Gyurkity Péter

Oroszország otthon tartaná az IT-szakembereket

Orosz kormányzati körökből származó információk szerint az Informatikai Minisztérium hamarosan új programot indít, amelynek célja, hogy otthon tartsák a képzett szakembereket, és némileg megerősítsék az IT-szektort.

A programtól elsősorban azt várják, hogy biztos alapokra helyezi a költségvetést, amely jelenleg túlságosan az olaj- és gázkitermelésből származó bevételekre támaszkodik. Dmitrij Milovancsev, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes vezetője elmondta, hogy a kormány fontolóra vette egy adómentes övezet létrehozását, amely a kaliforniai Szilicíum-völgyhöz hasonlóan egy helyen összpontosítaná a magasan képzett informatikai szakemberek jó részét. A szükséges lépéseket a november 18-i ülésen tárgyalják meg, ahol a program beindításának időpontjáról is dönteni fognak.

Milovancsev szerint a kezdeményezés lelassíthatja az orosz szakemberek nagyarányú emigrálását, és segítségével egy versenyképes orosz szoftveripar jöhet létre. A miniszterhelyettes nem tudott pontos adatokkal szolgálni a külföldön dolgozó orosz szakemberek számáról, de elmondta, hogy jelenleg a magasan képzett szakemberek jelentős része az Egyesült Államokban, Németországban, Hollandiában, és Izraelben dolgozik. "Az orosz lakosságból rendkívül nagy arányban kerülnek ki magasan képzett IT-szakemberek, azonban az ország részesedése a nemzetközi szoftverpiacon alig éri el a 0,6 százalékot" - jelentette ki Milovancsev.

Leonyid Reiman, hírközlési miniszter számításai szerint az orosz IT-szektor teljes értéke 4,5-5 milliárd dollár között van, és évente 500 millió dolláros bevétel származik a szoftverexportból. Milovancsev hozzátette, hogy sokan szkeptikusak a kormány programját illetően, de véleménye szerint nincs ok aggodalomra. "Nem is olyan rég még senki sem hitte, hogy a mobiltelefonok belátható időn belül elterjednek Oroszországban, és tessék, ma a lakosság 42 százalékának van mobilkészüléke" - tette hozzá a miniszterhelyettes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nemcsakfeel #1
    "Az orosz lakosságból rendkívül nagy arányban kerülnek ki magasan képzett IT szakemberek, azonban az ország részesedése a nemzetközi szoftverpiacon alig éri el a 0,6 százalékot"

    miért nem a kiadott crack-ek, és egyéb feltörések számát nézik? simán 70 % os a részesedése :)