SG.hu·

Az AMD több új fejlesztéssel készül a következő évre

A vállalat elemzőinek találkozóján a processzorgyártó egyértelművé tette, hogy a közeljövőben a csúcskategóriás, és a belépő szintű processzorok terén egyaránt jelentős mértékben növelni szeretné piaci részesedését.

"Olcsó és megbízható termékek révén szeretnénk minél jobban elterjeszteni az x86 technológiát" - jelentette ki Hector Ruiz, az AMD vezérigazgatója, és hozzátette, hogy meggyőződése szerint a processzorpiac jelentős növekedésnek indul az elkövetkezendő években. A vezérigazgató elmondta, hogy az "x86 Everywhere" projekt keretében a vállalat olcsó, kis fogyasztású processzorokon dolgozik, amelyeket elsősorban digitális televízió készülékekben, hordozható eszközökben, és mobiltelefonokban alkalmaznak majd.


Az első ilyen termék a Personal Internet Communicator (PIC), amely egyelőre kizárólag Indiában kerül forgalomba, és leginkább egy asztali PC-hez hasonlítható. Ára azonban mindössze 185 dollár, ami minden bizonnyal vonzóvá teszi a fejlődő országok piacán.


Ruiz elmondása szerint a vállalat a csúcskategóriás termékek terén jelentős fejlesztésekkel készül a következő évre. A jelenlegi útiterv alapján már 2005-ben piacra dobják az ikermagos processzorokat, amit 2006-ban egy új, Pacifica kódnevű processzormag megjelenése követ majd. A vállalat szóvivője korábban meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott az új magról, azt azonban már tudni lehet, a Pacifica szintén ikermagos megoldásra épül, és magában foglal egy virtualizációs technológiát, amely lehetővé teszi több operációs rendszer egyidejű futtatását, valamint egy új biztonsági eljárást, amely a Presidio névre hallgat. A Pacifica szerverek, asztali konfigurációk, és noteszgépek erőforrásaként szolgál majd, és a vállalat ígéretei szerint a processzor megjelenése után rövid időn belül piacra dobnak egy alacsony fogyasztású változatot is.


A vezérigazgató szerint rendkívül fontos, hogy az elkövetkezendő években az AMD a processzorpiac növekedését is meghaladó mértékben terjeszkedjen, hiszen a vállalat csak ebben az esetben növelheti piaci részesedését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arty2004. 11. 15.. 21:22||#11
ugyanakkora összegbõl, igényesebb kivitellel is ki lehetett volna ezt adni 😊 ez a szines müanyaghatás iszonyat 😊
© aqua2004. 11. 15.. 18:43||#10
Ez egy tömegtermék nem az a lényege hogy nagyon ízléses legyen, hanem hogy használható, egyszerû, kicsi, tehát amire szánták arra jó. Van olyan dolog amit nem fikáztál le azonnal?
© whitehawk2004. 11. 15.. 17:38||#9
Az olcsósága leginkább nem az elterjedtségébõl fakad?
© zpe2004. 11. 15.. 12:49||#8
Ez azért szerintem igen merész kijelentés volt.
Pl.: Grid rendszerekhez olcsó megoldást jelent az x86!
© whitehawk2004. 11. 14.. 23:15||#7
Nem biztos hoy x86 kell mindenhova. Sõt leginkább sehova se kéne.... Persze izlés dolga.
© arty2004. 11. 14.. 23:09||#6
A képen egy viewsonic monitor láthato. Az egyetlen izléses dolog ott .... 😄
© GABOR162004. 11. 14.. 22:27||#5
Ja a hûtõ pedig nem fagyaszt, hanem fût. <#idiota><#zavart2>
© janos6662004. 11. 14.. 20:09||#4
Szerintem hûtõszekrényre gondolt. Nem láttad az "Én Elektrolux hûtõ vagyok..." vagy azt az "ûrtechniológia otthonra" hûtõszekrényreklámot? Lassan már abban is célprocesszor lessz hogy megspórolhass 0,1W energiát évente.<#nyes><#idiota>
© MuldR2004. 11. 14.. 18:57||#3
AMD huto mar gyenge az uj Inteleknek :p
© Athlon642004. 11. 14.. 16:47||#2
Végre aktívizálja magát az AMD!
Elvégre az Intel is az erõs anyagi helyzetét nem feltétlen csak a PC procik okán szerezte...