JohnnyCage

Nem lesz több Netscape verzió?

Az AOL Time Warner hétéves szerződést írt alá a Microsofttal, amely szerint a társaság a szoftveróriás Internet Explorerét fogja használni online szolgáltatásához.

A Microsoft, és az AOL Time Warner csütörtökön kötött együttműködési megállapodásának egyik pontja szerint az AOL az elkövetkező években az Internet Explorert fogja alkalmazni online szolgáltatásán. Egyes ipari elemzők szerint ez alighanem azt jelenti, hogy a Netscape projekt véget ér.

"Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Netscape végleg kikerül az AOL látóköréből" - mondta Rob Enderle, a Giga Information Group elemzője. "Az AOL a jövőben az Internet Explorerrel folytatja, és nincs oka rá, hogy tovább támogassa a Netscape fejlesztését."

Richard Parsons, az AOL Time Warner vezérigazgatója a megállapodást követően bizonytalanul nyilatkozott a Netscape jövőjét illetően. Elmondása szerint a társaság tiszteletben tartja a Netscape értékét, de inkább az Internet Explorert támogatja. "Meghosszabbítottuk a Microsoft böngésző licenszét az AOL klienshez, mivel igen jól működött" - mondta Parsons.

A Netscape Navigator első, 1.0-ás verziója 1994-ben jelent meg, majd a szoftver rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert. A megoldás még 1998-ban is fej fej mellett haladt a Microsoft Internet Explorerrel. Az AOL ekkor vásárolta meg a böngészőt, amely ezután egyre inkább visszaszorult a Microsoft megoldásával szemben.

"A Netscape böngésző valójában sosem kapott jelentős támogatást az AOL-tól annak ellenére, hogy a tulajdonába került" - mondta Enderle.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BaziJoe #33
    Sziasztok!
    Most akkor lessz ujj verzió vagy nem valaki ha tudja válaszoljon???????????????????????
  • Pheel #32
    Hmm. :) Frissítenem kell az adatbázisom :)
    Necckép nem tudta sose, Opera 6 nem tudta, Konqi nem alternatíva számomra, Mozilla meg télleg tudja asszem :)
  • Luftwaffe #31
    Az szabvany. Benne a CSS 1-ben. Ugy hijjak, hogy background-position: fixed :-).
    Tamogatja a Mozilla, Konqi, Opera 7 ja es persze az IE 5+
  • Pheel #30
    7est nem néztem meg, de az előzőek hírből sem tudják mi az a CSS 2.0.

    Mióta a Netscapenél mentek kevésbé szabványosan a dolgok (lásd háttérmentes üres táblázat-cellák), azóta valahogy kétkedek ebben, hogy az alternatív böngészők támogatják jobban a W3C szabványokat...
    Mellesleg időnként a szabványok elég ócskák már. Pl az IE fix hátterű görgetése miért nem lehet szabvány? Nagyon jó ötlet és jól is néz ki.
  • Csacsis #29
    Na akkor Figyalam.
    Ie:90 mega+25 a service pack. :Eredmény:Szinte minden oldal működik, ám ha hiba áll elő, akkor lőttek az összes nyitott oldaladnak. (1 explorer ablak viszi a többit is). És hozzá kell tenni, hogy az Outlook egy rakás sz*r. Minden vírust beenged például.
    Netscape:20-30 MB a 4.6-os verzió. (újjabbat nem próbáltam, a 6-os kivételével, de az katasztrófális volt. Hamar ki is jött a köv. verzió). A böngészője egész jó. Sok szolgáltatást tartalmaz, de a speciálisan IE-re optimalizált weblapokon "dobhat egy hátast" ám akkor is csak egy nyitott böngésző száll el, nem viszi magával a többit. A levelezője pedig NAGGYON SIRÁLY!
    Opera:Java nélkül 3MB! de Javaval is csak 12!
    Spéci oldalak kivételével mindent olvas, jól áttekinthető, gyors, (ez főleg akkor érződik, mikor alacsony teljesítményű gépen netezel) és istenien meg van oldva a file-letöltés része.
    Szóval összefoglalva:IE kényelmes, de nem jó. Netscape:Jó, de nem kényelmes annyira.
    OPERA:Kényelmes is, jó is, de még kiforratlan. Vannak hibái.
    Ennyi.
    Na üdv!
  • Luftwaffe #28
    Hali Pheel!

    Tudod, az Opera 7 hallott a CSS 2-röl. Kicsit többet, mint az IE :-)

    Ha valaha kodoltal mar CSS-t es/vagy JavaScript-et, tudhatnad, hogy eppenhogy az Opera 7, a Mozilla es a Konqueror tamogatja jobban a W3C szabvanyait (CSS 1, CSS2, ECMA).

    Az IE meg hirböl se hallott pl. a position: fixed vagy min-width, max-width, min-height, max-height attributumokrol.

    Es vegul a hab a tortan: az IE elfuseralt box modellje :-) (na jo, ez utobbit valamennyire megheggesztettek az IE 6-ban)

    Udv,
    /Luftwaffe
  • Pheel #26
    Jó. Nevezzük JavaScript-nek. Így már nem is MS tákolmány, igaz? :)
    Megnéztem még tegnap azt a bonyolult kódot és ha jól emlékszem ez volt ott: (elnézést a hülye írásért, de a fórumengine azt hiszi, hogy script-ezek) J a v a s c r i p t : n o ( X ) ;
    Funkciójából következtetve nem lehet valami elképesztően összetett függvény, de én meg nem keresem neked. Ha érdekel, akkor majd te és esetleg be is idézheted :)

    Egyszerűen arról van szó, hogy vannak dolgok, amiket kezelnek a böngészők és vannak, amiket nem. Az Opera például még hírből sem hallott a CSS 2.0-ról. Pedig elég régi dolog. Persze emellett van sok kényelmi funkciója, ami miatt jó lehet használni. De nekem elég kényelmes az IE is és így legalább nem kell lemondanom alapvető dolgokról. :)
  • Pheel #20
    És mi köze mindennek ahhoz, hogy ki melyik Java motort használja? Explorerben a Sun-os Java-val is megy a "Válasz erre", mert az nem Java, csupán JScript, aminek meg semmi köze a motorokhoz, hanem a böngésző része. Ráadásul ezen nincs mit optimalizálni...
  • Pheel #17
    Operáról csak annyit, hogy a "Válasz erre" link nem működik benne. Köszönjük...
  • Munch #16
    Nah mégegy példa, amiért tök yoo az IE. :D
    SZVSZ én sosem szerettem a Netszképt, mindíg IE-ztem... régebben agyamra ment az IE fagyása, de a hatos xp-vel nekem atomstabil.