Rónai György

Az ATI bejelentette az X700-as grafikus kártyákat

Az ATI bejelentette a legújabb felső-középkategóriás termékcsaládját, vagyis annak 3 legújabb tagját, az X700, X700 PRO, és X700 XT kártyákat. Az új RV410 chipek már 0,11 mikronos technológiával készülnek, és mindegyik 8 pixel, és 6 vertex futószalaggal dolgozik, 400, 420, illetve 475MHz-es frekvencián.

A RADEON X700 család minden tagja támogatja az X800 kártyák által bevezetett technológiákat, úgymint a Shader Model 2.0b, vagy a 3Dc megoldásokat. A kártyák egyértelműen a korábban bejelentett GeForce 6600GT ellenfelei lesznek, és az előzetes tesztek szerint az X700 PRO nagyjából azonos teljesítményt is nyújt velük.

Az ATI az új kártyákat természetesen egy új CATALYST verzió kíséretében adja ki, ez pedig a 4.10-es. Az új grafikus meghajtóban már benne van a CATALYST AI nevű technológia, amely lényegében egy intelligens optimalizálási megoldás. A CATALYST AI játékokra specializálódva hangolja át a meghajtó beállításait, így például variálja a textúratömörítési, és egyéb képminőséget érintő beállításokat olyan helyeken, ahol a felhasználó szemszögéből nem lesz észrevehető a változás. Ezáltal némi plusz teljesítmény csikarható ki a játékokban úgy, hogy a gyártó állítása szerint egyátalán nem észrevehetően, vagy csak nagyon kis mértékben befolyásolja a képminőséget.



A megoldás tehát hasonlít az nVIDIA féle "optimalizálásokhoz", azonban több fontos különbség is van. Az első, hogy az ATI esetében a felhasználó előre eldöntheti, hogy használni kívánja-e, vagy sem. A második, hogy elméletben nem okoz látványos képminőség romlást, a harmadik pedig, hogy nem a tesztprogramokat érinti a technológia, és így nem kell majd utólag magyarázkodni miatta. A CATALYST AI az előzetes tesztek szerint a populáris játékokban akár 5 - 35 %-nyi gyorsulást is hozhat.

A RADEON X700 kártyákon várhatóan többféle DRAM lesz, de egyelőre csak annyi biztos, hogy az XT változaton 1050 MHz-es GGDR3 lesz. Az X700 PRO, és sima X700 kártyákon 864, illetve 700 MHz-en üzemel majd a memória, de hogy milyen típusú azt egyelőre nem tudni. Mindhárom kártyán a nagy testvérhez képest a gyenge keresztmetszetet a memóriabusz jelenti, ugyanis az mindössze 128 bites. Logikusan azonban a 8 futószalag mellé nem valószínű, hogy értelme van szélesebb memóriabuszt szerelni, ami a komplexebb NYÁK miatt a költségeket is jelentősen megdobná.


A RADEON X700 PRO-t máris szállítják a cégek, nagyjából 199 dollár körüli áron (40 ezer forint). A többi kártya a jövő hónapban követi majd ezt, többek között olyan gyártóktól, mint az ABIT, az ASUS, a Connect3D, a Diamond Multimedia, a Gigabyte, a High-Tech, az ITC, az MSI, a Palit, a Sapphire, a Tul, valamint YUAN vagy a Visiontek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GABOR16 #16
    Végre egykis verseny.
    Nyomjátok lejjebb csak az árakat a konkurencia miatt kedves kártyagyártók, úgyis ez csak nekük lesz jobb :p
  • Zsoldos #15
    Inkabb te elsz mesekben, a sima 9500 mindenkeppen 256bites, kis szerencsevel a 8 pipe is megvan. Az x700 a tesztek szerint alaver a 9800xt-knek is. A 6600 gt -vel nagyjabol egy szinten van, bar most a legujabb driverrel kicsit jobb lett.
  • Bith #14
    És mikor lesz ez a 4.10-es catalyst?
  • asysoft #13
    X700ban az nem tetszik, hogy csak PCI-Xes. Ja, meg mire ide eljut, 1.5X lesz az ára, de ez mindenre igaz...:'(
  • dez #12
    Egyszerű kíváncsiságból kérdem, hogy hogy lehet az, hogy ez gyorsabb, mint pl. a 6600gt, amikor alacsonyabb az órajele, pedig most az nv-k pipe egységei órajelre számolva gyorsabbak?
  • dez #11
    Valószínű hackelt 9500-ról volt szó.
  • muerte2 #10
    Ennél erősebb középkategóriás kártya csak a x800se lesz állítólag.
  • muerte2 #9
    Hát a tesztek alapján a 9500 bizony erősen elmarad ettől a karitól. Ha jól emlékszem valahol 9800XT szintjén v talán kicsit felette teljesített a x700xt 3dmark2003-ban. Ahhoz képest, hogy 128bites nagyon erős. (a tesztben a pcix-es verzió szerepelt)
  • Torry #8
    9600-as szériától megy!
  • Mice #7
    ez az ai dolog műxik régebbi generációs ati karikon is?