SG.hu

Tanulmány a magyar középiskolások életmódjáról

A zenehallgatás, barátokkal együtt töltött idő, valamint a tévézés, videózás teszi ki a középiskolások mindennapjainak legnagyobb hányadát.

Minden harmadik diák szinte soha nem jut el színházba, és minden ötödik szinte soha nem vesz kezébe könyvet - mindez a FISZ Országos Középiskolai Kutatás életmóddal kapcsolatos részéből derül ki. A résztvevő 10-12. évfolyamos diákok körében negyedik helyre szorult a családdal együtt töltött idő: legkevesebbszer a Budapesten élők vannak együtt, és az sem bíztató eredmény, hogy a fiatalok 22 százalékának csak heti egyszer-kétszer nyílik alkalma otthon lenni a családjával. A lányok igénylik jobban a családi tűzhely melegét, és ők azok akik inkább fordítanak időt a széptkezésre, vásárlásra, valamint az újságolvasásra. A fiúk körében inkább a bulikra járás, autóvezetés és a számítógépes játékokkal töltött idő élvez népszerűséget.


A kisebb településen élők gyakrabban foglalkoznak civil szervezetek keretén belül valamilyen számukra fontos üggyel, és ebben a fiúk bizonyulnak eltökéltebbnek - ám a diákok közel felében még meg sem fordult a gondolat, hogy tagja legyen valamely civil szervezetnek.

A középiskolásoknak kevés idejük jut a sportra, nem megszokott körükben a napi rendszerességű mozgás: 28 százalékuk számolt be ilyen tevékenységről, míg pontosan ugyanennyien havonta mindössze egyszer-kétszer (vagy még ritkábban) sportolnak. Mint az eredményekből kiderült, a végzős évfolyamosok kevesebb szabadidővel rendelkeznek, így kevesebbet is sportolnak, valamint a barátokkal és a számítógép előtt töltött idő is megritkul körükben. Ennek a jelenségnek a továbbtanulás miatt megnövekedő iskolai elfoglaltság is lehet a forrása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #9
    az csak egy arányszám
  • Atyus #8
    Nem 57%-a szépítkezik, hanem az össz. megkérdezettek közül 57 emberke választotta többek között a szépítkezést a napi tevékenységei közé.
  • 2XP #7
    Biztos a fogmosást is beleszámolták ;)
  • silanor #6
    A fiuk 57 szazaleka szepitkezik a szabadidejeben? Vagy en ertem felre a tablazatot? :)
  • peterke #2
    engem pl. :)
    gyakran van problémám sg-s cikkekkel, ezt most kivételesen jónak találtam. semmi sallang, semmi ferdítés, semmi belemagyarázás, semmi szenzáció, és egész korrektnek tűnnek az adatok.
    és még a helyesírás is ok... :)
  • RangeR #1
    Öcsém, hogy ez kit érdekel...ez hihetetlen!