ezt követően 2003. február 10-én a szerződés vonatkozó pontját úgy módosította, hogy azzal fenntartsa jogát, hogy az adatforgalom függvényében szüneteltesse, korlátozza vagy megszűntesse a szolgáltatás nyújtását.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület keresetében kérte az alperes által alkalmazott szerződési feltétel érvénytelenítését, mivel az álláspontjuk szerint tisztességtelen és jogszabályba ütköző. Fontos szempont továbbá, hogy az egyoldalú módosítás a fogyasztók széles köre számára jelentős hátrányt okoz. Az egyesület beadványában hivatkozott arra, hogy a hatályos törvények szerint tisztességtelennek minősül az a szerződési feltétel, amely a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a gazdálkodó szervezet nem teljesíti a szerződésben vállaltakat. Sérelmesnek tartották még, hogy a mobilszolgáltató az egyoldalú, alapos ok nélküli módosítás ellenére nem biztosította az előfizetőknek a felmondás lehetőségét, csak felmondási díj megfizetése ellenében.

Mindezek figyelembevételével a Fővárosi Ítélőtábla az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület keresetét alaposnak ítélte, megállapítva, hogy a Vodafone Rt. által alkalmazott ÁSZF 2003. február 10-i módosítása, mely alapján jogosult a szolgáltatás korlátozására, érvénytelen. A bíróság kötelezte továbbá az alperest, hogy az érvénytelenség megállapítását országos napilapban tegye közzé. Jogtalan és érvénytelen tehát a Vodafone Rt. azon eljárása, hogy egy korlátlanul meghirdetett szolgáltatást idő közben egyoldalúan - az előfizetők számára jelentős hátrányt okozva - korlátoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nebancsa #4
    Ez már sehogy nem jó nekünk ugyanis az akció 2002 júliusába kezdődött és azóta eltelt 2 év igy most már aki akkor előfizető lett függetlenül hogy most vesztett a vodafone vagy nyert minden képpen megtudja már szüntetni az előfizetését...
    Tehát megint a nagy mamut cég nyert...
    Akiket meg csőbehúztak nagy ívben szarnak.
    Közöttük voltamén is aláirtam a 2 évet a net miatt, az hadjám hogy korlátozták a netet, az a kisebbik baj, de hogy nem is müködött rendesen az a nagyobbik...
  • Mike #3
    hehe

    drágea VodafonEEEEEEE
  • HuAn82 #2
    Olvasd el a cikket és rájössz. Nem tudom mit nem lehet ezen megérteni.
  • GulaSoft #1
    És akkor ez most miért jó is nekünk?