Gyurkity Péter

Már a templomokat is mobiltelefon-blokkoló rendszerrel szerelik fel

A mexikói Monterrey városában található Szent Szív Templom érdekes megoldást választott a zavaró mobil készülékek kiküszöbölésére: a templomban egy profi zavaró rendszer gátolja meg, hogy a hívők használják mobiltelefonjaikat.

A berendezést - amelyet eredetileg a hadseregnek gyártanak - az izraeli Netline Communications Technologies fejlesztette ki, és távirányítással hozható működésbe. A rendszer 2000 dollárba kerül és bekapcsolt állapotban 30-35 méteres körzetben megakadályozza, hogy a mobiltelefonok felvegyék a kapcsolatot a szolgáltató hálózatával. Nem véletlenül választották ezt a megoldást, hiszen eredeti célja a mobiltelefonnal működésbe hozható bombák hatástalanítása.

"Néhányan még mindig nem képesek megérteni, hogy az emberek szeretnének egy nyugodt percet megosztani Istennel. Sajnálatos módon nem volt más választásunk, és fel kellett szereltetnünk ezeket a berendezéseket" - jelentette ki Juan Jose Martinez atya, az egyházmegye szóvivője. Elmondása szerint a Szent Szív mellett további három templom is vásárolt a készülékekből, amelyeket egy biztosítási ügynök szerzett be közvetlenül Izraelből. A mexikói templomok ilyen szempontból szerencsés helyzetben vannak, ugyanis az Egyesült Államokban például törvény tiltja az ehhez hasonló rendszerek civil használatát.

A zajos mobiltelefonokat a világ számos országában igyekeznek korlátozni. Az indiai parlament nemrég hasonló zavaró rendszert helyezett működésbe, miután a képviselők nem voltak hajlandók eleget tenni a korábbi kéréseknek, és továbbra is bekapcsolva hagyták készülékeiket. Az olasz egyetemek pedig azon hallgatók ellen léptek fel hasonló módon, akik mobiltelefonnal próbáltak csalni a vizsgákon. Franciaországban és Japánban kormányzati engedély és további megkötések ellenében bármely nyilvános, vagy szórakozóhelyen - mozikban, színházakban, vagy koncerttermekben - felszerelhetnek zavaró rendszereket. Kanadában ugyanakkor leszavazták a kezdeményezést, mivel az sértené a személyi szabadságjogokat, és további veszélybe sodorná a segítségre szoruló állampolgárokat, hiszen még a segélyhívások sem érnék el a központot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #11
    Minek templomba menni mikor itt a neten is van Istentisztelet??
  • quentit #10
    A Raboknak más esélyük sincs, legalább bízhassanak abban, hogy kiszabadítják őket.
  • quentit #9
    Szerintem, ha Istent zavarná, akkor ő maga akadályozná meg a telefonálást. Ha őt meg nem zavarja, akkor mi minek aggódunk?
  • [HUN]PAStheLoD #8
    jó ötlet .. akkor atomot! :P
  • Garfield #7
    mobiltelefon: egy technológiai vívmány, mely előhozza az emberből a büdösbunkót. Nem kapcsolja ki, ahol és amikor kéne, üvöltve beszél, nem vesz hozzá autósszettet, nem kapcsolja ki azt a rohadt pittyegő billentyűhangot, stb.

    Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő hightech kütyű, amely ugyanilyen hatással lesz az emberekre és emiatt fel kell találni az hightechkütyű-ellenes bizbaszt.
  • Devla #6
    Miert nem rogton atomot nekik?
  • whitehawk #5
    EMP Shockwave... Bár attól a peacemaker is kimegy. Járulékos veszteségek...
  • Trade #4
    Ez a legnagyobb gond hogy a temlomokban??
    A BORTONOKben kellene megcsinalni minel hamarabb hogy ne tudjanak olyan konnyen fenyegetozni!
    Vki bent van a sitten?Hat majd megy a haverja bosszut allni!A raboknak telefonjaik vannak!
  • dez #3
    Mert? Gondolom, nem csak pénzszórásnak vették, hanem mert unták a csörgések, beszélgetések visszhangjait..
  • hornbali #2
    Sztem szükségtelen ez a zavaró rendszer.